Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Hegyi Klára: Az oszmán hatalom berendezkedése és működése
AZ OSZMÁN HATALOM BERENDEZKEDÉSE ÉS MŰKÖDÉSE 275 maradt Kecskemét esetében a budai kincstárba kerüljenek. Azért a kádi sem maradt jövedelem nélkül. Az államtól húzott napidíja mellett minden eléje kerülő esetben többféle illetéket szedett. Bírósági jegyzőkönyvet, szidzsilt vezetett, s akinek ügye ide bekerült, 24 dénárral fizetett érte (ez a magyar jegyzőkönyvek csincsilát-pénze). Az írásos végzésért, a hüdzsetért a pernyertes vagy a szerződő felek 1 forint 24 — néha 1 forint 28 — dénárral tartoztak (ez a hücset-pénz). A magyar bírák előtt letett eskü után a kádi 24 dénár hit-pénzt szedett, a perrel elnyert adósságok egytizede (tized-pénz), hagyatéki osztáskor az örökség értékének 15 ezreléke járt neki. A kádit illette a botbüntetés megváltására fizetett egyforintos pálca-pénz és a 48 dénáros kaloda-váltság is. Erről a két utóbbi, magyar büntetésformáról nem esik szó a szultáni törvényekben; nem kizárt, hogy a kecskeméti kádik magánakciójának köszönhetik továbbélésüket. Mindenesetre visszaélés-gyanúsak: a fenti logika szerint a testi büntetések pénzbeni megváltása inkább a városnak járt volna, mint a kádinak. A kádinak járó illetékeket — mikor melyiket — levonták az ítéletben megszabott büntetéspénzből, a maradék jutott a magyar bíráknak és a város kasszájának. „Tóth András maradott bírságon ilyen dologért, hogy az csaplárral, Benedökkel megháborodott: adott bírságot fr. 6. Ebből megyön ki az hücset pénz, pálca pénz, szicil pénz is, marad az urak és az váras számára f. 3 d. 48.”(1591)129 Dicséretére legyen mondva az 1591 és 1601 között Kecskeméten működő kádiknak, hogy az ismert esetekben egyetlen dénárral sem tartottak meg többet, mint amennyi törvényesen (vagy részben törvényen kívüli gyakorlattá téve) megillette őket. Mint ahogy annak sincs nyoma, hogy a keresztényekre az iszlám vallásjog előírásait vagy a szultánok világi törvényeinek büntetési normáit akarták volna ráerőltetni. A bírósági ügyek szűkszavú jegyzőkönyvi leírásai is kétségtelenné teszik, hogy magyar bírák ítélkeztek magyar törvények és rendszabások alapján, s eljárásukat a kádi akkor sem bírálta felül, ha annak egyes elemei idegenek voltak az oszmán joggyakorlattól. 1596-ban a város tizedesei Nagy Andrást rajtakapták Somogyi Máténéval az utóbbi kamrájában. A bírák gyanúba fogták őket. Innen a török peijog szerint a felperesek (a bírák) kötelessége lett volna a vád bizonyítása, s ha erre képtelenek, a vád elesik, őket pedig a kádi eltiltja a további pereskedéstől. Súlyos vád esetén a török bíróságon is előfordult, hogy a gyanúsítottakat a kádi megeskette ártatlanságukra, de a bizonyíték hiánya önmagában is felmentett a vád alól. Az adott esetben fel sem merült a gyanú bizonyításának igénye. A vád alaptalanságát „erős hittel” megesküdve a gyanúsítottaknak kellett bizonyítaniuk, és még ők fizethettek a kádinak fejenként 24 dénár hitpénzt.130 A magyar joggyakorlat egyeduralma különösen a város belső rendszabásait sértő ügyekben ötlik szembe, olyanokban, mint a magyar elöljárók becsmérlése és rágalmazása, a tiltott bor- és húskimérés, a vásárok megszabott rendjének vagy az árszabásoknak a megsértése.131 Török hatás egyetlen ponton fedezhető fel. A vallási és világi büntetőjog a testi sértés büntetését részben a sértés súlyosságához, részben az elkövető anyagi helyzetéhez igazította. 1592-ben Kecskeméten három férfi megkéselt egy negyediket, s ezért a közös, azonos bűnért különböző nagyságú büntetéspénzeket kellett fizetniük.132 A századvégi kecskeméti jegyzőkönyvön kívül sajnos semmilyen közvetlen forrásunk sincs arra, hogy a többi kádi-székhelyen és főleg a kádihivataloktól mentes városokban és falvakban hogyan osztotta meg a joggyakorlatot az illetékes török törvényszék és a helyi magyar elöljáróság. Csak néhány esetleges, szétszórt adaton gondolkodhatunk el. Vácról tudjuk, hogy az 1570-es évtized első felében házainak közel a felét magyarok lakták,133 akik nemcsak templomukhoz és temetőjükhöz ragaszkodtak, hanem jogukhoz is vezetőik megválasztására. Egy generációval korábban élükön László bíró állt, a házösszeírás idején Máté.134 Rájuk és ismeretlen társaikra hárult az a feladat, hogy a helyi török kádival 129 HORNYIK 1860-1866, II. 87. (A szöveget mai helyesírással idézem.) - A kádi díjaira HORNYIK 1860-1866, II. 80-89. 130 HORNYIK 1860-1866, II. 83. 131 Ilyen esetekre több példát idéz SCHWÁB 1939, 90-94. 132 SCHWÁB 1939, 92-93. 133 FEKETE 1942, 55. - Fekete Lajos Vácnak egy datálatlan házösszeírását tette közzé, amelyről azt állapította meg, hogy „kétségkívül 1569 után, feltehetőleg 1570 és 1580 között keletkezett” (i. m. 43.). A forrásban szereplő török ingatlantulajdonosokat és az ugyancsak összeírt esztergomi és nógrádi háztulajdonosokat egybevetettem a váci őrség összes fennmaradt zsoldlistájával és a pénztári elszámolásokban fellelhető szórványadatokkal, és ugyanezt megtettem az esztergomi és a nógrádi tisztikarral is. Mindez a bizonytalanságot alig csökkentette; úgy találtam, hogy a házösszeírás névanyaga az 1573-as zsoldlistáéhoz áll legközelebb, a forrás valószínűleg az 1570-es évtized első felében keletkezett. 134 FEKETE 1942, 69. és 333. sz.
