Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Koszta László: Az egyház és intézményei a középkori Pest és Pilis megyében
EGYHÁZ ÉS INTÉZMÉNYEI 209 számára.96 A kápolnák az alkalmanként a királyi kúriában tartózkodó udvar liturgikus igényeinek kiszolgálása mellett pasztorációs tevékenységet is végeztek, így többségük plébániaként is szerephez jutott. A híveik lelki gondozásával kapcsolatos ügyekben azonban, úgy tűnik, a megyéspüspök némi felügyeleti joga megmaradt. A 12-13. század fordulóján felszámolták a parochiális királyi kápolnák intézményét. Az uralkodó eladományozta ezeket a templomokat, amelyek így teljes jogú plébániákká váltak. A 13. század második felében azonban törekvés tapasztalható a hajdani kápolnák visszaszerzésére. Ehhez kapcsolódtak a 13. század második felében jelentkező joghatósági perek a volt kápolnák plébánosai és a területileg illetékes veszprémi püspök között. A plébánosok biztosítani akarták régi kiváltságaikat, melyek szerint — közvetlenül az esztergomi érsek alá tartozván — nem kellett részt adniuk tizedeikből a veszprémi püspöknek és kanonokjainak. A hosszú ideig elhúzódó pereskedés eredményeként a 14. század végére az egykori királyi kápolnák, legalábbis a Buda környékén működők, újból elismertették kiváltságolt jogállásukat, amelyet először az 1396. évi esztergomi canonica visitatio említ, majd a 15. század folyamán több pápai oklevél is megerősített. Ezzel a 15. századra kialakult a kiváltságolt plébániák intézménye: az ilyen egyházak közvetlenül az esztergomi érsek alá tartoztak s mentesek voltak a megyéspüspök és főesperese joghatóságától. Az exempt plébániák többsége a hajdani királyi kápolnákból került ki, közéjük a 14-15. század fordulóján csupán néhány városi plébánia tudott bekerülni.97 A királyi kápolnák, majd a kiváltságolt plébániák révén a veszprémi és a váci püspök mellett az esztergomi érsek is közvetlenül felügyeletet gyakorolt Pest-Buda vidékének alsó fokú egyházszervezetében. A Pest és Pilis megye határán létrejött városkonglomerátum és szűkebb környékének egyedülálló sajátossága lett, hogy három főpap — esztergomi érsek, a veszprémi és a váci püspök — is szerepet kapott az egyházigazgatásban. Miután az eladományozott régi királyi kápolnákat a 13. század második felében az uralkodók nem tudták visszaszerezni, a 14. század elejétől újabbakat hoztak létre. A 14. század elejétől kezdődően létesített királyi kápolnák azonban már a királyi rezidenciákon alakultak meg, és udvari kápolnák voltak. Épületeik közvetlenül a királyi palotákhoz kapcsolódtak. Lelkészeik már nem a parochia bevételeiből és a hívek adományaiból élek, hanem ellátásukról maga a király gondoskodott. Az 1397. évi esztergomi canonica visitatio tizenkét olyan királyi káplánt említ, akik egyházi felügyelet szempontjából az esztergomi érsek alá tartoznak.98 Rezidenciális királyi kápolnákról elsősorban Budán és Óbudán van tudomásunk, de bizonyosra vehető, hogy a visegrádi királyi palotához is tartozott ilyen. Budán a Károly Róbert uralkodása alatt egy ideig királyi rezidenciaként szolgáló magna curiaban, más néven a Kammerhofban jött létre a Szt. Márton kápolna, amely 1381/1382-ig működött királyi kápolnaként.99 Budán a királyi várban állt a Szent János-kápolna, mely alapításának idejét nem ismerjük, de szintén az Anjou-uralkodók hozták létre. 1381-ben ideiglenesen ide helyezték el Remete Szt. Pál ereklyéit, majd Mátyás király Alamizsnás Szt. János Konstantinápolyból Budára került ereklyéjének őrzési helyéül jelölte ki. Valószínűleg Erzsébet királyné alapította Óbudán a Szent Erzsébet királynéi kápolnát.100 A 11-13. században a királyi birtokokon létrejött templomok többsége természetesen nem tartozott a királyi kápolnához, ám, mivel királyi alapításnak köszönhették létrejöttüket, törekedtek ezt a helyzetet kihasználni, lazítani akartak a megyéspüspök joghatóságán. A királyi birtok közé tartozó Csepel-sziget plébánosai közel egy évszázadon keresztül hadakoztak a veszprémi püspök tizedszedése ellen.101 A 14. század elején végül Károly Róbert — aki maga is szívesen időzött és vadászott a szigeten — felkarolta a plébánosok kezdeményezését és 1313-ban magához váltotta a tizedeket. A veszprémi püspöknek az elvesztett tizedrészesedés kompenzálásaként a király Veszprém megye ispáni címét adományozta. A Csepel-sziget plébánosainak ezután nem kellett osztozniuk kerületük tizedén, mentességet kaptak a király és officiálisai hatalma alól. A királyi kápolnákkal és más királyi egyházakkal ellentétben azonban nem kerültek át az esztergomi érsek egyházi joghatósága alá, hanem lelkiekben továbbra is a veszprémi püspök felügyelte őket és így a Csepel-sziget a veszprémi püspökség része maradt.102 96 JANKOVICH 1959. 70-71. 97 JANKOVICH 1959, 72-75. 98 JANKOVICH 1959, 76-78. 99 JANKOVICH 1959, 76-77. 100 JANKOVICH 1959, 77. 101 GYÖRFFY 1998, 192. 102 AOklt III. 619. és 620. sz.
