Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Tringli István: Pest megye a késő középkorban
146 TRINGLI ISTVÁN vagy billogosok jártak el a 13. század első feléig.523 Egyébként a felmerülő ügyek legnagyobb részét a nemesi társadalom két fél által választott, jó magyar szóval fogott bírák által simította el. A billogosok az Aranybulla kiadása körüli évtizedekben az ispánok alárendeltjeivé váltak, majd eltűntek. Pedig a vidéki bíróságokra sokkal nagyobb szükség lett volna mint valaha. Az Aranybulla kiadását kikényszerítő serviens tömegek maguknak a nemesekkel megegyező jogállást követeltek, többek közt a király bírói joghatósága alá tartozást, az ispánok jogkörét pedig vonakodtak elismerni. A 13. század második felében született meg a megoldás, mégpedig az egész országban olyan egységesen, hogy nem nehéz mögötte a központi akaratot felfedezni. Ezután az ispánok, amikor bírói széket tartottak, nekik segédkező, azaz nekik szolgáló megyebeli nemeseket hívtak meg bírói fórumukra, akiknek innen eredt szolgabíró nevük.524 E nemesek a 14. század végéig általában a megyék előkelőbb, középbirtokos famíliáiból kerültek ki, a bírói széket vezető ispán vagy alispán mögött azonban csak alárendelt szerepet játszhattak. Nem spontán létrejövő, serviensi tömegmozgalom által kikényszerített forradalmi megoldásról volt szó. Pest vagy Pilis megyéből, akárcsak az egész országból egyetlen adat sem utal arra, hogy a szolgabírák valamikor is bármiféle „ellensúlyt” képeztek volna a törvényszék vezetőivel szemben, és hogy ez a szerepük abból a legitimációból származott volna, különösen az első időkben, hogy ők képviselték volna a megye nemesi közösségét.525 Nem számítva azt, hogy a szolgabírák választásának lefolyásáról csak a középkor legvégéről vannak adataink, azért sem képviselhették volna csak ők, mert a megye mint „hatóság” az ispánnal és alispánnal együtt működött. Kivételt e szempontból az országban éppen csak Pest és később Pilis megye képezett. A megyei önkormányzat emlegetése a 15. század előtt ugyanis teljes anakronizmus. Azt nem számítva, hogy az autonómia fogalmát sem ismerte a korabeli magyar jogi nyelv, kérdés az, hogy önkormányzatnak minősül-e, ha a király hadba hívó parancsára a megye nemességének fel kell kelnie, ha királyi parancsra az adóbehajtásban a szolgabíráknak részt kell venniük, ha a központi bíróság utasítására vizsgálatot kell végezniük. Végigtekintve a megyék működésén, az első változások, melyek az önkormányzat csírái felé mutattak, a más tekintetben is Magyarországon az újkor hajnalának tekinthető Zsigmond-korban bukkantak fel. A ránk maradt oklevelek túlnyomó többsége igazságszolgáltatási ügyekben kelt. A megyei törvényszék önálló bírói hatalma csak egészen kis jelentőségű ügyekre teijedt ki; ékes bizonyítékaként az ispáni törvénykezés folyamatosságának, nagyjából azokban az ügyekben ítélhetett, melyekben korábban az ispánok önállóan ítéltek.526 Az alapelv az volt, hogy sem birtok, sem az ezekkel általában szorosan összefüggő hatalmaskodási ügyekben nem hozhattak ítéletet. Ha a megye önállóan ítélt a latrok büntetőügyében, eleinte valószínűleg még oklevelet sem állítottak ki, hiszen nem volt kinek. A másik igazságszolgáltatási ténykedést az önálló eljárástól fontos megkülönböztetni, ez a felsőbb bírói parancsra elvégzett bizonyságvétel volt. Ránk maradt megyei okleveleink nagyobbik részét ezek az ügyek teszik ki. Nem szabad megelégedni annak konstatálásával, hogy ezekben az ügyekben is a megye járt el és az okleveleket éppúgy a sedrián adták ki, mint önálló bírói okleveleket. Ebben az esetben ugyanis az új összetételű megyei hatóságok ugyanazt a feladatot látták el, mint a hiteleshelyek, melyeknek ún. külső —- tehát nem a szorosabb értelemben vett közhitelű írásbeliséget szolgáló — funkciója ugyanekkor alakult ki. A hiteleshely esetében egy királyi vagy nádori (Erdélyben vajdai, a bánságokban báni) embernek nevezett megyebeli nemes végezte a vizsgálatot és az idézést, a hiteleshely embere egyszerre volt hiteles tanú és az ügylet későbbi írásba foglalásának egyik résztvevője. Amikor ugyanezt a megye egy szolgabírája végezte, a hatósági eljárás, a közhitelűség és az oklevélkiállítás mind a megyei hatóság nevében történt. Magát az írásba foglalást természetesen sem a hiteleshelyeknél, pl. a budai káptalannál vagy a budafelhévízi keresztes konventnél nem feltétlenül ugyanaz az ember végezte, aki tanúként volt kinn az eljáráson, mint ahogy a többnyire 523 VÁCZY 1994; VÁCZY 1930. 524 ZSOLDOS 1988. 525 A megyei autonómia emlegetésétől már Gábor Gyula is óvott 1908-ban megjelent könyvében (GÁBOR 1908, 95.). A megyei változások rendi jellegét azonban koncepciózusán túlhangsúlyozta MÁLYUSZ 1942. Mályusznak a forrásokkal köszönő viszonyban sem levő nézetei visszalépésnek számítottak a századfordulón megindult kutatásokhoz képest. A szerző tekintélye több évtizedre viszavetette a középkori megye helyes értelmezését. „Romantikus” felfogása még Szűcs Jenő könyvében is érződik (SZŰCS 1993b.). 526 HAJNIK 1899, 82. - A 15. században lejegyzett pénzértékbeli limitácók a már meglevő elvek finomításai.
