Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Tringli István: Pest megye a késő középkorban
tőségük nem volt nagy. 1477-ben Gyón határjárásában említették az Úrtarlóhoztartozó és az Úrtarlóhegy nevű réteket, hogy ezek csak az itt élő kisnemesek nemesi telkeihez tartoztak-e, avagy allodiumok voltak, nem lehet eldönteni.481 Jenőn azonban a Duna-parton a nyúlszigeti apácáknak bizonyosan allodiumuk volt: itt állt ugyanis allodiális házuk, ami gazdasági épület lehetett. A Solt megyei Gályán 1489-ben fordul elő egy száz kaszaalja nagyságú allodium, amit egy pesti szabó vett két évre bérbe (in feudum) 7 forintért.482 Temesvári Bodó Mihály végrendeletében 1510-ben fordul elő egy bankházai allodium, amelyet két részre osztva hagyott örökbe. Az egyik rész után lovakat és csikókat említett, így bizonyos, hogy az allodium a ménes ellátását szolgálta.483 Egy pesti polgárnak 1494-ben Ecseren volt egy allodiális háza „a mondott allodiumon levő és ahhoz tartozó marhákkal és használat alatt levő földekkel” 484 E néhány említésből egyrészt az derül ki, hogy a nagybirtok nem járt élen az allodium-szer- vezésben, másrészt a majorokat jórészt állattenyésztés céljaira használták. Ha ez igaz, akkor jóval nagyobb lehetett a középkorvégi Pest megyében a saját kezelésű gazdaságok száma, csak az allodium fogalmát nem használták mindig a birtokos saját legelőire, hanem csak akkor, ha valamilyen épület is tartozott hozzájuk. Rögtön allodiumról beszéltek viszont akkor, ha egy idegen birtokos nemesi vagy jobbágytelek birtoklása nélkül szerzett birtokokat. 11. Jobbágyok A 14. században megszilárduló intézmények mind a 13. század viharos társadalmi-gazdasági változásai közt születtek meg. Érvényes ez az új településrendre, nemességre és a jobbágyságra is. E folyamatok közül a jobbágyság jogi egységesülése történt meg a legkésőbb. 1347-ben Becse tartozékai közé tartozott, a malmok és az állatok közt felsorolva, hat szolgálónő is, akiket a birtokkal együtt elcseréltek.485 Mivel csak asszonyokat említettek, rajtuk háziszolgákat kell értenünk. Két évtizeddel korábban azonban még a szokásos szolgai állapotban élt az a két testvér, akiket a tétényi földesurak hűséges szolgálataikért felszabadítottak és az „örök szabadságot” adták nekik és örököseiknek. A felszabadításról készült oklevél félmondata pontosan elárulja, hogy mire jó ez az örök szabadság, arra, „hogy szabadon ott élhessenek, ahol akarnak”.486 A felszabadult szolga tehát ahhoz a földesúrhoz mehetett, aki befogadta. A szabadságnak ez az értelmezése az eredetileg csak kevesek kiváltságának számító hospeseк szabadságából vált az ország minden jobbágyának jogává. A hospes — aki ugyan idegen volt, de korántsem mindig idegen nemzetiségű — és a szolgai állapotból frissen kikerülők közt azonban még sokáig nagy szakadék tátongott. Ezekben az évtizedekben még senkinek sem jutott volna eszébe, hogy ugyanabba a rendbe — a társadalmi csoportok, osztályok leírására a középkor e szót használta — sorolja őket. A tétényi szolgák ritka kivételek voltak, a szolgafelszabadítások csak elenyésző kisebbségéről állítottak ki a hiteleshelyek előtt drága privi- legiális okleveleket, a legtöbb esetben minden ceremónia nélkül, a telkekre való ültetéssel, a máshol már korábban telkekre ültetett jövevényekhez némileg hasonló feltételek mellett váltak a parasztok szolgából jobbággyá. A különbségek sokáig fennmaradtak, a hospeseket a 14. század utolsó évtizedéig megkülönböztették a jobbágyoktól. Nem egyszerűen egy már megszilárdult intézmény, a jobbágyság még ingadozó névhasználatáról volt szó. A monostortól szőlőt szerző békásmegyeri, vagy a királyi szolgálattal nemesi birtokhoz jutó csepeli hospes példájáról már volt szó. 1383-ban a jórészt német nevű és a falut német helynevekkel jelölő Nógrád megyei Verőce hospes lakói bonyolult családi kapcsolatban álltak váci, visegrádi és marosi társaikkal. Jórészt szőlőművelésből éltek, borral kereskedtek, minden tekintetben szabadabb birtoklási formák és belső önkormányzat jellemezte életüket, a középkor végére azonban éppúgy a váci püspök jobbágyaiként emlegették őket, mint más falvak lakóit. 1383-ban azonban még senki nem tévesztette volna őket össze telekre ültetett egykori szolgacsaládok jobbágyi állású leszármazottaival.487 A 14. században még volt értelme ama megkülönböztetésnek, hogy 1350-ben Pótharaszt hospeseiről és jobbágyairól beszéltek.488 1381-ben az ekkorra PEST MEGYE A KÉSŐ KÖZÉPKORBAN 139 481 pEST 1048 sz 482 PEST 1024., 1130. sz-ok. 483 DL 61 980. 484 DL 61 885. 485 НО П. 130. 486 АО Ш. 357. 487 Körmöcbánya It. 1-44-1-1. (DF 250 190.)., hibás regesztája: BAKACS 1982, 980. sz. 488 DL 41 137.
