Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
56 BONDAR MARIA Jelen tanulmányban a térség őskorának, fontosabb történéseinek vázlatát igyekeztem megrajzolni. Természetesen terjedelmi okok miatt ez az áttekintés nem tartalmazhat leletkatasztert, azaz nem térhettem ki minden egyes lelőhely ismertetésére, ez más műfajú tudományos munka feladata. Minden korszakból a legfontosabb lelőhelyek bemutatására és a legújabb eredmények - az utóbbi évek nagyobb ásatásairól tudható információk - figyelembe vételével arra törekedtem a szakirodalom alapján, hogy minél teljesebb képet rajzolhassak e csodálatos vidék izgalmasan lüktető korai történelméről. Több ezer év eseményeiről, életmódjáról, használati tárgyairól, hitvilágáról, művészetéről próbálok áttekintést adni a régészeti lelőhelyek, leletek mint elsődleges források elemzésével. A magyarországi neolitikum és a rézkor ideje a földtörténeti negyedkor második felére, a holocén ún. atlantikus fázisára tehető. Mintegy 12.000 évvel ezelőtt a korábbi nagy jégtakarók, amelyek egészen az 55. szélességi fokig - azaz Alaszka, Grönland, Kanada E-i része, É-Európa és É-Ázsia teljes területe a Hamburg-Moszkva-Jekatyerinburg-Novoszibirszk vonal magasságáig - mindent jéggel borítottak, fokozatosan visszahúzódtak a felmelegedés lassú és hosszú folyamata következtében. Elkezdődött tehát a növénytakaró újjáéledése, az erdősödési folyamat. Először a fenyő és nyír jelent meg (ezért fenyő-nyír korszaknak is nevezik ezt az időszakot), majd fokozatosan megjelentek a lombos fák, és megváltozott a sztyeppés területek és a vizek növényvilága is. A melegebb és szárazabb időszakban a boreális - más néven mogyoró fázis - idején tölgyesek éltek gazdag mogyoró-bokorerdőkkel. Előfordult még kőris, hárs, juhar is, és megjelent a szelídgesztenye. Kr. e. mintegy 6000 évvel Európa-szerte meleg csapadékos időjárás volt (atlantikus, vagy tölgy kor), zárt, kevert lombos erdők jellemzik a növénytakarót. E fázis második felére a tölgyesek váltak uralkodóvá, s megjelentek a bükkösök és gyertyánosok is. Kr. e. 3000- 800 között (a bronzkor időszaka) a szubboreális (másképpen „bükk” kor) idején az éghajlat ismét hűvösebbre fordult, egyre inkább a mai éghajlatra kezdett hasonlítani. A jellemző fa a bükk és gyertyán volt. A folyópartokat tölgy-kőris-szil ligeterdők kísérték. Kr. e. 800 táján az éghajlat már nem változott olyan jelentős mértékben, hogy a növénytakarót is megváltoztatta volna, a környezetformálásban ettől kezdve egyre komolyabb szerepe lett az ember környezet-átalakító tevékenységének.17 Mai ismereteink szerint - azaz a különböző ásatásokon feltárt állatcsontanyag alapján - a jégkorszak egyetlen állatfaja sem érte meg a holocén időszakát. A mezolitikum idején a Kárpát-medence faunája a déli és keleti területekről népesedett be. Visszatért korábbi élőhelyeire a gímszarvas, az őz, a vaddisznó. Új faj az őstulok és a bölény, valamint a kelet-európai területeken a vadló és a vadszamár. A bölény a réz- és bronzkori lelőhelyek állatcsont- anyagából hiányzik, a vadló és vadszamár csak a mezolitikum-neolitikum időszakában fordul elő. A késő neolitikum idején, rövid időre, megjelent a maralszarvas és a perzsa oroszlán, ez utóbbi a rézkor végére eltűnt a faunából. A középső rézkorban rövid ideig mezopotámiai dámszarvas és a jávorszarvas is élt a Kárpát-medencében. Az ember környezet-átalakító tevékenysége nemcsak napjainkban teszi tönkre lakóhelyének szűkebb és tágabb környékét, ez az őskortól nyomon követhető folyamat. A vadászatnak köszönhetően néhány állatfaj teljesen kipusztult.18 Ezek közül hazánk mai területéről öt állatfaj tűnt el teljesen a zoológia világából, közülük végleg kipusztult az őstulok, az európai vadló és vadszamár, valamint a barna medve és a hód. Ez utóbbi kettő megjelenése talán újra várható, a hód betelepítése már megkezdődött.19 A vadászott állatok hasznosítási szempontú csoportosítása szerint húsáért vadászták a gímszarvast, az őzet és az őstulkot valamint a vaddisznót. Prémjéért ejtették el a rókát, hódot, vadmacskát, farkast, barnamedvét és a borzot. A mezei nyulat a prém és hús miatt is vadászták. A vadászott állatok aránya - az ásatásokon megtalált állatcsontok szerint - az újkőkor korai időszakában még 100% volt, ami a gazdaság fejlettségének is egyik mutatója lehet, ez az arány a római korra jelentősen megváltozott, mindössze néhány százalékot tett ki a vadászott állatok aránya a korábbiakhoz képest. Az elmúlt korok embere a túlélés, az életben maradás belső szükséglete miatt öntudatlanul rombolta környezetét. Nagy, összefüggő erdőket irtott ki, táplálékszerzés következtében vadászatai során kipusztított vadon élő állatfajokat. 17 A témáról érdekes megközelítésben, a tevékenységi fajtákat sorra véve ír Dinnyés István (DINNYÉS 1985). 18 A Kárpát-medence őskori állatvilágának legfontosabb tényezőit, változásait Vörös István összefoglalása alapján tárgyaljuk (VÖRÖS 2003). 19 VÖRÖS 2003, 57.
