Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
ÉLET A TÖRTÉNELEM ELŐTTI KOROKBAN 57 E súlyos tettek mellett mégis csodálatos munkát végeztek névtelen őseink, a természet legyőzésével, különböző gazdasági-társadalmi szinten biztosították több tízezer éve az emberi faj fennmaradását. Az „ősember” tehát nem tudatlan ösztönlény volt, hanem folyamatosan tapasztalatokat szerző, tudást felhalmozó és továbbörökítő gondolkodó elme, akinek felfedezései, kisebb-nagyobb találmányai nélkül nem jöhetett volna létre korunk információs társadalma és a bolygónkról való kilépés igénye, azaz a világegyetem meghódítása. 1. Neolitikum (Kr. e. 6000-4500) Kr. e. 7000-6500 táján a Közel-Keleten és Kis-Azsiában (a mai Irán Ny-i részétől Irakon, Szírián, Palesztinán át Jordániáig terjedő területen) végbement az emberiség történetének első gazdasági forradalma, az ún. neolit forradalom. Ez az a térség, amelyet nem érintett az Európában hosszú ideig tartó jégkorszakok ismétlődése, ezen a területen őshonosak voltak azok a növények és vad állatfajok, amelyek a későbbi paraszti kultúra alapjait adták. A korábbi gyűjtögető-vadászó-vándorló, véletlenszerűen befogott állatokat tartó életmódból - hosszú folyamat eredményeképpen - kialakult a tudatos állattartás, a helyhez kötődő, szántó-vető-arató földműves életforma, amely jelentős gazdasági fellendülést eredményezett. Ennek következményeként ugrásszerűen megnőtt a népesség száma is, hiszen az egyes közösségek által birtokolt földterület sokkal több embert tudott élelemmel ellátni, mint a korábbi kezdetleges életforma idején. Ezt a folyamatot nevezzük neolit forradalomnak. Ez az örvendetes fejlődés nem volt problémamentes. A földterület eltartóképessége nem volt végtelen, ezért a megnövekedett lélekszámú népesség egy részének mindig újabb és újabb, településre alkalmas helyet kellett keresnie, beilleszkedve a mások által már gyéren lakott területek életébe. Hosszú évekig, évtizedekig tartó elvándorlás indult el tehát, amelynek kisebb-nagyobb intenzitása nyomon követhető csaknem minden korban. A másik nagy probléma a földterület termővé tétele volt, ezt - mai fogalmaink szerint - súlyos környezetrombolással, az erdők irtásával, égetésével tudták elérni. A megtermelt gabonafélék tárolásához, felhasználásához a földbeásott vermek mellett a mindennapi életet megkönnyítő tároló- és főzőedényekre is szükség volt. Ez a társadalmi szükséglet újabb fontos felfedezést, a kerámia készítését és égetését innoválta. A gabonák őrléséhez őrlőkövek, a liszt felhasználásához (sütés-főzés) különböző főzőedények, tűzhelyek kellettek. Mindezek maradványait megtaláljuk az ásatások alkalmával. Megfelelő eszközökre volt szükség a fakivágáshoz és építkezéshez (balták, ékek), az állatok megöléséhez (nyíl, kés), a bőrfeldolgozáshoz, ruhakészítéshez (kés, penge, orsógomb, csonttűk stb.). Jelentős technikai fejlődés ment végbe tehát a korai neolitikum idején. Az eszközök elkészítéséhez megfelelő nyersanyag is kellett, ezért nagyon fontossá vált a pattintható kőnyersanyag előfordulási helyeinek ismerete. Mindezek az új felfedezések, ismeretek magukban hordozták a cserekereskedelem szükségességét is, amely nagy területre kiterjedően hatékonyan működött. A telepek életéhez, az állatok itatásához, esetleg a növények öntözéséhez nagyobb, állandó vízfelületekre volt szükség, így a korai földművesek bővizű folyók, patakok közelében hozták létre tanyajellegű telepeiket. a) Korai neolitikum Az általánosan elfogadott vélemény szerint a népesség növekedése miatt továbbvándorolni kényszerülő kisebb közösségek a Balkán felől érkeztek a Kárpát-medencébe, s magukkal hozták a földművelés és állattartás tudományát, és a területünkön nem őshonos, háziasított állatfajokat (juh, kecske). A tudatos növénytermesztés, a minőségi ugrást jelentő állattenyésztés és a mindezekkel szükségszerűen együtt járó, letelepült, egy helyben lakó életmód, azaz a falvak létrejötte jelentős hatással volt az egykori népsűrűségre, és településekkel népesítette be a Kárpát-medence déli részeinek addig még lakatlan térségeit. A Balkán felől érkező népcsoportok több hullámban jöttek hazánk mai területére, s velük fokozatosan terjedtek el az új ismeretek is. Legkorábbi csoportjaik elsősorban a Körösök mentén telepedtek le, nevüket is a folyóról kapták (Körös kultúra). Terjeszkedésük során elérték a Körösöktől északra levő vidékeket is: telepeik a Tisza középső folyásáig követhetők nyomon, egyik csoportjuk egészen északon, a Tisza és Szamos közötti területen telepedett
