Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
Dinnyés István: Történeti bevezetés a jazig-szarmata és kvád régészeti fejezethez
348 DINNYÉS ISTVÁN Szemben a korábbi évtizedekkel, a 322. évi szarmata-római háborúról bővebb forrásadatok (Zosimos II, 21.; Optatianus Porfyrius carm. VI.) maradtak fenn. Rausimodus szarmata király júniusban megtámadta Campona (Bp-Nagytétény) táborát. Igyekeztek felgyújtani a táborfalak fa felépítményeit, s a falakon levőket nyilakkal árasztották el. I. Constantinus császár (306-337) Sirmiumból felvonulva legyőzte az ostromlókat. A menekülő szarmaták nyomában a császár és serege átkelt a Dunán, valahol a Dél-Alföldön megsemmisítették a szarmata csapatot, Rausimodus is elesett. A hadjárat végén a császár Margumnál (Orasje, Jugoszlávia) lépett ismét római földre. 324-ben a két császár, Licinius (307-324) és Constantinus utolsó belháborújában a szarmata csapatok Licinius vesztes seregében harcoltak (Hieronymus: Chron. a.2337.). Lehetséges, hogy a 322. évi hadjárat utáni (esetleg a 294. utáni) években épült meg a szarmata területet északon és keleten határoló, több vonulatból álló árok-sáncrendszer (Csörsz-árok, Ördög-árok). A nyilván római közreműködéssel létesített erődítés északról és keletről érkező támadás ellen védett, s mindenki számára jelezte a szarmaták országának határát.5 332 elején az egykori Dáciát birtokló gótok támadtak a szarmatákra, akik a birodalomtól kértek segítséget. A császár fia, Constantius vezette római csapatok és a szarmaták április 20-án, a Bánság területén szétverték a gotokat. A gót támadás után polgárháború robbant ki az Alföldön. A szarmata uralkodó réteg (Arcaragantes-Sarmatae liberi) a gót veszedelem ellen felfegyverezte alávetett népét (Limigantes-Sarmatae servi), akik e fegyvereket uraik ellen fordították. A „szolga szarmaták” felkelése 334-ben elűzte az Arcara- gantest, akik részben EK felé, a germán victofalokhoz (vandálok) menekültek, többségüket pedig a birodalom fogadta be: állítólag 300 000 szarmatát telepítettek le a Balkánon és Itáliában (Anon. Vales. 6, 31-32.; Chron. Min. I. 234.; Eusebius: Chron. 233c, 233f.; Amm. Marcellinus XVII, 12.). A rómaiak beavatkozásáról vall, hogy a Limigantes részére a Dél- Alföldön jelöltek ki szállásterület (Amm. Marcellinus XVII, 13, 3-4.). Több mint két évtizedes nyugalom után 357 tavaszán a kvádok a kelet-pannóniai Valeria tartományba törtek be, a szarmaták délen (Pannonia Secunda és Moesia Prima) támadtak. 358 áprilisában a II. Constantius (337-361) vezette sereg - valahol a Dráva és a Száva torkolata között - átkelt a Dunán, szétverte a felkészületlen szarmatákat és súlyosan pusztítva haladt kelet-északkelet felé. Egy másik római sereg az északi szarmata és kvád területeket dúlta, majd az egyesült sereg a kvádok ellen vonult. A megtorló hadjárat új szövetségi rendszer kialakításával zárult. II. Constantius maga tárgyalt a szarmatákkal valahol a Duna-Tisza-közén. Először a „királyi származású” ifjú, Zizais hódolt a császár előtt, majd Rumo, Zinafer és Fragiledus főemberek következtek. Meghódolt Araharius kvád főnök és Usafer szarmata vezető, utóbbi népét a császár feloldotta a kvád függőség alól. A victofalokhoz menekült Arcaragantes is jelentkezett, élükre a császár Zizaist állította királynak. Békekötéskor a szarmata és keleti kvád vezetők elfogadták a római fennhatóságot, szabadon bocsátották római foglyaikat, előkelőik fiait kezesül átadták. Ezután a római sereg Brigetio körzetéből indult a kvádok ellen. Komoly hadjáratra nem került sor, mert Viduarius kvád király nevében a fia Vitrodorus és Agilimundus alkirály vezette főemberek meghódoltak a császár előtt, s elfogadták az új szerződést. Ezután a Dél-Alföldre vezetett hadjárat következett, mert a „szabad szarmatákkal” (Arcaragantes) egyidőben a „szolga szarmaták” (Limigantes) is betörtek a római tartományokba. Ebben a hadjáratban Zizais vezetésével „szabad” szarmata csapatok és a germán taifalok voltak a császár szövetségesei. A harcokról beszámoló Ammianus Marcellinus kiemelte a „szolga szarmata” harcosok elszánt bátorságát, s a római hadsereg és szövetségesei szörnyű kegyetlenségét. A legyőzött „szolga szarmaták” közül sokakat rabszolgaként elhurcoltak, többségüket a limestől távoli területre telepítették át, helyüket Zizais szarmatái foglalhatták el. 359 elején a Limigantes elhagyta új lakóhelyét. II. Constantius Valériában vonult fel seregével, de hadjáratra nem került sor, mert a szarmaták a birodalomba való befogadásukat kérték. Aquincum közelében került sor az ünnepélyes aktusra, de a szarmaták váratlanul a császárra támadtak, akit kísérői csak nehezen tudtak megmenteni. A felbőszült katonaság lemészárolta a szarmatákat (Amm. Mar- cellinus XVI, 10., XVII, 12-13., XIX, 11.). 5 GARAM-PATAY-SOPRONI 1983.; SOPRONI 1969, 47-48.; a 294 utáni keltezés lehetőségére MÓCSY 1972, 95-96.
