Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
Dinnyés István: Történeti bevezetés a jazig-szarmata és kvád régészeti fejezethez
346 DINNYÉS ISTVÁN A század közepén komoly feszültség keletkezett Pannonia előterében. Az ok agátoknak a Balti-tenger déli mellékéről indult délkeleti irányú, lassú vándorlása volt, mely ebben az időszakban érhette el a Kárpátok EK-i előterét. A vándorlás okozta népmozgások a birodalom Duna-vidéki szövetségeseit is érintették. 162-ben még nyugalom volt, mert Marcus Aurelius császár (161-180) jelentős haderőt vont el a Duna-vidékről kisázsiai hadjáratához. A következő években azonban megerősödött a birodalommal szomszédos népekre nehezedő nyomás, mert a szövetségesekkel hosszú tárgyalások folytak (Script. Hist. Aug., Marcus 12, 13.). A szövetségesek bizonyára katonai segítséget kértek, amit a keleti hadjárat alatt (162- 166) Róma nem teljesíthetett. Fokozatosan háborús helyzet alakult ki, 165-ben két új légió felállítását kezdték el Itáliában, s késői források szerint a császár két új tartomány, Marcomannia és Sarmatia meghódítására készült (Cassius Dio LXXI, 33, 4.; Script. Hist. Aug., Marcus 24, 5., 24, 10.). Az első fegyveres akcióra 166-167 telén került sor. A Kárpátoktól északra fekvő területekről 6000 langobard és obius harcos - akiket a kvádok átengedtek országukon - Brigetio (Szőny) közelében betört Pannóniába. A germán csapatokat a határvédő egységek hamar megsemmisítették. 167-ben Ballomarius markomann király vezetésével 11 nép követsége tárgyalt Pannonia Superior helytartójával, hogy elérjék Róma fegyveres támogatását, vagy a birodalomba való felvételüket, s elutasításuk esetén háborút helyeztek kilátásba (Cassius Dio LXXI, 3,1.; Script. Hist. Aug., Marcus 14,1.). A császár még a germán-szarmata hadjárat előkészületeinél tartott, amikor kirobbant a birodalom és Duna- menti szövetségesei közötti legsúlyosabb összecsapás. 168-ban a kvádok és markomannok betörtek Pannóniába, megsemmisítettek egy 20 000-es római sereget, átkelve az Alpokon megostromolták Aquileiát, feldúlták Opitergium városát. Az Itáliában összevont hadsereg még 168-ban az Alpokon túlra szorította vissza a germánokat. A jazigok támadásai déldélkelet felé, főleg Dacia ellen irányultak. Marcus Aurelius a dáciai tartományok és a jazigokkal délen határos Moesia Superior élére közös helytartót nevezett ki, aki 170-ben legyőzte a szarmatákat, de maga is elesett. Újabb, súlyos vereségek után a római hadseregnek 171-ben sikerült a támadókat kiverni a dunai tartományokból. A háború második szakasza, a birodalommal szomszédos népek elleni megtorló expedíciók sora 172-ben kezdődött. Az első hadjárat a kvádok és a kotinusok ellen indult. Ebben a hadjáratban történt a nevezetes „esőcsoda”: a körülzárt, szomjúságtól szenvedő rómaiakat egy váratlan eső felfrissítette (172. június 11.), s legyőzték a kvádokat 172 nyarán. A megkötött béke feltételeként a kvádok szabadon engedték foglyaikat (állítólag 30 000 embert), át kellett adniuk a Pannóniából elhajtott állatokat, a hozzájuk csatlakozott szökevényeket (nyilván rabszolgákat); nem látogathatták a limes menti vásárhelyeket, nem érintkezhettek a még harcoló markomannokkal és jazigokkal. El kellett fogadniuk a császár által kinevezett új királyt, Furtiust. A legyőzött kvádok és szomszédaik kisebb csoportjait a császár betelepítette a birodalomba, a férfiakat a hadseregbe sorozta (Cassius Dio LXXI, 8- 11, 13, 1-4.). 173-ban a markomannokon és szövetségeseiken diadalmaskodtak a rómaiak, akikkel a kvádokhoz hasonló feltételekkel kötöttek békét, de a markomannoknak ki kellett üríteniük kb. 15 km-es Duna-parti sávot is. A markomann hadjárat alatt a kvádok megmozdultak, elkergették Furtiust, s új királyt választottak. Fellázadtak a kotinusok is, akiknek a markomannok ellen kellett volna hadba szállniuk. A kvádok és kotinusok ismét vereséget szenvedtek, a kotinusok maradékait Pannóniában telepítették le, talán már 173-ban (Cassius Dio LXXI, 8, 1., 12, 3., 15.). 173 végére már csak a jazigok álltak fegyverben. Marcus Aurelius Carnuntumból Sirmiumba tette át hadiszállását, készült a szarmata hadjáratra. A jazigok ezt nem várták be, hanem a befagyott Dunán átkelve támadtak. A római sereg azonban visszaszorította őket, s a Duna jegén kibontakozott ütközetben a jazigok súlyos vereséget szenvedtek. A vereség után Banadaspus jazig király béketárgyalást kezdett a császárral, de az ajánlatot Marcus Aurelius elutasította, a jazig királyt pedig alattvalói állították félre. A megindult jazig hadjáratban a kvádok ellen is hadat viseltek a rómaiak, mert a kvádok - miközben királyuk, Ariogaesus a császárral tárgyalt - segítették a jazigokat. A császár végül elfogatta a királyt, s a kvádok semlegességre kényszerültek. Az Alföldön folyt küzdelem római győzelemmel ért véget 175-ben. Zantikus, a másik jazig király elfogadta a békefeltételeket, melyek a 172-73-as kvád és markomann feltételeknek feleltek meg. A szarmatáknak is ki kellett üríteniük 15 km széles sávot a Duna mentén, s ha a forrás nem túloz, 100 000 foglyot engedtek szabadon. Ezen felül 8000 lovast bocsájtottak Róma rendelkezésére, akiket Britanniába vezényelt a császár (Cassius Dio LXXI, 7, 1-5., 16, 1.).
