Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
24 SOMOGYI SÁNDOR Kiskunsági- és Pilis-Alpári-homokhátak buckavonulatai is többnyire akkor keletkezhettek, valamint a köztük levő, helyenként a talajvíz szintjéig kimélyített völgyelések - mint szélbarázdák - is ekkor jöttek létre. Gyökeres változást jelent a korábbi emberi életformával szemben, hogy a következő régészeti korban, a neolitikumban (Kr. e. 5500-3400) a foglalkozások között megjelenik a földművelés, állattenyésztés, és velük az állandó telephelyek kialakulása. Ez az időszak különben is kedvezett a mezőgazdasági jellegű foglalkozások elterjedésének, mert a holocén klímaoptimumával, az enyhe-nedves atlanti- vagy tölgy-fázissal esett egybe. A korai szakaszában Pest megyében elterjedt lakosság sajátos eszközeit díszítő elemeiről a dunántúli vonaldíszes kerámia kultúra nevet kapta. Megjelentek a csiszolt kőeszközökből készült használati tárgyak. A földművelést - az éghajlatnak az erdőket éltető hatása miatt - főleg az irtásos típus jellemezte. Ez a kultúrkör a neolitikum középső szakaszában tovább terjedt a Gödöllői-dombságra és attól E-ra, Nógrádba is. Benne fokozatosan az élelemtermelés vált uralkodóvá az egyéb foglalkozások mellett. Elterjedtsége arra utal, hogy az emberi hatás már helyenként korlátozta a korábbi pusztamezők beerdősödését, mert azok területét a földművelés kezdte elfoglalni. Déli népelemek hatására a neolitikum végén a vonaldíszes kerámia átadta helyét a lengyeli kultúrá-nak, amely virágzó időszakában (Kr. e. 4100-3400 között) megyénk nagy részét elfoglalta, csak a Duna-Tisza közének homokvidéke maradt ki belőle, jelezve, hogy a talajviszonyok már a földművelés kezdeti időszakában is befolyásolták a megtelepülést. A települések is erős vízparti orientációt árulnak el. Emellett a dombtetők, partosabb helyek keresése az árvizek elleni védekezésre is utal. A neolitikum végén feltűnő rézeszközök használata Kr. e. 3400-tól már általánossá vált és társadalomtörténeti korjelzőként szolgál. Az életmód tekintetében jelentős változás a nagyállattenyésztő pásztorkodás kialakulása, ami ugyancsak az erdők természetes terjedését akadályozta, ellenben a korábbi telephelyek egy része megszűnt, a megmaradók viszont megnövekedtek. A termelési felesleggel rendelkező népesség csoportjai között széles körűvé vált a cserekereskedelem, megkezdődött a társadalmi munkamegosztás kialakulása. A rézkor időszakában Pest megye nagyobb, E-i része az ún. Ludanice kultúrkörhöz tartozott, míg DK-i részét az ún. péceli kultúra népe vette birtokába, amit badeninek is neveznek, és ez fényt vet külső kapcsolataira is. Ez később a Kárpát-medence egész területén elterjedt. Velük jelentek meg a kocsik, a meginduló népmozgásokra utaló magaslati erődítések és a temetkezésre használt kurgánok halomsírjai is. Egyben ez az időszak az erdők optimális éghajlati periódusa is, amikor az embertől nem háborgatott területeken legalább az erdős sztyepp állapot mindenhol kialakulhatott. A folyóknak a csapadékossággal növekvő árvizei a neolitikummal szemben átmenetileg csökkentik a lakótelepek számát, mert azok a kiszélesedő árteret kénytelenek elhagyni. Az erdők terjedésének kedvező éghajlati periódussal kapcsolható össze a hegységek mai erdőövezetének kialakulása, bár kisebb magassági eltolódások még később is bekövetkezhettek. De jelentkezett az ember környezet-átalakító hatása is, amennyiben a korábbi pusztai növényzet egyes elemei túlélték a rézkor és az azt követő bronzkorszak óceánikus éghajlati periódusát, amelyet kiegyenlítettsége miatt bükk-fázisnak is neveznek, mivel ez a fafaj akkor érte el legnagyobb elterjedését. Az átmeneti kőkorszak korábbi klimatikus sztyeppjének növényelemei a terjedő állattenyésztés és földművelés nyomában a már számukra nem optimális időszakban is fennmaradhattak, főleg a megye DK-i, alföldi tájain. A növények pollenképében tömegesen megjelenő gabonafélék jól mutatják a kultúrnövények térhódítását a természetes növényzet rovására. Ugyanígy a réz- és bronzkori telepeken is rohamosan gyarapodik a tenyésztett állatok csontmaradványa. Míg a szarvasmarhafélék korábban is jelen voltak, addig a juh- és kecskefélék száma erőteljesen növekedett, a sertéseké pedig viszonylag visszaesett. Ugyancsak a bronzkorban jelentek meg nagyobb számban a lovak is. A réz- és bronzkori telephelyek elterjedése elárulja, hogy főleg a vízfolyások melléke, a hegységekben a medencék tömörítették a lakosságot, de a dombságok, löszhátak peremei is sűrűbben lakottak voltak. Az Alföldön az ártér és az ármentes térszín választóvonala vonzotta a településeket, ahol a mindennapi vízszükséglet kielégítésének lehetősége mellett a szükséges élelemtermelő háttér is közel feküdt. Természetesen az Alföldön a halászat mellett az állattenyésztés és földművelés, míg a tagoltabb domborzatú tájakon a vadászat, földművelés és állattenyésztés volt a természetes foglalkozási sorrend.
