Tóth Judit: Padlássöprések kora. A beszolgáltatás Pest megyében - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 9. (Budapest, 2011)

A magyar agrárium és a begyűjtési rendszer 1945-1956 - A beszolgáltatási rendszer a fordulat éveiben (1947-1948)

Végül 1947 áprilisában elfogadták, hogy a 8 hold alatti szántófölddel rendelkezők mentesülnek a beszolgáltatás alól, majd júniusban 15 holdra emelték a határt. Az ebből származó kiesést ugyanakkor nem terhelték rá a 15 hold felettiekre, így mindenképp jelentős hiánnyal lehetett számolni. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az ENSZ is előre jelezte, hogy a világháború utáni válság mélypontja 1947-48-ban lesz. A korábbi évekhez hasonlóan az aszály sem maradt el, így a bizakodó kezdet után ismét az elszámoltató bizottságoké44 lett a főszerep.

Az FKGP és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) mellett egészen 1947-ig még a kommunisták is azt mondták - vagy legalábbis a nyilvánosság előtt azt hangoztatták -, hogy a beszolgáltatás voltaképp csak a közellátás biztosítása érdekében fenntartott szükséges, ideiglenes rossz. A politikai helyzet változásával, 1948 nyarától, még inkább 1949-től, már fel sem merült a rendszer felszámolása, hiszen az éleződő hidegháborús helyzetben a kommunista vezetés azt a gazdasági élet evidens velejárójának minősítette. A hatalom szempontjából érthető volt ez az álláspont, mivel a begyűjtés nem csak a készletek felhalmozására szolgált. A sokszor még az önköltséget sem fedező begyűjtési árak révén ugyanis az állam olyan jövedelmekhez jutott, amit aztán a hadi- és a nehézipari beruházásokba tudott invesztálni.49 50 * 52 53

Az 1948-as év végre kedvező időjárást hozott, így az előző évekhez képest lényegesen több termést tudtak betakarítani, valamint 1948-49-re egyébként is mértéktartóbb és teljesíthetőbb beszolgáltatási kötelezettséget róttak ki a kis- és középparaszti termelőkre. Mindezek következtében a gazdák teljesíteni tudták a rájuk háruló terheket, ámbár ez sem minősült jelentéktelennek. ’1

Ettől az időtől kezdve az osztályszempontokat is érvényre juttató beadási rendszer a kulákoknak nyilvánított módos paraszti rétegeket azonban egyre súlyosabb kötelezettségekkel sújtotta. Ennek hátterében pedig az munkált, hogy ez a társadalmi csoport a mezőgazdaság állampárti elképzeléseknek megfelelő, szocialista alapokon történő átszervezésének, azaz a kollektivizálásnak, akadályát képezte. A hatalom épp ezért igyekezett ezeket a gazdákat minden lehetséges eszközzel korlátozni, mozgásterüket szűkíteni. A korlátozásokkal a nagygazdákat nemcsak földjük elhagyására késztették, de egyúttal azt is demonstrálni kívánták a többi paraszti réteg felé, hogy az egyéni gazdálkodásnak nincs perspektívája.’2

Az 1948. június 27-én megjelent 7090/1948. számú kormányrendelettel újabb teher nehezedett a parasztságra. Azokat a gazdákat, akiknek 15 kh-nál nagyobb olyan birtoka volt, amelynek kataszteri tiszta jövedelme meghaladta a 150 aranykoronát, mezőgazdasági fejlesztési járulék fizetésére kötelezték. Bár 1949-ben úgy módosították a rendeletet, hogy azt már csak olyan birtok után kellett fizetni, amelynek területe a 25 kh-at vagy kataszteri tiszta jövedelme a 350 aranykoronát elérte, illetve meghaladta. Az engedmény ellenére mindez olyan terhet jelentett, amely a mezőgazdasági újratennelést veszélyeztette.’5

49 Az elszámoltató bizottságok felállításáról, működéséről, szerepéről lásd a Szankciók alkalmazása a begyűjtés „klasszikus" formájának időszakában című fejezetben.

50 Varga. 2008. 283. o„ Erdmann, 1992. 87. о.

,l Bővebben lásd: Erdmann. 1992. 87-93. о.

52 Varga, 2008. 283. о.

53 Nagy, 2009. 68-69. о.

19