Schramek László: Az állandó hadsereg eltartásának kérdései a 18. század első felében Pest megye példáján keresztül - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 7. (Budapest, 2011)
II. Az állandó hadsereg ellátásával kapcsolatos kérdések jogszabályi háttere - II.2. Az uralkodói rendeletek
hoztak a haderő terménybeli ellátásával. Ám az ezt követő békés évtizedekben - feltételezhetően - más a helyzet: a katonaság természetbeni kenyérellátása egyes vidékeken a készpénzadó reális alternatívájának látszik, amely nem okozott többletterhet a lakosságnak. Ugyanezt már nem jelenthetjük ki az előfogatot igénybevevőknek jutattatott hús és ital vonatkozásában. Kiterjedt ártörténeti kutatásra lenne szükség ahhoz, hogy megállapítható legyen: mikor ugrott a kenyér ára is az ország különböző vidékein tartósan a szabályzatban megállapított érték fölé. Ez tisztázná a deperdita néven ismert jelenség kialakulását, amely fogalom alatt a katonák terményellátása miatt a népességet érő bevételkiesést értjük. Minthogy ez legalább a kenyér esetében a vizsgált korszak határán kívül esik, ezért ennek tisztázására jelenleg nincs lehetőség. A lovak ellátásának valós költségeiről, mint fentebb láttuk, nem lehet pontos adatokat kapni, de nyilvánvalónak látszik, hogy a takarmánynövények árának ingadozása ráfizetésessé tehette az adófizetésnek ezt a módját is a termények piaci értékesítésével összevetve. Mivel korábban láttuk, hogy a közkatonák nem juthattak hozzá zsoldjuk egy részéhez, a polgári népesség pedig tetemes, sehol nyilván nem tartott veszteségeket szenvedett el, ezért a beszállásolás és előfogat-állítás alkalmával sokszor elkeseredett, napi megélhetési problémákkal küzdő emberek kerültek kapcsolatba egymással, ezért napirenden lehettek a szabálysértések és kihágások, amelyek kivizsgálásának szabályait a következő fejezetből ismertethetjük meg. 11. 2. h. A különböző jogsértések kivizsgálásának szabályai A polgári lakosság és a katonák együttélése óhatatlanul súrlódásokhoz vezetett. A fegyverrel rendelkező katona könnyedén ragadtatta magát erőszakos cselekményekre, és a lakosok ennek megtorlására gyakran éltek az önvédelem eszközeivel. E parttalan erőszakhullám megállításáért szükség volt pontos, jól áttekinthető szabályok alkotására, valamint azok betartására. A 16. és 17. századi törvények szerint (Id. a II. 1. d. fejezetet) a bűntények kivizsgálása az uralkodó kezében maradt, de az igazságszolgáltatási eljárás és a büntetés mértékének megállapítása során figyelembe vették az elkövetők nemzeti hagyományait (ugyanazt a bűncselekményt ugyanis a legtöbbször másként ítélték meg a különböző országokban). Ugyanakkor a magyar végvárakban szolgáló külföldi hadbíróknak, a soltészeknek tekintettel kellett lenniük erre, és a hazai jog előírásainak figyelembe vételével kellett meghozniuk ítéleteiket.'118 A polgári személyeket és katonákat is érintő perekben katonai és polgári bírókból álló vegyes ítélkező fórumnak kellett volna ítéletet hoznia már az 1681. évi XXII. törvénycikkely megalkotása előtt is, de ezek működése az eltérő szokások miatt esetleges lehetett.304 A fegyelem a felszabadító háború éveiben meglehetősen gyönge lábakon állt a hadseregben, és ennek ellenére az első regulainentum nem tartalmazott utalást sem a szabálysértések kivizsgálásának menetére. A hiányosságot gyorsan érzékelte az udvar, 308 309 308 PÁLFFY, 1995.56. 0. 309 Pálffy, 1995.58.0. 60
