Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Kapronczay Károly: Pest-Pilis-Solt vármegye egészségügye a 18. században - Járványok a 18. századi Magyarországon
KAPROyCZA YH4ROLY Karantén, vesztcgzár37 A tömeges megbetegedéseket okozó, nem egyszer egész vidékeket elnéptelenítő fertőző kórokat már az ókortól kezdve megkülönböztetett figyelemmel kísérték. Különösen sok feljegyzés maradt meg a pestisről, amely - főként Ázsia felől érkezve - a 7. századtól rendszeresen támadott és bizonyos becslések szerint Európa lakosságának felét elragadta. A járványok elsősorban a városokban, a sűrűbben lakott területeken szedték áldozataikat, ezért már az ókorban is - ösztönösen - úgy próbálták útját állni a betegségnek, hogy a járvány hírére bezárták a városok kapuit, korlátozták a lakosság mozgását, hatóságilag lezárták a megbetegedettek házát. A középkori orvos a betegség lefolyását figyelte elsődlegesen, meglehetősen jól elkülönítve a kórformákat. Girolamo Fracastoro olasz orvos a 16. században tízféle járványos betegséget különített el, közöttük a pestist. Felfigyeltek a kontakt-fertőződés tényére, bár erre csak megközelítően tudtak magyarázatot adni. A fertőző anyag, a „kontagium”, Fracastoroig tisztázatlan fogalom volt, a betegség létrejöttének mechanizmusát pedig igen gyakran okkult elképzelésekre alapozták. A kontagionisták a betegség kialakulásában fontos szerepet tulajdonitottak a megbetegedettek alkatának, az egyéni adottságoknak, az időjárási tényezőknek, a „romlott” levegő összetételének. Girolamo Fracastoro Velencében, 1546-ban megjelentetett De contagione et contagiosis morbis című munkájában a kontagium anyagát olyan tulajdonságokkal ruházta fel, amit az évszázadokkal később felfedezett mikroba vizsgálata igazolt. A kontakt-fertőzés elméletét az orvosok egy része elfogadta, bár az akkori medicina a különféle járványok létrejöttének okát és terjedését többféle elgondolásra igyekezett visszavezetni, valamennyi elméletnek természetesen elszánt követői voltak. A kontagionisták szerint a betegség közvetlen személyes érintkezéssel (pl. a fertőzött levegő belégzésével), valamint a tárgyakon megtelepedő csirákkal terjed. A középkori védekezés is ezen az elven nyugodott, bár - mint korábban említettük - a babonás, okkult elképzelések is tovább éltek. Fracastoro elmélete a ragályos betegségekből kialakult, rohamosan terjedő járványokra adott magyarázatot, a sokakat megbetegítő, járványszerű, endémiás betegségekre azonban inkább az antikontagionisták miazmatikus felfogása adott magyarázatot (pl. malária). A kontagionizmus tekintélyét azonban nagyban aláásta, hogy a pestis megfékezésére kidolgozott rendszabályok (elkülönítés, füstölések stb.) ellenére a fekete halál továbbra is pusztított, és a vesztegzár miatt országok kereskedelmi forgalma bénult meg tovább rontva a közhangulatot. Az átlagember mit sem tudott a járványelméletekről, ők saját és elődeik tapasztalataira támaszkodtak a pestis, a lepra, a himlő megjelenésekor. A különböző járványokra vonatkozó legrégebbi középkori „vádrendeletek” többsége az elkülönítésre, izolálásra vonatkozott. Ekkoriban a leggyakoribb a pestis volt, amely zömmel kelet felől, valamelyik európai tengeri kikötő közvetítésével terjedt el a kontinens belseje felé, gyakran fél országnyi áldozatot szedve. Tapasztalat ’7 Megjelent német nyelven: Kapronczay Károly: Gesudheitliche Verteidigungsmassnahme: die Guarantane. Orvostörténeti Közlemények, 198-199. (2007) 43-50. I. Az iménti leírás az előbbi közlemény rövidített változata. 26
