Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Dóka Klára: Pest-Pilis-Solt megye kézműipara a török kiűzésétől 1872-ig - A céhek a polgári korban
ismert helyzete, a szabadságharc kitörése miatt 1848 nyarán a népképviseleti országgyűlés a kérdéssel nem foglalkozott, így a további reformok a következő évtizedekre maradtak. 1851. április 1-től I860, május 1-ig az Ideiglenes Iparrendtartás volt hatályban, melyet az osztrák Kereskedelmi Minisztérium állított össze. Javaslatát véleményezte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és a nagyobb városok vezetősége is. E rendelkezés az iparokat három csoportra osztotta: engedélyhez kötött, korlátozott és szabad iparok. Az engedélyesek esetében a mesterség űzéséhez meghatározott igazolásokra, szakmai képesítésre volt szükség, és az iparűzéshez jogosítványt a hatóság adott. Ide tartozott a céhes iparok zöme, ahol fentieken kívül még be kellett tartani a testületi előírásokat. A korlátozottak közé a korábbi árszabás alatt álló mesterségek és olyan foglalkozások kerültek, ahol a városi tanács meghatározhatta a mesterek számát. Ide sorolták az ácsokat, cserepezöket, mészárosokat, kéményseprőket, kőműveseket, kútásókat, pecsenye és pástétomsütőket, borbélyokat, sörfőzőket, pékeket, vendéglősöket. A szabad iparokat egyszerű bejelentés után lehetett űzni. Ide tartoztak a vászonszövők, hímzők, varrók, csipkeverők, kőmetszők, zománcozok, tehát a viszonylag ritka mesterségek. A rendelkezés a céhek közül csak azokat ismerte el, melyek királyi kiváltságlevéllel rendelkeztek. Akiknek ilyen szabályzatuk nem volt, a korábbit meg kellett újítani. Ahol idáig nem alakultak testületek, a céheknél lazább szervezeteket, grémiumokat alakítottak. A grémiumok nem rendelkeztek a szakmai minősítés jogosítványával, tehát itt nem volt remeklés, hanem főként az iparos képzésben, az inasok szegődtetésében és felszabadításában játszottak fontos szerepet. Grémiumok alakultak az eddig nem céhes, korlátozott iparokban, de elvileg szerveződhettek az engedélyhez kötött és a szabad iparokban is. Az Ideiglenes Iparrendtartás egy sor, a céheket közelebbről érintő kérdésben is változást hozott. A 168. § szerint a zsidó kézművesek a korábbi engedélyek alapján saját vallású legényekkel űzhették mesterségüket, új engedélyt azonban nem lehetett váltani. A zsidó legényeknek a nem zsidókhoz hasonlóan mesteijogot kellett kérniük a céhtől. Ha a korábbi engedélyesek a céhbe kívántak lépni, szintén közvetlenül a testülethez kellett fordulniuk ügyük elintézése céljából. A céhek azonban vallása miatt senkit sem utasíthattak el. Zsidó supplikánsok a megyében is leginkább a szabó, varga, üveges, szűcs testületeknél jelentkeztek. Felvételükkel a korábbi mestereknél rugalmasabban tevékenykedő, a kereskedőkkel jobb kapcsolatokat építő iparos réteg került az évszázados céhes keretek közé. Az Ideiglenes Iparrendtartás fontos intézkedése volt a kontárkodás felszámolására tett kísérlet is. A rendelkezés eltörölte az ideiglenes és végleges kontárengedélyeket, lehetővé tette a mestereknek az illegálisan készített áruk és a készítéshez használt szerszámok elkobzását. A már engedélyes kontároknak mesteijogot kellett kérniük. Ugyanakkor a hatóságok kényszerítették a céheket minden jelentkező befogadására. A szabó, varga, asztalos, üveges céhek létszáma országszerte jelentősen megnőtt. Probléma elsősorban az építőipari testületeknél volt, ahol a céhek csak a vállalkozókat egyesítették. A legények jórészének sem tudása, sem anyagi lehetősége nem volt arra, hogy a céhek tagja legyen. A mesterek legalább azt akarták elérni, a kontárkodó legények jelentsék be, milyen építkezésen vállaltak munkát. A kontárok belépésével a mesterekkel azonos technikai színvonalon, de olykor rosszabb körülmények közt dolgozó réteg került a testületekbe. Akik szegénységük miatt így is kimaradtak, egyszemélyes műhelyeikben ideig-óráig űzték mesterségüket, olykor _________PEST-PILIS-SOLTMEGYE KÉZMŰIPARA A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL 1872-10_________ 135
