Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Dóka Klára: Pest-Pilis-Solt megye kézműipara a török kiűzésétől 1872-ig - A konkurencia harc
DÓKA KLA IU A konkurencia harc A céhes mesterek harca vetélytársaikkal Pest-Pilis-Solt megyében is már a 18. században kibontakozott. A konkurensek közé tartoztak a távolsági és a házaló kereskedők, a kontárkodó legények, a hasonló vagy rokon foglalkozást űző mestertársak, az országos vásárokon megjelenő idegen iparosok, a falusi mesterek, majd a 19. század első felében a zsidó és cigány kézművesek is. A kecskeméti szűcs céh már 1744-ben panasszal fordult az úriszékhez a kereskedők ellen. Állításaik szerint a görögök, rácok és a házaló zsidók a vásárokon és azon kívül is űzték mesterségüket, mentébe való bélést, kesztyűt, süveget árultak, sőt még fel nem dolgozott róka bőrt is, amivel végképp veszélyeztették a céhtagok piaci lehetőségeit. A másutt kialakult gyakorlatról az úriszék megkérdezte a budai, pesti, sőt a távolabb lakó losonci és szombathelyi mestereket is. Pesten és Budán, ahol népes szűcs céhek működtek, az országos vásáron kívül a kereskedőknek bélést, süveget, kesztyűt nem lehetett árulni. Az úriszék döntése szerint a kereskedők kész terméket csak a vásárokon értékesíthettek, viszont a bőrrel való kereskedést bármikor megengedték nekik.9“ 1770-ben a vita Kecskeméten újult erővel lángolt fel. Ezúttal a szűcsök mellett a szíjgyártók és tímárok is panaszkodtak a zsidó és görög kereskedőkre, akik állításaik szerint tevékenységükkel tönkreteszik a mestereket és még bőr hiányt is okoznak. Utóbbiak azzal védekeztek, hogy ők 100 éve élnek a városban, szolgálják annak javát. Nyers bőrt hoznak be vidékről, ezzel ellátják a szegény mestereket, átveszik árúikat, főleg a kikészített bőrt. Ezzel a kevésbé tehetős kézművesek is piaci lehetőséghez jutnak. Elismerték a görögök, hogy valóban van a városban bőrhiány, azonban ez annak köszönhető, hogy az egyik meggazdagodott mester szintén élni akart az ilyen kereskedés lehetőségével. Kibérelte a környező tanyák juhászainál a bőr vásárlását, így azok nem szállítottak a városba. A kecskeméti tanács a bőr hiányon segítendő, szerződést kötött zsidó családokkal, akik évente 20 hetet éltek a városban, ez alatt a távolabbi környékről szállították a bőrt, és ők is megvették az eladási árnál olcsóbban, de piacot biztosítva a mesterek kész termékeit. Ezzel természetesen kereskedtek is az országos vásárokon, és haszonra tettek szert. A tiltakozó mesterek, az ilyen felvásárlókra nem szoruló céhtagok sem a városi tanácsnál, sem a Helytartótanácsnál nem értek el velük szemben eredményt. ’3 A kereskedők konkurenciája különösen a molnárok esetében jelentett gondot, akiknek az időszakosan végzett őrlés mellett a liszt árulása is alapvető tevékenységük volt. A szentendrei molnárok például 1827-ben kérték, hogy a lisztkereskedést a céh monopolizálhassa, de ez a javaslatuk - főkent a vármegyei vezetőség ellenkezése miatt - nem valósult meg. A Helytartótanács azzal érvelt, hogy a liszt alapvető közszükségleti cikk, árusítása a céheken kívül a szabad királyi városokban is lehetséges, így Szentendrén is meg kell engedni. ’4 92 93 94 92 KVL IV. 1504. c. 1744-9-3. 4. 93 MOL C 25. Ladula C No. 1. 94 MOL C 49. 1827-2-130. 126
