Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Kapronczay Károly: Pest-Pilis-Solt vármegye egészségügye a 18. században - A Rákóczi szabadságharc egészségügye
PEST-PILIS-SOLT VÁRMEGYE EGÉSZSÉGÜGYE A 18 SZÁZADBAN házi orvosa volt, később megkapta a tábori főorvosi tisztséget is, az udvarból sokan hozzá fordultak betegségeikkel. Ebben az időben csak formálódott a tábori főorvosi tisztség és feladatköre, a fejedelem személyes hozzájárulása nélkül Lang Jakab aligha kezdhetett volna a katonai egészségügy megszervezéséhez. A kiformálatlan állapotokra jellemző, hogy a zsoldfizetési jegyzékeken Lang Jakab neve mellett udvari főorvos megnevezés állt, mig Lang az aláírásnál semmiféle tisztséget nem írt neve mellé. Lang Jakab is a komák „megfelelő” formában került a fejedelem mellé: Rákóczi 1704-ben súlyosan megbetegedett maláriában Szeged alatt, Selmecbányáról hívatta magához Lang Jakabot, aki meggyógyította, bár a fejedelem környezte igyekezett lebeszélni Lang alkalmazásáról. Feltehetően régebbről ismerhették egymást, ezért is bízott meg benne. Lang kezdetben nem tartozott szorosan a fejedelmi udvarhoz, gyakran feltűnt Selmecbányán, 1706-ban ismételten elfogadta a város vezetésétől a városi orvosi hivatalt, 1707-ben is ismert gyógyításai voltak Selmecbányán. Lang katona-egészségügyi szervezési munkáját nagyban akadályozta a kuruc seregtestek nagyfokú decentralizáltsága, azok önálló tevékenysége és a távolságok adta összeköttetési nehézségek is. Ugyancsak figyelembe kell vennünk, hogy bizonyos csapatoknál a sebészek szakmai színvonala valóban alacsony volt, létszámuk állandóan változott. Az 1706-1707-ben lényegében Lang felügyelete alá került csapatorvosok, sebészek munkájába n tábori főorvos sem szólhatott bele. E bizonytalanság ellenére Lang elévülhetetlen érdemeket szerzett a csapatok egészségügyi szervezetének kialakulásában, a kórházak és a gyógyszerellátás megszervezésében, a járványok megakadályozására hozott intézkedések meghozatalában, ami már meghaladta a korabeli tábori főorvosok jogkörét. A környezetébe tartozott a francia Dupont mint fősebész és Schwarzwalder József gyógyszerész, akinek Selmecbányán volt gyógyszertára. A Bercsényi Miklós parancsnoksága alatt állt főseregben - különböző időkben - Hencziday Miklós és az olasz Franceasco Paresi voltak a tábori orvosok, mindketten egyetemen szerezték oklevelüket. A fősebészi tisztet a francia Jean De Pier töltötte be, aki valóban hivatásos katonasebész volt. A gyógyszerész - miként Bercsényi Miklós levelezéséből kitűnik - feltehetően Kochlas István volt. Név szerint ismerjük Károlyi Sándor törzsének orvosát, Vízaknai Briccius Györgyöt, illetve Főrgách Adámnál Parschitius István orvosdoktorokat. Eszterházy Antal seregének is teljes orvosi stábja lehetett, bár a nevek nem pontosan azonosíthatok. A tábori orvosok és sebészek szolgálati helye gyakran változott, például Vízaknai Briccius György és Huszti István Pekry István erdélyi seregében is feltűntek, mint tábori orvosok. Vak Bottyán és Balogh Adám sebesüléseivel kapcsolatban is említenek orvosokat, így a működő csapatoknál is emlegetnek orvosokat.* 6 Mindez nem a szervezet gyengeségét jelenti, hanem azt, hogy Európa más hadseregeiben is ekkor formálódott ki a katonai betegellátás rendszere, sajátos vezetési stílusával, állományával, követelményrendszerével és itt-ott megjelenő intézményeivel (kórház, lábadozó, patika stb ). Elmondható ugyanakkor hogy a Rákóczi-féle hadsereg szervezete és szintje azonos volt Európa többi zsöldosseregével. Takáts László: Az egészségügy szervezése a Rákóczi-szabadságharc idején. In.: Köpeczi Béla - Hopp Lajos - R. Várkonyi Ágnes (szerk.) : Rákóczi tanulmányok. Bp. 1980. 183-201.1. 6 Takáts 2003. 29-33.1.: Weszprémi 230. 1.
