Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Dóka Klára: Pest-Pilis-Solt megye kézműipara a török kiűzésétől 1872-ig - Az 1805-1813. évi céhreform
PEST-PIĹIS-SOLT MEGYE KÉZMŰIPARA A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL 1872-IG Az 1813. évi rendelkezés messzemenően fenntartotta a céhdemokráciát. Tiltotta a mesterek egymás közti versenyét, előírta a munkaerő arányos elosztását, tilalmazta a legények elcsalogatását, más munkájának lebecsülését stb. Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a céh által felvállalt katonai vagy más tömegrendelésből egyenlően kell a mestereket részesíteni. A rendelkezések következtében a 19. század elején, ahogy másutt is az országban, a Pest-Pilis-Solt megyei céheknek három típusa alakult ki: 1. A legerősebb céhek rendelkeztek a régebbi, a 18. századból vagy még a korábbi időszakból származó céhlevéllel, amit a 19. században megerősítettek. Fele annyi taksát fizettek érte, mintha újat váltottak volna. 2. A második csoportba tartozók a Generalia Principia értelmében váltottak új céhlevelet. Ide nemcsak az újabb iparágak mesterei sorolhatók, hanem azon hagyományos ipart űzők is, akik korábban más szervezet ftliális tagjai voltak. 3. A testület harmadik csoportja nem újította meg kiváltságlevelét. Az állami ellenőrzés azonban olyan erős volt, hogy a régi kiváltságlevél birtokában ezek a mesterek is kénytelenek voltak az új céhszabályzatokat betartani. A Pest-Pilis-Solt megyei céhek számára 1813-tól a polgári forradalomig az uralkodó 98 céhlevelet adott ki. Ezen kívül néhány olyan kérelem is érkezett, amely nem zárult pozitív eredménnyel. Bár voltak kivételek, olykor nem kaptak céhlevelet a mesterek, ha nagyobb településeken különböző, nem rokon szakmákat űztek, de az anyagi problémák nélkül így próbáltak kiváltságlevelet szerezni. Különösen sikertelenek voltak azok a kísérletek, ahol több település azonos ipart űző mesterei alkottak volna céhet. Például 1817-ben a szentendrei tímárok és szappanosok, szűrszabók és szűcsök, kőfaragók, ácsok, üvegesek, mészárosok nyújtottak be kérelmet. Utóbbiak a csobánkai iparosokkal együtt kérték a kiváltságot, de nem értek el eredményt. 1832- ben az irsai szabók és szűcsök tettek sikertelen kísérletet céhalakításra,63 1835-ben pedig Bia, Páty, Tök, Kistorbágy, Budaörs, Zsámbék, Tinnye takácsai nyújtottak be kérelmet, de ők sem kapták meg a céhlevelet. Ez azért is érdekes, mert a Pilisi járásban élő takácsok - mint láttuk - már 1812-ben testületet alakítottak. Az 1813 után kiadott céhlevelek egy része teljesen új testületekre vonatkozott, amelyek általában a kisebb településeken működtek. Ide tartoztak például: ■ Abonyból • szűcsök, szűrszabók (1818) • takácsok (1822) • kovácsok, lakatosok, kerékgyártók, asztalosok ■ Albertiből és Irsából • szabók és szűcsök (1832) ■ Aszódról • kőművesek, ácsok, asztalosok, lakatosok stb. (1841) • szabók és szűcsök (1842) 63 Albertiben és Irsán együtt a szabók és a szűcsök már megkapták a céhlevelet. 117
