Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Dóka Klára: Pest-Pilis-Solt megye kézműipara a török kiűzésétől 1872-ig - Vallási viták a testületekben
a szolgabíróhoz, hogy a reformátusok nem tartják be a céhlevélben foglalt vallási kötelezettségeket. A szolgabíró felülvizsgálta a korábbi szerződést, és kérte a feleket annak betartására. 1772-ben a vita újra fellángolt, és a vármegye vizsgálatot rendelt el."’ Ennek lefolytatását az is sürgette, hogy a céhládát is önkényesen elvitték az idős céhmestertől egy fiatalabb, katolikus taghoz, akinek nem volt joga annak őrzésére. A tanúk kihallgatása után a vármegye úgy vélekedett, hogy a reformátusoknak hozzá kell járulni a közös kiadásokhoz, még akkor is, ha ezek vallási jellegűek, mint a céhzászló, de erre legyen elég a továbbiakban a céhvagyon. A vallási kérdés nemcsak a kecskeméti csizmadiáknál okozott gondot. 1774- ben a ceglédi szabók, takácsok, csizmadiák, szűcsök, majd a kecskeméti kovácsok panaszkodtak a Helytartótanácsnál, hogy református létükre részt kell venniük az úrnapi körmeneteken. A válasz minden esetben az volt, hogy be kell taratani a céhlevelek vonatkozó előírásait.46 47 ______________PEST-PIUS-SOLT MEGYE KÉZMÜIPAH4 A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL 1872-10______________ Privilégium nélküli testületek 1761 után voltak azonban olyan testületek is, amelyek anyagiak híján nem fordultak új kiváltságlevélért az uralkodóhoz, hanem a régire hivatkozva igyekeztek megőrizni jogaikat. A váci céhek egy részének a földesúr, a püspök is segítségére sietett azzal, hogy 1761 után külön-külön megerősítette, és a vármegyéhez kihirdetésre elküldte a korábbi kiváltságleveleket arra hivatkozva, hogy a mestereknek nincs pénzük az újításra. így hagyatta jóvá például a borbélyok 1739, a kőművesek és kőfaragók 1718, a magyar szabók 1699, a szürszabók 1755. évi kiváltságleveleit.48 Néhány testület szabályosan beadta kérelmét a vármegyén keresztül a Helytartótanácshoz, azonban a kért céhlevelet nem kapta meg. Ezek közül említhetjük 1760-ból a hatvani, 1762-ből a váci vegyes céheket. A hatvanit a csizmadiák, szíjgyártók, szabók közösen kérték. Javaslatukban előírták a remeklést, sőt mesterségenként meghatározták, milyen termék készítésével kell az illetőnek bizonyítani, hogy tudja mesterségét. Szabályozták a legények munkába állításának rendjét, az idegenek vásárokon történő árusításának módját, elhatározták, ha valami nagyobb, „közönséges munka” adódik, például a katonaságnak, az nem egy mester, hanem az egész közösség vállalja fel.49 * Hogy ez a két céhlevél nem jutott el a jóváhagyásig, annak az is oka lehetett, hogy ekkor kezdődött az 1761. évi céhreform végrehajtása, amellyel a hatóságok új helyzetet kívántak teremteni. A vegyes céhek létrehozására azonban az 1770-es években sem volt lehetőség, hiába tettek erre kísérletet 1774-ben a soroksári, 1778-ban a ceglédi mesterek.30 46 Ld. 111. sz. dokumentum 47 MOL C 25. Ladula C. 4S Duray, 1912. 12. p. 44 MOL C25. No. 38. 30 A helyzet 1813-tól változott meg. 1 1 1
