Soós István (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 2. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 5. (Budapest, 2008)
Összefoglalás
PEST VÁRMEGYE PARASZTSÁGA ÉS GAZDÁLKODÁSA AZ 1770. (-1771) ... belül települések, ahol a községi elöljárók külön felsorolják azokat a földeket, amelyekben a fenti növényeket termesztették. Vannak olyan települések is, amelyekben csak a járadék fizetési kötelezettséget említik, ebből következtethetünk a növények termesztésének meglétére. A problémát az jelenti, amikor nem tesznek említést egyik, vagy másik növényről, mert nem tudjuk eldönteni, hogy egyáltalán nem termesztették, vagy csak említésre sem méltó saját szükségletre, esetleg olyan földdarabon, amelyről nem tartották szükségesnek a megemlékezést. Mindezen megfontolások után jelenthetjük ki azt, hogy valószínűleg minden faluban termesztettek kukoricát, káposztát és kendert a nyomásokon kívüli elkülönített földdarabokon -kertekben, -földekben. Rétek A változatos természetföldrajzi körülmények erősen befolyásolták az úrbéresek rétgazdálkodását, a készletezhető takarmány mennyiségét. Valószínűleg az erősen eltérő domborzati és ökológiai viszonyok okozták a Duna jobb- és bal parti régióiban megfigyelhető különbségeket. Általánosságban mondhatjuk, hogy a bal parti régiók falvaiban mindenütt kevés a rét, több helyen egyáltalán nem is készíthetnek szénát. Az úrbéri tabellákban is megfigyelhetjük, hogy számos helyen szántóföldet kaptak rétpótlék fejében. A erdővel borított hegyvidéki régiók lakói sokszor az erdei tisztásokat és irtásokat kaszálták, irtás szántóik végén volt egy kis kaszálójuk, vagy az ugart kaszálták meg szántás előtt, esetleg a lakóház folytatásában lévő gyümölcsöseik alját. A táj több településén azért nem volt rét, mert szántónak fordították. Két német nyelvű faluban, Perbálon és Budakeszin vetett takarmányról, moharról is szóltak az elöljárók. A Duna bal parti régiók a kaszálórétek mennyiségét illetően kevéssel jobb helyzetben voltak. Többnyire megfelelő mennyiségű szénát gyűjthettek részben saját határukban, részben a bérelt pusztáikon. A legbővebb szénatermés a Duna- völgy déli falvainak jobbágyságát segítette, Alsónémedin még eladásra is jutott belőle. A domb- és hegyvidéken természetesen itt is éltek az erdőben gyűjthető széna mennyiséggel. A térség több régiójában a rétek újraosztását is megemlítették az elöljárók. A kettős megye egyik régiójában sem volt jellemző a másodszori - sarjú - kaszálás. A sarjú hiányát két okkal magyarázták: a rétek szárazak, füvük nem újul meg, nem lehet sarjút kaszálni, illetve a legelő szűke miatt az első kaszálás után legelőnek fordítani kényszerülnek a réteket. Állattartás Korszakunkban - részben a szűkös takarmánykészlet következtében - az állatok ellátását az esztendő nagyobbik részében legeltetéssel kellett biztosítani. A legtöbb településen a községi közös legelőt járták mind az úrbéresek, mind a földesurak, mind pedig ez utóbbiak bérlőinek állatai. A jobbágyság úrbéri terheinek rendezése során a legelő kérdése háttérbe szorult, pedig a kilenc kérdőpontra adott válaszokban már érzékelhető a feszültség, amelyet az uradalmak „birkés” bérlőinek állat- állománya, juhászainak visszaélései, kártételei okoztak. A természeti körülmé567
