Soós István (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 2. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 5. (Budapest, 2008)
Kocsis Gyula: Pest vármegye parasztsága és gazdálkodása az 1770. (-1771.) évi megyei urbáriumok tükrében - Források
KOCSIS GYULA Állattartás A kutató ritkán találkozik olyan forrással, amely általánosító módon szól a gazdálkodás gyakorlatáról, a gazdálkodáshoz, a jobbágyháztartás fenntartáshoz szükséges állatállományról. A 18. század végén az ecseriek kérvénye kapcsán kiküldött vizsgáló bizottság véleménye az alább következő módon foglalta össze a gazdasághoz szükséges állatállományt: „Itt a földnek művelése 6 és 4 marhával megyen végbe és a robotra is négy vonyós marhával tartozik előállni. A 27 negyed telekre egyenként 4 igás, 1 tehén és 10 juhot számlálván és a többire is. Ez szerint egyedül a föld művelésére szükséges 480 igás, élelmükre pedig 120 tehén, 240 sertés, és 1200 juh, vagy helyette 240 tehén. Az urbárium a zselléreknek is megenged legalább egy tehén és egy sertvélyes tartását, így a 36 házas és 27 házatlan zselléreknek 63 tehenet és 63 sertést. A jószág élelemére a legjobb legelő mezőből is 807 hold kellene, homokból pedig sokkal több.” (PML. IV3.C.4.1464/1798) Ezért kellett bérelniük a fentebb említett pusztákat. Számos, a 18. század utolsó évtizedében keletkezett írás arról tudósít, hogy Pest-Pilis- Solt megyének ezen a táján is nagy jelentősége volt az erdei legeltetésnek. Az alább bemutatandó források további tanulsága, hogy az egymással vetélkedő kisbirtokos nemesek csak a saját érdekükkel törődve milyen nehézségeket okoztak jobbágyaiknak. A kávai jobbágyok marhája a legelő elégtelen nagysága miatt az 1791-es szűk esztendőben nagy részint elveszett, elpusztult. A rá következő esztendőkben a földesurak újabb foglalások által még jobban összeszorították a legeltetésre is használt erdőt. A kávai parasztok által írt panaszos levélen két földesúr, Puky József és Pál megjegyzése megvilágítja a birtokosok gondolkodás módját: „a panaszok igazságosak, de minthogy Fáy Ábrahám, aki a fogások kezdője volt a maga árkát be nem vonatja (...) a magunk részétől el nem állhatunk ” írták. (PML. IV3.C.4. 115/1794). Az 1812. április 6-án indított úrbéri perében a felperes Gyömrő község állította, hogy 1802-ben már tiltakoztak az ellen, hogy a fóldesurak foglalásokat tesznek az erdőkben és eltiltják őket a legeltetéstől, holott az urbárium bejövetelekor a legeltetés egyenesen az erdőkben hagyatott fel a lakosok részére. A földesurak az erdővágásokban a legeltetést tilalmazzák, maguk ellenben tartanak két falka svajcer és két falka másféle marhát, 2 falka juhot és 2 falka sertést. (PML. IV165.a. 26. doboz) aj Igás- és vonóállat ellátottság Az 1771. évi rovásadó összeírás alapján a 4. táblázatban összegeztük a háztartásokban összeírt igás ökör és vonó állat (igás ökör és hámos ló együtt) mennyiségét. Az adatokból láthatjuk, hogy csupán két településen - Gombán és Sápon - volt minden telkes jobbágynak jármos ökre. Sápon átlagosan majdnem mindegyiknek két pár, Gombán pedig kettő és fél. A többi településen nemegyszer lényegesen alatta marad a jármos ökörrel rendelkező háztartások száma a telkes jobbágy háztartások számának. A vonóállattal rendelkező háztartások menyisége az esetek többségében meghaladja a telkes háztartások számát, tehát a zsellérek egy részének is volt lova. Egy faluban - Ságon - azonban még vonóállat sem volt minden telkes gazdaságban. 496
