Soós István (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 2. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 5. (Budapest, 2008)
Kocsis Gyula: Pest vármegye parasztsága és gazdálkodása az 1770. (-1771.) évi megyei urbáriumok tükrében - Források
PEST VÁRMEGYE PARASZTSÁGA ÉS GAZDÁLKODÁSA AZ 1770. (-1771) ... A régióban egyedül Tápiógyörgye határa volt I. osztályú és egyedül Farmosé IV osztályú. Ez utóbbit a nagy kiterjedésű - napjainkban a környezetvédelmi területek közé tartozó - Nádastó következményének kell tartanunk. A többi hét település határát a II. osztályba sorolták. Az úrbéri tabellában rögzített adatok szerint a térség mezővárosában Nagy- kátán volt a legtöbb jobbágytelek (109,5). Ezt Tóalmás telekszáma (75) követte. Bicskén, Györgyén, Szentmártonkátán, Szentlőrinckátán szinte azonos mennyiségű telket jegyeztek fel; számuk 52-54 között mozgott. Ennek mintegy fele (24) volt a telkek száma Tápiószentmártonban, míg a Nádastó miatt IV osztályú határral rendelkező Farmoson csak 16 telket tudtak kialakítani. A számos földesúri majorság miatt csak négy jobbágytelekre jutott föld Tápiószelén. (Novák L. F 2005.) A térség falvai közül csak a legkevesebb jobbágytelekkel rendelkező Szelén nem volt egésztelkes. Összesen tizenhárom jobbágyháztartása négy fél-, négy negyed- és öt nyolcadtelkes gazdaságból állt. A régióban egyedül Tóalmáson jegyeztek fel egész teleknél nagyobb hányadot birtokló jobbágyokat, arányuk az összesnek a harmada volt. A háromnegyed telkesek 22%-ot, a féltelkesek 44%-ot tettek ki. Nagykátán a kettő egész teleknél nagyobb hányadot birtokló gazdaság mennyisége elenyésző volt a többi gazdasághoz viszonyítva, ugyanis itt a 256 telkes jobbágy kétharmada negyedtelkes volt. Mintegy egynegyedük pedig egyenlő arányban osztozva fél-, illetve háromnegyed telkes. A néhány egész telkes összesen 6%-ot tett ki. Szentmártonkátán is a csekély (2/8, illetve 1/8) telekhányaddal rendelkező jobbágyokból állt a falu kétharmada, az egész telkesek aránya szinte elenyésző (4,5%) volt. A többi faluban egész- fél- és negyedtelekkel rendelkezőkre oszlott a jobbágyság. A megoszlás változatos volt. Az egész telkesek mintegy 40%-ot jelentettek Bicskén, Györgyén és Szentlőrinckátán. Bicskén és Györgyén alacsony volt a negyedtelkesek száma. A korabeli források megállapításai szerint a régióban csak magyar anyanyelvű falvak voltak. (Szaszkóné 1988.)23 Már a 17. század végén népes település volt öt (Bicske, Nagykáta, Szentmártonkáta, Szentlőrinckáta, Tóalmás). Ezek közül csak Szentmártonkáta volt mintegy kétharmad arányban református többségű, a többi településen meghaladta a 95%-ot a katolikus hívek aránya. Györgyét és Szelét a 18. század harmadik évtizedében telepítették. Szelén a 90%-os katolikus többség mellett mintegy 4% protestáns és 5% zsidó is élt. Tápiószentmártont a 18. század harmincas éveitől, Farmost csak e század közepétől találhatjuk meg az összeírásokban. A katolikus többség mellett Szentmártonban 31%, Farmoson 10% az evangélikusok aránya. (Őri P 2003:170.) Az 1771. évi rovásadó összeírás szerint a régió egy mezővárosában 383 háztartás volt. Ennek úrbéres népességéből mintegy 76% a telkesjobbágy, 9% a házas zsellér. A házatlan zsellérek aránya megközelíti a 10%-ot. Az önállóan összeírt özvegy háztartások alig 5%-ot tesznek ki. A telkesjobbágy háztartások 82%-ban csak 23 Az utóbbi évtized legalaposabb, mintaszerű helytörténeti feldolgozásából tudjuk, hogy Tápiószentmártonban szlovák anyanyelvű jobbágyok is éltek. Soós I. 2001. Valószínűleg őket azonosíthatjuk a lakosság evangélikus vallású részével. Anyanyelvűkkel kapcsolatosan hasonlóan vélekedhedhetünk a farmosi evangélikusokról, tekintve, hogy foldesuraiknak a cserháti régió szlovák nyelvű falvaiban is voltak birtokaik. 479
