Soós István (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 2. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 5. (Budapest, 2008)
Kocsis Gyula: Pest vármegye parasztsága és gazdálkodása az 1770. (-1771.) évi megyei urbáriumok tükrében - Források
PEST VÁRMEGYE PARASZTSÁGA ÉS GAZDÁLKODÁSA AZ 1770. (-1771) ... gyében először a budakesziek említik, hogy a szomszédos pusztán „valamely mo- har alá való földeket bírnak” árendában. b.l Ii'tásföldek Irtásokról a régió falvainak fele nem tesz említést. Ezek a következők: Budakeszi, Solymár, Borosjenő és Üröm. A másik négy falu elöljáróinak feleletéből az irtvá- nyok fontosságára derül fény. Hidegkúton azt mondták, hogy majdnem minden szántójuk korábban erdő volt. A vele szomszédos Nagykovácsiban jobbágynak, zsellérnek irtványa volt az uraság engedélyével. Az irtványok /szántó/к heted kötelesek. (1823-ban az irtvány kiterjedése 564 hold, 743 négyszögöl. PML. IV165.a. 41. doboz) Csobánkán az erdőből szántónak csinálták az irtványföldeket, ezek után, mint majorsági föld után szintén hetedet adtak. A pomáziaknak a saját határukon kívül a Vattay birtokhoz tartozó Szene és Kiskovácsi pusztán is voltak a jobbágytelken kívüli irtvány földjeik, amelyek után külön adóztak. Az „urbárium behozatalakor” már 902 hold heteddézsmás szántójuk volt. (Novák. L. E 2006. és PML. IV 165.a. 50. doboz) A pomáziak irtásföldjeit az uraság később visszaváltotta. Az 1816-ban készült összeírás szerint ekkor 215 háztartásnak 900 hold (1200 négyszögöles) 1164 négyszögöl irtása volt, amelynek megváltási összege mintegy 3291 ft-ra rúgott. Az irtásföldekhez kapcsolódó jogok tisztázása érdekében lemásoltak régi feljegyzéseket is, összesen tizenhármat. Ezekben az 1750-es években keletkezett szerződésekben vagy egymás között adják-veszik a pomáziak az irtásokat, vagy a tiszttartó engedélyezi az újabb irtást bizonyos határrészen. A legkorábbi - 1755-ös - szerződésben Almusity Mitter adta el kaszáló irtványrétjét. Az 1750-es években a Majdan Pole nevű „erdős és berkes, szabad pascuumi plágán” irtottak szántóföldeket. A feljegyzések többsége irtványszántóról szól; 1772-ben és 1788-ban azonban szilváskertet adnak el. (PML. IV165.a. 50.doboz) Az úrbérrendezést követően kialakított határhasználatot, birtoklást a jobbágyok által követett jogszokások, örökösödési szabályok, robot elkerülési törekvések a 18. század végére már felborították. Ezt a folyamatot ismerteti 1813-ban a Vattay família úriszékén az uradalom felperes ügyvédje, amikor az egész cso- bánkai határt „commassáltatni”, egybeméretetni, az irtványföldeket összeíratni, az úrbéres járandóságokat újonnan kiméretni kérte. Indoklása szerint az „alperes helység lakosai közé rendetlenül becsúszott szokás, mely szerint valamely megha- lálozott jobbágynak életben maradott fiai nemcsak az ingó javaikkal, hanem ingatlan urbariális tenutummal is maguk között egyenetlenül osztanak, s emiatt szegénységre jutván vonómarha nélkül szűkölködnek.” Emiatt idegen helységbeli lakosoknak elzálogosították földjeiket. Az is gyakran megesett, hogy a házhellyel bíró jobbágy csupán, hogy a szolgálat és adózás terhétől megmenekedjen, lemondott házhelyéhez tartozó szántójáról, megtartotta viszont a belső háztelkével együtt az irt- ványföldeit is. A kezdeményezés hatására 1815-ben megtörtént az irtványföldek összeírása, majd földesúr általi megváltása. 1814-ben a kalászi irtványföldeket is összeírták. Ekkor derült ki, hogy a kalászi határban extraneusok, azaz más helységekben lakók is rendelkeznek irtvá- nyokkal, amelyeket vagy örök áron megvettek a kalásziaktól, vagy bérben hasz413
