Soós István (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 2. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 5. (Budapest, 2008)
Kocsis Gyula: Pest vármegye parasztsága és gazdálkodása az 1770. (-1771.) évi megyei urbáriumok tükrében - Források
KOCSIS GYULA nálnak. A Budai-hegység falvai közül a kalászi határban 21 ürömi, 4 borosjenői és két pomázi gazdának volt irtásföldje. c.l Nyomáson kívüli földek, kertek A régió négy falujában Pomázon, Csobánkán, Solymáron és Nagykovácsiban nem említenek a szántóktól elkülönítetten használt földeket, kerteket. Kukoricás kertről szóltak a vallomások Budakeszin, Borosjenőn és Ürömön. Ezekben a falvakban káposztás kertet is kaptak a jobbágyok. Hidegkúton nemcsak a gazdáknak, hanem több zsellérnek is volt káposztáskertje. Kenderfóldet egyedül Budakeszin említettek a bírák. Vályi András ismeretei szerint Nagykovácsi káposztával, Solymár pedig káposztával és „korompéllyal bővelkedik”. (Vályi A. II. 421. és III. 266.) Bérelt puszták, majorsági földek használata A régió falvaira nem volt jellemző a pusztahasználat, valószínűleg azért sem, mert nem voltak bőviben az ilyen jellegű lehetőségeknek. Két település kilenc pontra adott feleletében történik említés a saját határon kívüli földek használatáról. A budakeszijobbágyok és zsellérek (a budaörsiekkel együtt) a szomszédos Csíki pusztában bírtak szőlőket és bizonyos muhar földeket. A pomáziak pedig irtásföldeket, szántókat két helyen is - Szencen és Kiskovácsiban. A budakesziek azt is megemlítik, hogy a budakeszi határban lévő majorsági szántókat bérlik. A szántók után járó földesúri adót 100 ft-on váltják meg. Állattartás a./ Igás- és vonóállat ellátottság Az állattartást számos természeti tényező nehezítette a Budai-hegység falvaiban. A kaszálók szűkösségéről tájékoztató vallomásokat már említettük. A legelő sem volt - legalább is a gazdák véleménye szerint - megfelelő a jószágtartásra. Budakeszin a legelő hegyes, köves, Üröm és Csobánka erdei részben sziklásak voltak, így a marha nem járhatta. Hidegkúton és Borosjenőn kevés volt a legelő. (Novák L. F. 2006.) A legelőkkel szemben támasztott követelményeket Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlése által Pomázra kiküldött bizottság 1817. március 17-én kelt jelentése alapján rekonstruálhatjuk. A bizottság tagjai végigjárták a legeltetésre használt területeket: az Uglarovec nevű erdőt, az Azina patak melletti irtványföldeket, a szántóföldek közötti legelőket, amelyeket a vonó marhák szántás idején használhattak. Megállapították, hogy a határban lévő erdők kiterjedése összesen 5842 hold, amely 50 esztendős fordulóra felosztva lévén, a vágások tíz esztendős tilalma mellett szabad legelőül az erdő 4000 holdat biztosít, amelyhez három különböző helyen szabad menetele van a marháknak. Ezen kívül még a legelő pótlására szolgálnak az ugarfóldek, a tarlók és saijúkaszálás után a rétek. A legelőkön hét alkalmas és egészséges vízzel bővelkedő forás található, amelyek közül kettőnél itatóvályúk is vannak és a marhák elegendő tanyázó helyet találnak. (PML. IV. 1665.a 50. doboz) 414
