Soós István (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 2. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 5. (Budapest, 2008)
Kocsis Gyula: Pest vármegye parasztsága és gazdálkodása az 1770. (-1771.) évi megyei urbáriumok tükrében - Források
PEST VÁRMEGYE PARASZTSÁGA ÉS GAZDÁLKODÁSA AZ 1770. (-1771) ... A kaszálórétekre vonatkozó adatok áttekintéséből láthattuk, hogy a készletezett takarmánynak nem voltak bővében a pilisi falvak lakói. Ennek ellenére a kilenc kérdőpontra adott válaszokban alig említik a legelőket, egyedül a piliscsabai elöljárók találták megfelelőnek a legelő mennyiségét. A későbbi, 19. századi úrbéri perekből azonban kiderül, hogy a falvak lakói az erdőkben is legeltették jószágaikat. Az erdei legeltetés jelentőségét legjobban Szentlászló 1840-ben kezdődött úrbéri peréből ismerhetjük meg. A község panasza az volt, hogy jóllehet a lakosok leginkább az erdőségekben levő ligetekben, tisztás helyeken Kopanica, Varga loz, Homyák loz, Mikulás loz, legeltethettek, de az uradalom ezeket felszántatta. (Mind a kopanyica, mind a loz-láz szlovák eredetű szó, jelentése irtás, erdei kaszáló.) Az uradalmi ügyvéd válaszában megemlítette, hogy a mintegy 3400 holdas uradalmi erdőt a lakosok csak a saját marhájuk legeltetésére használják, állataik az akkori legelő szűkében is a legjobb karban voltak. (PML. IV 165.a. 49. doboz) b.l A fejős- és növendék jószág, valamint a juhállomány nagysága Piliscsaba 1858-ban kezdődött úrbéri perében azt állította, hogy az úrbérrendezéskor az egész telekre 4 igavonót számítottak. (Állításukat a 4. táblázatban bemutatott adatok - 2, 8 ökör, 1,2 ló - igazolják.) Ezen kívül háztartásonként 1 tehénnel és 2 sertéssel kell számolni a volt úrbéreseknek kimérendő legelő kiszámításkor. Azt is állították, hogy borjút nem neveltek, juhot nem tartottak. Ez utóbbi jelenségek újabb fejlemények lehettek. 1771-ben még ebben a faluban volt a legtöbb juh, sőt a háztartások között négy juhászt is feljegyeztek. Az összeírásnak az 5. táblázatban összefoglalt adatai a Pilis hegység falvainak fejős- és növendékjószág tartásáról a következő képet mutatják. A régió minden (telkes és zsellér háztartására) jut egy-egy fejős tehén, minden harmadik háztartásra egy-egy növendék marha és borjú. A csikónevelés jelentéktelen. A régió juhtartása sajátos képet mutat. A két német lakosságú falu gazdái egyáltalán nem tartanak juhot.A három szlovák lakosságú faluban szinte a háztartások több, mint 40%-ban van juh, átlagosan azonban csak két-két db esik egy háztartásra. A fentebb már említett Piliscsaba a kivétel. Itt ugyan a háztartások csak mintegy 10%-nak van juha, de egy-egy háztartásra jelentős számú állat jut. Sertéstartásra is egyedül Piliscsabán tettek utalást, megemlítve, hogy a falu határában lévő erdőkben az uraság engedélyével ingyen makkoltathatnak. Szőlőművelés A kilenc kérdőpontra adott válaszokban egy falu, Szentkereszt kivételével (habár itt is volt szőlő) mindenhol a falu javát szolgáló tételek között említették a szőlőhegyeket, a szántóiak azonban azt is bevallották, hogy boruk kevés és rossz, maguk megisszák. Hasonlóan nem sok nyereségre számítottak boraikból a szentlászlóiak sem. Egyedül Vörösváron szóltak eladható borról, valamint arról, hogy a saját határukon kívül a szomszéd határban is műveltek szőlőket. Az 1771. évi összeírás 6. táblázatban összefoglalt adataiból azt láthatjuk, hogy négy faluban a telkeseken kívül számos zsellér háztartásnak is volt szőleje. Szentlászlón és Szentkereszten azonban még számos telkes gazdaságában sem írtak össze szőlőt. A szőlőbirtokos 387
