Soós István (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 2. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 5. (Budapest, 2008)
Kocsis Gyula: Pest vármegye parasztsága és gazdálkodása az 1770. (-1771.) évi megyei urbáriumok tükrében - Források
KOCSIS GYULA háztartásokra átlagosan jutó bormennyiség is igen eltérő. Szentkereszten mintegy 2,5 akó, Piliscsabán a nem rég telepített szőlő miatt csak 2,2 akó. Két faluban 5,5 akó. A térségben a legtöbb szőlőbirtokos háztartás Vörösváron volt, egyben itt volt a legmagasabb az egy háztartásra jutó átlagos mennyiség. A szőlőművelés csekély jelentőségére, illetve a mustnyerés módjára (préselés) is utalhat, hogy csak Szántón és Szentkereszten írtak össze 1-1 pálinkafőző üstöt. Az földrajzi környezet szerepe (haszna, kára) a parasztság gazdálkodásában A természeti, ökológiai környezet káros vonásait a művelhető, haszonvehető földek szűkössége kapcsán már érintettük. A községek a károk között említették még a földjeik homokos mivoltát (Piliscsaba, Szentiván), továbbá azt, hogy a szántók hegyen vannak, ezért művelésük nehéz (Szántó, Szentkereszt). Szentlászlón arról szóltak, hogy a záporok földjeiket rontják, a termőtalajt elmossák. A szántóművelés szempontjából előnytelen földrajzi környezet. Más szempontból azonban lehetőséget is jelentett - ha szerényét is - a lakosok számára. Ide tartoztak az erdők, amelyekből tűzifát ingyen gyűjthettek, illetve a robotban kivágott fák gallyait megkaphatták. Az erdőhasználat fontosságát jelzi a szentlász- lóiaknak a vármegyéhez intézett panasza arról, hogy az uraság földjeiket újból elosztotta, erdei rétjeiket az uraság számára elvette, így majd marhájukat sem teleltethetik ki. (PML. IV3.C.4. 1. doboz, 1695/1791.) Az 1840-ben kezdődött szent- lászlói úrbéri perben a földesúri érvelés a gallyfa jelentőségét világítja meg: az uradalom ügyvédje a panaszos község fejére olvasta, hogy az uradalomnak soha nem volt ölfa adási kötelezettsége, a gallyfát pedig mindig ajándékba kapták, de sokszor nem hordták ki, hanem a vágásokban rothadt el. Felesleg fájuk lévén engedélyt kértek és kaptak az eladásra, azaz a fakereskedésre. Azt is megemlítette az ügyvéd, hogy az (ekkor összesen) kilenc egész és háromnegyed telekből álló község a pomázi, a szentendrei, megyeri és az uradalmi erdőkből tett ölfa fuvarozással esztendőnként mintegy 10 ezer váltócédula forintot keresett. (PML. IV165.a. 49. doboz) A természeti környezet hasznaként, fontos megélhetési forrásként említődik még Szántón és Szentkereszten a mészégetés, Szentkereszten a szénégetés is. Vályi András 18. század végi országismertetője Szentlászlóról azt mondja, hogy lakosai a szénégetésből élnek, Szentkereszt pedig „bővelkedik mészben”, Csabán és Vörösváron pedig kőbánya van. (Vályi A. I. 355., III. 313., 371., 373., 376. és 624.) Szentiván és Vörösvár lakói a közeli Buda város, mint piacközpont jelentőségét emelik ki. A szentlászlóiak a munkalehetőségeket - Szentendrén végzett igás- (fuvarozás és szántás) és gyalogmunka (szőlőkapálás) értékelik a település számára kedvező vonásként. A méhészet jelentősége Szentkereszten (26 kas), Szentivánon (27 kas), Szántón (34 kas) és Szentlászlón (39 kas) volt nagyobb. A két legjelentősebb településen, Piliscsabán (1 kas) és Vörösváron (3 kas) viszont alig tartottak méheket. 388
