Soós István (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 2. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 5. (Budapest, 2008)
Dóka Klára: Pest-Pilis-Solt megye népességi és nemzetiségi viszonyai (1701-1840)
DÓKA KLÁRA nek előtt a szarvasmarha kereskedelemben. Abony, Alberti, Irsa taxalistái zsidók voltak. A kevésbé gyarapodó váci járásban az 1744. évi dikális és taxális összeírásokban 65 mezővárost, falut és pusztát vettek számba. Utóbbiak közül kettő, Göd és Péteri váltak önálló községgé. A legnagyobb gyarapodás Vácott, a püspöki székhelyen, valamint a viszonylag jó adottságú Dány, Ecser, Hévízgyörk, Galgahévíz, Monor községekben volt. Nem gyarapodott viszont Kóka és Zsámbok, kevéssé Rákoskeresztúr és Rákoscsaba, sőt néhány faluban visszaeséssel is találkozunk. Például Csömörön, Csőváron, Nagytarcsán, Sződön. Érdekes módon a Pest közeli településeken nem volt fejlődés, aminek oka - többek között - az 1738-1740. évi pestisjárvány volt. A házas és házatlan zsellér családfők száma 1054-re emelkedett, ami 36% a jobbágy, és 23,3% a taxalisták nélküli, összes családfőhöz viszonyítva. 1728-hoz képest a zsellérek növekedésével találkozunk. Főként a fejlődő településeken élt sok zsellér. Míg a kecskeméti járásban 4,92% a taxalisták aránya, a váciban 6,7%-ot tett ki. Legnagyobb számban Aszódon, Isaszegen, Domonyban, Pécelen és a püspöki székvárosban éltek, köztük fontosak voltak a kiskereskedelemmel vagy felvásárló kereskedelemmel foglalkozó zsidó családfők. A még inkább mérsékelt fejlődést mutató pilisi járásban 44 falut és mezővárost írtak össze, itt puszta egyáltalán nem volt. Az itteni mezővárosok eltérő fejlődést mutatnak. Szentendre családfőinek száma jelentősen megnőtt, ami a szerbek elköltözése utáni szerves fejlődésnek, és a jövedelmező szőlőtermelés kialakulásának tudható be. Ráckeve a korábbinál kisebb mértékben, de továbbra is gyarapodott, és volt bizonyos fejlődés Visegrádon is. Óbuda és Zsámbék növekedése - minden bizonnyal a telítődés miatt - egy időre megállt. A falvak közül jelentősen növekedett Budakeszi, Budaörs, Nagykovácsi, Nagytétény stb., amelyek a budai felvevőpiacnak, az erdőgazdálkodásnak és szintén a szőlőtermelésnek köszönhették gyarapodásukat. A zsellér családfők száma a járásban 786 volt, 29%-a jobbágy és 20%-a a taxalisták nélküli összes családfőnek, ami csökkenést jelent az 1728. évi állapothoz képest. Viszonylag sok zsellér volt a fejlődő Nagykovácsiban és Szentendrén. A taxalisták aránya 6,4% az összes családfőhöz képest, tehát hasonló a váci járáshoz. 20-nál több ilyen jogállású családot négy településen írtak össze. Óbudán ezek zöme zsidó volt, Zsámbékon a zsidók mellett új házzal rendelkező, dikát nem fizető családokat is találunk, és ilyen taxalisták voltak Budaörsön és Perbálon is. A jelentősen gyarapodó solti járásban 1744-ben 32 települést vettek számba. Köztük egyetlen puszta volt, Soltvadkert, ami később népes helységgé fejlődött. Csaknem háromszorosára emelkedett az 1728-as összeíráshoz képest a családfők száma Akasztón, Dunaegyházán, Hartán, Kiskőrösön, tehát az újonnan telepített helységekben, és gyarapodott az érseki székváros is. Voltak azonban ellenkező példák: a korábban már telítődött Hajóson vagy a szintén új telepítésű Géderlakon nem növekedett a lakosság. A zselléreket illetően e járában nem volt jelentősebb gyarapodás az 1728-1744 közti időszakban. E családfők száma a jobbágyokhoz és az összes családfőhöz képest most is alacsony volt (7,9 illetve 6,6%). A taxalisták az összeírtaknak 3%-át tették ki, és szinte sehol sem éltek nagyobb számban. Egyetlen kivétel Szeremle volt, ahol 20 molnár család tartozott ebbe a kategóriába. 288
