Soós István (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 2. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 5. (Budapest, 2008)
Dóka Klára: Pest-Pilis-Solt megye népességi és nemzetiségi viszonyai (1701-1840)
DÓKA KLARA ezen belül a jobbágyoknál kétszeres, a zselléreknél több, mint négyszeres volt a gyarapodás. Utóbbi azt is jelentette, hogy a zsellérek aránya az összlakosságon belül megnőtt. Míg 1715-ben a zsellér családok száma csak 12%-a volt a jobbágyokénak és 10,7%-a az összes családfőnek, most 29, illetve 22,6% lett az arány. Különösen sok zsellér volt Aszódon, Szadán, Zsámbokon, 70% a jobbágyokhoz képest. Mivel a falvak határa helyenként szűk volt, az új lakosok megjelenése is hozzájárult a zsellérek arányának emelkedéséhez. A családfők száma mindenütt növekedést mutat, ami különösen a kisebb falvakban szembetűnő (például Cinkota 15-ről 51-re, Ecser 11-ről 39-re, Sződ 14-ről 50-re, Vácegres 9-ről 37-re stb.). A pilisi járásban a regnicoláris összeírás szerint 1715-höz képest több, mint kétszeresére nőtt a családfők száma. Itt is zselléreknél volt igen erőteljes a növekedés. A zsellér családfők a korábbi 10%-hoz képest már 34,4%-át tették ki a jobbágyokénak, ami 25,5%-ot jelentett az összes családfőhöz képest. A települések határa itt még szűkebb volt, mint a váci járásban, így az új beköltözőket már csak zsellérként tudták befogadni. A legnagyobb gyarapodás a három uradalmi központban volt: Óbudán (76- röl 208-ra), Ráckevén (88-ról 210-re), Zsámbékon (44-ről 166-ra). Legkevésbé a hegyek közé szorított Visegrád és Szentendre, a Csepel-sziget árvizeknek kitett települései (Lórév, Szigetmonostor, Szigetszentmárton), valamint a zsámbéki medence egyes községei (Tinnye, Tök) gyarapodtak. A telepítések következtében a solti járás családfőinek és jobbágy gazdaságainak száma 1715-höz képest két és félszeresére nőtt, a zsellérek esetében viszont háromszoros volt a gyarapodás. A zsellér családfők aránya a jobbágyokéhoz képest így is csak 11%, az összes családfőhöz viszonyítva pedig 10% maradt. Kiugróan magas volt a fejlődés Dömsödön, Dunapatajon, Nádudvaron, sőt az újonnan települt Hajóson is már 96 adózó család élt. Ezzel szemben néhány kisebb Duna parti település csekélyebb növekedést mutat (Dunaszentbenedek, Pandúr, Úszód stb.). Folyamatos gyarapodás a 18. század közepétől A megye adózó családfőiről a 18. század közepén az 1744. és 1771. évi dikális és taxális összeírások alapján kaphatunk képet.42 Az 1744. évi dikális összeírás másfél évtizeddel későbbi állapotot mutat, az előzőkben tárgyaltnál. Mivel a Rákóczi-sza- badságharc után Magyarországon és így Pest-Pilis-Solt megyében is békésebb időszak következett, a települések lakossága sokat gyarapodott természetes szaporodás útján, és - mint láttuk - voltak újabb betelepítések is. Tizedelte viszont a népességet az 1738-1740. évi pestisjárvány, főként Pest környékén. Az 1744. évi összeírás közli az adózók nevét, majd megjelöli jogi státusukat. Az első rovatban találhatók a szabad költözködési joggal rendelkező jobbágyok (hospes), ezek testvérei, nős fiai és egyéb családfők, a másodikban az özvegy férfiak és nők, a harmadikban a házas, negyedikben a házatlan zsellérek, akikhez a „ridegek”43 csatlakoztak. A forrás tartalmazza a taxalistákat is, ahová a nemesek, a görög 42 PML Összeírások, 1744: CP II. 194-197. Mikrofilm: 480-481. doboz, 1771: CP II. 280-281. Mikrofilm: 487-489. doboz 43 Latinul delicescentes, más házánál élő, nőtlen pásztor vagy más közösségi alkalmazott 286
