Soós István (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 2. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 5. (Budapest, 2008)
Dóka Klára: Pest-Pilis-Solt megye népességi és nemzetiségi viszonyai (1701-1840)
PEST-PILIS-SOLT MEGYE NÉPESSÉGI ÉS NEMZETISÉGI VISZONYAI (1701-1840) ték, amelyekkel azt is igyekeztek kivédeni, hogy a kedvezmények lejárta után a betelepítettek újabb előnyök reményében tovább költözzenek. Mint fentiekből látszik, a népesség gyarapításában az egyházi és világi birtokosok egyaránt fontos szerepet játszottak. A megye északi részén a legtöbb birtoka a váci püspöknek volt. A váci járásban hozzá tartozott Püspökhatvan, Püspökszilágy, Mogyoród, Szada, Kistarcsa, részben Üllő és Veresegyház, a kecskemétiben pedig Alsónémedi és részben Zagyvarékas. A kalocsai érsek a székhelyen kívül a solti járás 17 települését birtokolta. E járásban azonban Kiskőrös a Vattay, Harta és részben Apostag a Ráday család tagjaié volt, akiknek a pilisi és váci járásban is voltak területeik. A váci járás magánföldesurai közül a Grassalkovichok emelhetők ki, akik már a 18. század elején megvásárolták Gödöllőt, Isaszeget, Ecsert, részben Galga- mácsát, Maglódot, Vácegrest, Órszentmiklóst, majd a birtokot újabb településekkel gyarapították (Kerepes, Csömör, Nagytarcsa, Hévízgyörk stb.). A pilisi járás legtöbb települését a 18. század elején a Savoyai család birtokolta, mivel az egész Csepel-sziget hozzájuk tartozott. Óbuda, Zsámbék, Szentendre mezővárosok, valamint Budakeszi, Budaörs, Dunabogdány, Tök községek a Zi- chyek birtokának részét képezték. Mindkét család sokat tett a falvak benépesítésében. A járás telepítő birtokosai közül meg kell említeni még Száraz Györgyöt, a budai apácákat, a pesti pálosokat stb. Ismeretes, hogy a Savoyai Eugén a török harcokban szerzett érdemekért nyerte el a birtokot. A megye területén más császári tisztek is hozzájutottak ilyen lehetőségekhez (például Hochenbert, Forster, Stahrem- berg, Lennersperg stb.).19 Mint jeleztük, a török kiűzése idején a megye egy sor településén volt folyamatos lakosság. Elsősorban a mezővárosok lakói maradtak helyben, olykor védelmet nyújtva a máshonnan menekülőknek is. A kecskeméti járásban Kecskemétet, Nagykőröst, Ceglédet és Kókát, a váciban Gödöllőt, Vácot, Galgamácsát, Pécelt, Galgahévízt, a hegyektől és a Dunától védett pilisi járásban Szentendrét, Biát, Dunabogdányt, Szigetmonostort, Szigetszentmártont, Makádot említik a források. Volt folyamatosság a solti járás nagyobb, Duna menti helységeiben is, ahol szintén a Duna és a mocsarak nyújtottak védelmet.20 A 17. század utolsó évtizedében a lakosság folyamatosan visszaköltözött a korábban elhagyott falvakba is. Újra felbukkan az 1696-ban készült megyei összeírásban a korábban ismert, majd elpusztult Monor, Vácegres, Szentlőrinckáta, 1699-ben Csíktarcsa (Nagytarcsa), Tápióság, 1700-1701 körül Hévízgyörk, Rákoskeresztúr, Sződ, Ókécske, Tószeg, Váckisújfalu. Ezekben az években települt be illetve vissza magyar lakosság a kecskeméti járásban Nagykátára, Ócsára, Pándra, a váciban Bag, Boldog, Fót, Gyömrő, Kisnémedi, Mogyoród, Szada, Túra, Vácszent- lászló, Valkó, Veresegyház, Zsámbok stb. helységekbe. A visszatelepülések idején a korábban menedéket adó városokban csökkenéssel is találkozunk. Nagykőrös családfőinek száma például 1696 és 1701 között 488-ról 469-re, Kecskemété ez alatt az idő alatt 1091-ről 581-re esett vissza. 19 Petrád 1965. i.m. 128-144. p. 20 A kontinuitásról és a telepítések éveiről Őri 2003.265-269. p., kiegészítve: Petrád 1965.128-144. p. 271
