Egey Tibor (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 1. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 4. (Budapest, 2005)

Zábori László: Iskola- és oktatásszervezés Pest megyében 1868-1944 között - IV. Pest megye oktatásügye a Horthy-korszakban (1920-1944)

Zábori László — aki egyébként régészként is nevet szerzett — a „valláserkölcsös, munkaszerető és fegyelmezett magyar ifjúság nevelését” tűzte ki céljául. Másképp ugyanis nem remél­hető, hogy „mostani rettenetes helyzetünkből mielőbb kiemelkedhetünk” — hangoz­tatta hivatalba lépése alkalmából a középiskolák igazgatóihoz intézett körlevelében. Mint írta, a „kellő mértékben alkalmazott szigor szükséges, mert ennek hiányában a hitványakat egyenlő versenytársként szabadítjuk rá a jókra”. Továbbá „a komolyabb elbírálás nélküli osztályzás és vizsga csökkenti a diploma értékét”, de rombolja a „kultúrát és az annyira kívánatos kultúrfölényt is”.191 1933 szeptemberében dr. Acsay István nyugdíjaztatását kérte. Az új főigazgató egy bencés szerzetes, dr. Kemenes Il­lés lett. A tankerület tanáraihoz intézett bemutatkozó körlevelében „az ifjúság Isten­hitének elmélyítését”, valamint „a tiszta, áldozatra kész hazafíság ápolását” sürget­te.192 Főigazgató-helyettes 1927 óta nem volt a tankerületben. A főigazgatót két tan­ügyi főtanácsos — dr. Jámbor György, valamint dr. Szabó Béla — helyettesítette más irányú elfoglaltsága, iskolalátogatása, netán betegsége esetén.193 A 30-as években már 35 középiskola tartozott a főigazgatóság fennhatósága alá, amelyek közül 18 volt Pest vármegye területén.194 A „tiszta hazafiság ápolása” mai szemmel nézve időnként furcsa következmé­nyekhez vezetett. 1933-ban a vallás- és közoktatási miniszter utasította a tankerületi főigazgatókat, hogy az idegen hangzású neveket viselő tanárokat igyekezzenek rábe­szélni nevük magyarosítására. A tanárokat az igazgatók, a gyerekeket pedig osztály- főnökeik győzködték, legalábbis azokat, akiknek idegen nevük volt. Azonban pana­szok merültek fel, mert sokan nem kívánták nevüket megváltoztatni. Ezért a tankerü­leti főigazgató felhívta az iskolaigazgatókat, hogy meggyőzni próbálják az idegen ne­vet viselő tanárokat és diákokat, a kényszerítésnek még a látszatától is óvakodja­nak.195 1937 februárjában ünnepi alkalmakkor kötelezővé tették a tankerület középis­koláiban a magyaros formaruha viselését. Sok szegény szülő azonban nem tudta meg­vásárolni ezeket a nem éppen olcsó ruhákat. A kispesti Deák Ferenc Gimnáziumban a ifjúságnak szóló elbeszéléseket és regényeket, valamint költői monográfiákat írt. Madzsar József, aki hosszú évekig a tankerületi főigazgató helyettese volt, 1927-ben vált meg tisztségétől. 191 PML VI. 501-a Budapestvid. Tanker. Főig. ir., Elnöki ir., 2. doboz. 22/1929. sz. 1924-ben a főigazgatóságon 2 tollnok és 1 nyugdíjas gépíró dolgozott. Ebben az évben a megszűntetésre ítélt gödöllői katolikus főgimná­zium igazgatóját, dr. Jámbor Györgyöt is a hivatalhoz rendelték. Dr. Acsay István 1869-ben Vácott született, a váci piaristáknál tanult, s latin-görög szakos tanári oklevelet szerzett. 1898-ban a gyöngyösi állami főgim­náziumban kezdte pályáját, majd 1900-tól a munkácsi állami főgimnáziumban, 1906-tól pedig a besztercebá­nyai katolikus gimnáziumban tanított. 1911-ben Budapesten a Barcsay utcai állami főgimnázium igazgatója lett. 1927-től a budapesti tankerületi főigazgató helyettese. A Katolikus Középiskolai Tanáregyesület elnöki tisztét is betöltötte. 3. doboz 10/1934. sz. 192 PML VI. 501-a Budapestvid. Tanker. Főig. ir., Elnöki ir., 3. doboz. 20/1933. sz. és 25/1933. sz. 193 PML VI. 501-a Budapestvid. Tanker. Főig. ir., Elnöki ir., 3. doboz. 108/1935. sz. 194 PML VI. 501-a Budapestvid. Tanker. Főig. ir., Elnöki ir., 2. doboz. 10/1929. sz. Ugyanarról a 18 gimnázium­ról van szó, amelyek már a 20-as évek közepén is léteztek. Ebben a 18 iskolában összesen 148 osztályban folyt a tanítás. A két új iskola, amely 1920 óta létrejött: a kispesti Deák Ferenc Gimnázium, valamint a pest- szenterzsébeti Kossuth Lajos Gimnázium. 195 PML VI. 501-a Budapestvid. Tanker. Főig. ir., Elnöki ir., 3. doboz. 30/1933. és 9/1934. sz. 274

Next

/
Thumbnails
Contents