Egey Tibor (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 1. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 4. (Budapest, 2005)
Zábori László: Iskola- és oktatásszervezés Pest megyében 1868-1944 között - II. Pest vármegye tanügyi viszonyai Tóth József tanfelügyelő működése idején (1877-1905)
Iskola- és oktatásszervezés Pest megyében 1868—1944 között nítási idő letelte előtt elhagyták az iskolát, mások „egész napokat kényük-kedvük szerint mulatoztak”. Ezért a közigazgatási bizottság felhívta a községi iskolaszékeket és gondnokságokat, havonta jelentsék, ki, mikor, mi okból nem tartotta meg óráit.291 Hosszan elhúzódott Ónodi Teréz tápióbicskei községi tanítónő ügye. Az iskolaszék elnöke szerint Ónodi Teréz egy helyi ünnepségre érkezett katonákkal „az utcán fel és alá karonfogva járkált”, miközben „vihogott” és „nyegléskedett”, „kartársai, tanítványai, s a község intelligens elemeinek nem kis megbotránkozására”. Egy nem sokkal későbbi vásáron pedig a tanítónő „egy katonatiszttel egész duhaj módra nyegléskedett”, s „magát a község főutcáján vihogás közben kisértette”.292 A bizottság a Nagy- kátai járás főszolgabíróját bízta meg az ügy kivizsgálásával.293 Fegyelmi tárgyalásra is sor került, amelyen a tanítónő tagadta a vádakat, mondván, ö nem viselkedett botrányosan. Megjegyezte viszont, hogy neki Winter József iskolaszéki elnök nagy ellensége. Számos vitájuk, hangos veszekedésük is volt már. Ezért aztán áthelyezését kérte egy másik iskolába. A megszólaltatott tanúk mind a tanítónő ellen vallottak: egyikük felhozta ellene, hogy az iskola udvarán csirkéket tart, másvalaki szerint pedig Ónodi Teréz korábban egy férfival kettesben kirándulást tett Jászberénybe. „Az, hogy tisztekkel az utcán beszéltem és nevetgéltem, még semmi botrányos dolgot nem képez” — védekezett a „vádlott”.294 A főszolgabíró a lefolyt eljárás eredményeképp a tanítónő áthelyezését javasolta a bizottságnak, mert szerinte annak „kihívó magaviseleté” által keltett békétlenség csak így fog helyreállni.295 Időközben viszont a bizottság tudomására jutott, hogy a korábbi években már voltak panaszok a tanítónő ellen. Például kiderült, hogy a hittan tanítását mindig is elhanyagolta, a helyi plébánost „megöléssel fenyegette”, s tanítónőtársát, Némethy Malvint pedig „vérbő kifejezésekkel illette”. E két utóbbi ügy miatt Ónodi Teréz a Pestvidéki Királyi Törvényszék elé került, amely vallás elleni vétség és becsületsértés címén el is marasztalta őt.296 A minisztérium a tanítónőt Erdélybe, egy Szolnok-Doboka megyei iskolába helyezte.297 A Kiskunsági Híradó című újság 1895. április 7-én arról adott hírt, hogy a kun- szentmiklósi katolikus lányiskolában a tanítónők esznek, isznak, férfiakkal mulatoznak a tanteremben, miközben a gyermekeket kiküldik. Az egyik tanítónő, Bakyné Malatinszky Anna a tanfelügyelőnek írt levelében tagadta a vádat.298 Előfordult, hogy 291 PMLIV. 415-b PPSK Vm. Közig. Biz. ir., VII. Népoktatási ügyek, 6. doboz. 701/1891. sz. 1891. április 9. 292 PML IV. 415-b PPSK Vm. Közig. Biz. ir., VII. Népoktatási ügyek, 8. doboz. A tápióbicskei községi iskolaszék elnökének levele a közig, biz.-hoz 1896. szeptember 25-én. 293 PML IV. 415-b PPSK Vm. Közig. Biz. ir., VII. Népoktatási ügyek, 8. doboz. 2435/1896. sz. 1896. október 8. 294 PML IV. 415-b PPSK Vm. Közig. Biz. ir., VII. Népoktatási ügyek, 8. doboz. Jegyzőkönyv Ónodi Teréz fegyelmi ügyének tárgyalásáról 1896. november 24. 295 PML IV. 415-b PPSK Vm. Közig. Biz. ir., VII. Népoktatási ügyek, 8. doboz. A főszolgabíró 1896. november 26-i jelentése a közig, biz.-nak. 296 PML IV. 415-b PPSK Vm. Közig. Biz. ir., VII. Népoktatási ügyek, 8. doboz. A Pestvidéki Királyi Törvényszék 6603/1894. sz. végzése és a közig. biz. 3289/1893. sz. határozata 1894. március 8. 297 PML IV. 415-b PPSK Vm. Közig. Biz. ir., VII. Népoktatási ügyek, 8. doboz. 51 410/1897. sz. miniszteri határozat 1897. május 14-én. 298 Kiskunsági Híradó 1895. április 7., valamint PML IV. 415-b PPSK Vm. Közig. Biz. ir., VII. Népoktatási ügyek, 11. doboz. Bakyné levele a tanfelügyelőnek. Dátum nélkül. Az ügyben vizsgálatot is lefolytattak, amelynek eredményéről azonban nincs adat. 201