Egey Tibor (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 1. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 4. (Budapest, 2005)
Bánkúti Imre: Pest megye a felszabadító háborúk megindulásától a Szatmári Békéig (1686-1711) - I. A török kiűzése (1686-1702)
Bánkúti Imre pusztítás, vagyis amikor a megye területe hadműveleti színtér, harctér volt. 1683 decemberében az országban téli szállásra vonuló császári hadak ellátására Pest-Pilis- Solt megyét 2000 orális és 2000 equilis porcióval rótták meg (a Kiskunsággal együtt).3 Amikor a megye kiküldöttei 1686 novemberében a romos Pestről felmérték a helyzetet, felsorolásukban szerepel ugyan mind a 120 (pontosan: 123) település, de közülük 100 helység „deserta” (lakosai által elhagyott) volt. Jellemző, hogy 1683-ban Kecskemét 19, Nagykőrös 12, Cegléd 4,5 portával szerepelt, most csak 12,5 portával, ill. Cegléd „deserta”.4A megyei közgyűlésen a bizottság közölte, hogy „az elvándorlás, éhség, kard, járványok, tatár és török fogság, a városok és falvak leégése, Buda ostroma, a pesti és budai katonaság beszállásolása a vármegye népét annyira elgyengítette, hogy a vármegye a régi 100 porta helyett csak 20 portára becsülhető.”5 A más típusú források (levelek, beadványok, verses krónikák stb.) is a háború hasonló következményeit tárják elénk, gyakran inkább érzelmeket kiváltva mutatják be egy-egy mezőváros, falu, család vagy egyén sorsát, megpróbáltatásait és szenvedéseit. Szabadszállási Mihály is azt verselte meg 1687-ben, hogy miként lett az addig virágzó Ráckeve mezőváros „deserta”.6 Természetesen a török sem adta fel olyan könnyen hosszú harcban megszerzett területeit. Pest-Pilis-Solt megye lakosságára is Buda felszabadítása után még évekig veszélyt jelentett: a még vissza nem vett várakból (Eger, Székesfehérvár, Várad, Gyula) módjában állt, főleg a tatárok révén, elpusztítással fenyegetve adózásra kényszeríteni a helységeket (elsősorban persze a nagy mezővárosokat.) Kecskemét pl. Buda elfoglalása után még két éven át fizetett a töröknek: az egri, fehérvári, váradi, gyulai parancsnokok tartottak igényt a város szolgáltatásaira. Végre 1688. szeptember 25-dikén Kecskemét és Nagykőrös 750 aranyon kiváltotta a bajorok fogságából Abdi aga „budai tihája béget”, s a ferencesek Historia Domusa ezt a napot tartotta a töröktől való megszabadulás napjának, melyet még 100 év múlva is megünnepeltek.7 Az óbudai és budakeszi elmenekült lakosok sem voltak hajlandók mindaddig visszatelepedni, amíg Székesfehérvár a török kezén van.8 De mindez csak kétségbeesett utóvédharc volt, s a megyéhez legközelebb eső erősségek kapitulációjával véget is ért (Eger, 1687. december 17., Fehérvár, 1688. május 19., Gyula, 1695. január 12.) A harcok és ütközetek színhelye az ország déli körzeteibe tevődött át, Pest-Pilis-Solt megye pedig fontos felvonulási terület lett: a nagy létszámú seregek és utánpótlásuk útja 3 SZAKÁLY 1995, 104-107. 4 SZAKÁLY 1995, 107-110. Ennek ellenére a mindössze 21 porta után 1975 orális és 1655 equilis porciót vetettek ki a megyére á 6 rénes forintjával hat hónapon át. 5 BOROSY 1985,50. 6 FENYVESI 1987 és FENYVESI 1989/2. 7 BÁLINTNÉ 1989, 119-120. 8 GÁL 1988, 61.; A „Veridica Raccolta de Giomali di Buda” 1686-ban Buda ostromának eseményeiről kiadott időszaki röplapokból kiderül, hogy a császári hadvezetés tartott a székesfehérvári törökök esetleges támadásától. A fehérvári pasa „budai vezérnek” nevezi magát, s a törökök Buda felé a falvakat mind felgyújtással fenyegetik, ha a gabonát és egyéb kivetéseket nem szolgáltatják be. Buda és Pest 1936, 118. 12
