Egey Tibor (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 1. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 4. (Budapest, 2005)
Bánkúti Imre: Pest megye a felszabadító háborúk megindulásától a Szatmári Békéig (1686-1711) - I. A török kiűzése (1686-1702)
Pest megye a felszabadító háborúk megindulásától a szatmári békéig a Duna mentén, vagy Erdély felé Szolnokon és Szegeden át vezetett. A terhek nem csökkentek, de némileg más formát öltöttek: a hadsereg elsősorban a lakosság igásálla- tait és szállítóeszközeit vette igénybe, de a központilag szállított élelem, abrak mellett rendszeresen felhasználta a lakosság készleteit is (kényszerfelvásárlással), továbbá telenként jelentős számú katonaság kvártélyozott az országban és a megyében is. Pest-Pilis-Solt megye ezzel túljutott utolsó nagy pusztulási periódusán, bár ez a folyamat végleg csak 1711 után zárult le. A pusztítást okozó tényezők sorrendjéről és szerepéről eltérő vélemények vannak, de talán a legreálisabb sorrend: török—tatár csapatok, császári hadak, de mindig a hadműveleti körzetek szenvedték a legnagyobb károkat.9 2. Új politika — új hivatalok A török feletti győzelem, az ország majdnem egészének felszabadítása megerősítette az abszolutizmus kiépítésére törekvő központi kormányzat pozícióit a rendekkel szemben. Ugyanakkor a háború hatalmas költségei, a felhalmozódott államadósság (a 18. század elejére 22 millió forint) is arra késztették a kormányzatot, hogy a visszafoglalt területeket minél intenzívebben maga hasznosítsa. Ebből a célból — félretolva a rendek ellenőrzése alatt működő szerveket, pl. a magyar kamarát —, közvetlenül csak az udvartól függő hivatali apparátust hozott létre. Az elfoglalt területek rögtöni közvetlen, és ezért legdurvább hasznosítását, inkább kifosztását, az európai gyakorlatnak megfelelően természetesen maga a hadsereg végezte el. A katonaság eljárásában keveredtek a hadellátás szükségszerű igényei és az egyéni harácsolás. A kormányzat persze igyekezett a rendszeres és szervezett pénzügyi hasznosítás kiépítésére. Már Buda visszafoglalásának úgyszólván a másnapján létrehozták a Budai Kamarai Inspectorátust, amely 1691-től (megszüntetéséig, 1709-ig) Budai Kamarai Adminisztrációként, közvetlenül az Udvari Kamarának alárendelve működött, hivatali nyelve a német volt. A megyékkel és más magyar hivatalokkal, valamint a magánszemélyekkel latinul levelezett. Feladata: az újonnan visszaszerzett területen (neo acquistica), amely az udvar álláspontja szerint háború, hódítás jogán (de iure belli) a király rendelkezése alá került, a kincstár jogainak és jövedelmeinek biztosítása. Kezelte az elkobzott és gazdátlan birtokokat, a kivetett hadiadó beszedését, biztosította a katonaság ellátását, intézte a harmincad- és vámügyeket (Budai Harmincad- és Vámhivatal révén), a kegyúri ügye9 A problémát legutóbb SZAKÁLY 1989, 23-42. vetette fel. Nem térünk itt ki a probléma dualizmuskori gyökereire, sem az 50-60-as években elfogadott nézetre, melyek napi aktuálpolitikai szempontból kiindulva a felszabadító háborút a Habsburgok gyarmatosító háborújává minősítették. Ez a nézet mindmáig nyomot hagyott nemcsak a köztudatban, hanem a történetírásban is. 13
