Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)
1. Pest vármegye irodalomszervező- és pártoló tevékenysége - 1.3. Az irodalomszervezés alkalmi formái
ven, mint „Szent Simon” (Saint-Simon) jelentkezett Béranger-fordításaival,220 fennmaradt kérvényében I. Ferencet dicsérő versére hivatkozott és külön kiemelte, hogy „gehörte zu keiner Ultraparthey...”221 Csató a személyes protekciókeresés során 1835 januárjában Bécsben is megfordult, a pártfogók gyűjtését (1835. január 3-i levelének tanúsága szerint) Széchenyivel kezdte. (Csató igyekezete magyarázhatja a vármegye említett sietségét is a Bajza-ajánlás ügyében.) Csató — a Magyar Tudós Társaság levelező tagja — persze óvakodott attól, hogy a rendes tag Bajzát közvetlenül támadja, hiszen őt Széchenyi is nagyra tartotta. Ezért a tüzet a harmadik pályázóra irányította, akit „valamely készületlen és semmit sem mondó ref. expap”-nak nevezett. Szeretné „méltóságod kezeiből ezen szerkesztőséget és tulajdont ajándékul kaphatni. ” Sejtetni engedte, hogy a Kancelláriánál három kamarás támogatására számíthat; hét pontba foglalt „csekély érdemei” sorában végső csattanónak szánta a Széchenyinek kedvesen hangzó mondatot: „Életemet a magyar literaturának és Academiának szántam.”222 A két város közötti állóhíd országgyűlési harcaival elfoglalt Széchenyi sietve reagált Pozsonyból 1835. január 12-én titkárának, Tasner Antalnak, jelezve, hogy támogatja Csató törekvését: „De hogy Én törjem meg, arra nincs időm...”223 (A kiemelt félmondat visszautalás Csató levelének általunk idézett és a gróf által piros ceruzával aláhúzott mondatára.) Csatónak ezekről az akcióiról a reformellenzék és Bajza maga is tudhatott, mert — miután a Helytartótanács mindhárom pályázó nevét pótlólag terjesztette fel a Kancelláriához — joggal tartott a főúri pártfogók befolyásától az a magyar író-kritikus, aki öt évvel korábban elsőként hirdette meg Magyarországon az „írói respublica” eszméjét, hogy tudniillik a művészeti tehetségek tartományában a társadalmi különbségek és címek-rangok nem érvényesek többé. Bajza 1835. május 27-i magánlevelében arról tájékoztatta Győrben lakó íróbarátját, Kovács Pál orvost, hogy: ,,A’ Kurírnak még most sints gazdája. A’ Cancelláriának most fontosabb dolgai vannak, hogysem illy csekélységekre ügyeljen. Hihetőleg Csató fogja azt megnyerni, könnyen kitalálható okokból.—”224 Éppen ekkor, 1835. május 24-én érkezett Pest vármegyéhez a Helytartótanács 14.172/1835. sz. leirata, amely (május 13-i ülésükből, Mérey Sándor aláírásával) Csató „két rendbéli Esedező Levele” után véleményt kért a jelöltről. (A harmadik pályázó véleményezésének nincs nyoma Pest vármegye levéltárában.) A júniusi kisgyűlés hivatali úton kiadta Zlinszky főszolgabírónak. Minthogy kizáró ok nem állt fenn, a főszolgabíró véleménye kedvező volt, és ilyen értelmű felterjesztést küldtek a Helytartótanácsnak, aminek fogalmazványa ma is megtalálható az irat mellett. Kétségtelen viszont, hogy a teljesen korrekt eljárás során ezúttal nem siettek: a közgyűlés csak július 4-ről keltezhette véleményét.225 Az igazsághoz hozzátartozik, hogy differenciált magatartásával a vármegye csak önmagát minősítette, a lapengedély ügyét nem tudta előbbre vinni: a Magyar Kurír nem folytatódott. Az ellenzék sajtótörekvései azonban ráébresztették a bécsi kor220 MST I. 328. 221 A kérvény másolata: OSZK Kt. Föl. Hung. 1336. Ism.: SCHMIDT 1941, 21. 222 SZÉCHENYI 1880, (II. levél); utóbb: SZÉCHENYI 1890,1. 582. 223 SZÉCHENYI 1880, (III. levél). 224 BAJZA 1914,476. 225 PML, IV. 3-c/l. PPS Vm. Kgy. ir. 1596/1835. és 2387/1835. (az utóbbi számon letéve). 62
