Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)
4. Az irodalmi élet metamorfózisa (1849-1867) - 4.3. Kelmeiség vagy epigonizmus?
Az epigonizmus már „szabad szemmel”, azaz a kötetek első, felületes átlapozása- kor is jól észlelhető. Nemcsak a műfajok, hanem a címek, sőt, a verssorok is részben ismerősek. Az még lehetne akár konspirációs szempont, hogy Losonczy 1848 előtti és 1848 utáni versei nem válnak el egymástól, ám a bordalok, zsánerképek, helyzetdalok, románcok sorjázása és a költemények datálása (a kötet legkorábbi dátuma: 1841. május 20.) arra mutat, hogy Losonczy már Petőfi fellépése előtt is másoló volt, csak akkor Csokonai Vitéz Mihály, Vörösmarty Mihály, Garay János stb. epigonja. A Pe- tőfi-hatás ellen küszködő, kassai születésű Bulcsu Károly az Alföldet költőieden tárgynak látta, amelynek ábrázolási kelléktárából számára hiányzott a virág, az erdő, a várlak, a történelem megannyi emlékjele; a helyzetet csupán az „ízlésnek, iparnak szép iker-angyala” változtathatja meg. Értsd: a rege-, ballada-költő szorgalma, igyekezete — az 1850-es években. A verscímek, -sorok, fordulatok átvételében különösen Losonczy „jeleskedett”. Neki is van Szeget szeggel c. költeménye, írt verset A vén cimbalmosról, Szülőföldem címmel, A Kis-Kunságró\, de van itt Petőfi (jelesül Az alföld) nyomán írt Kecskeméti tájkép is. Nem tekintette védett címnek tanár-költő kollégája, Arany János Ősszel c. alkotását sem. A másoló követés a népdalok és a költői levelek világában „sikerülhetett” a legjobban: „Nem hallottam soha ily bús harangszót, / Temetőbe kísérnek egy koporsót ...”, vagy „Hűvös az ősz, a legelő deres. / Juhászlegény szép szeretőt keres...” Az epigonizmus iskolapéldája mégis a Levél Tömöri Anasztázhoz (April 26. 1856.) lehet; az egykori nagykőrösi tanártárshoz, Tömöri (Theodorovics) Anasztázhoz intézett episztola: Nos hát, hogyan vagy édes Nasztikám!? Mert rólad semmi hír nem hallszik ám. A hasonló átvételekből valóságos gyűjtemény állítható össze a két Losonczy-kö- tetből. A frazeológia szintjén hasonló a helyzet. A Kecskeméti tájkép — mint említettük — Az alföld nyomán készült, de a Falun, az Elhagytam én a várost... és más versek helyzetét, készletét is átvette: Elhagytam a várost, a szabadban állok, Egyik kies napján a szép kikeletnek, Magasan a sugár tornyok kilátszanak, Fejükkel vissza visszaintegetnek. A díszítő jelzők szinte mechanikus használata azonban lefokozó hatású („aranyos libasereg”, „ezüsthullámok”, „selyemszőrü birkanyáj”, „lágy szellő”), a vers befejezése pedig konvencionális, és mind messzebb kerül ezáltal a „művészi táj” kritériumától: az alföld ugyanis kevésbé alkalmas „A szép hajdankomak tündér világába” ringató hangulat felidézésére... A népdalköltő Losonczy (és epigontársai) kedvelt fogása, hogy megverselt élet- és zsánerképei refrénjéül vagy csattanójául ismert szólást választ. Pál öcsém többször változtatott életpályát, huszárból diák, majd eklézsiás pap lett, döntéseit a „Tudja Pál / Mit kaszál.” igazsága hitelesíti. A vén cimbalmos a „Nem úgy van már, mint volt régen!” nótáját ismételgeti, de ennek parafrázisa épül be a 321
