Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

4. Az irodalmi élet metamorfózisa (1849-1867) - 4.3. Kelmeiség vagy epigonizmus?

most istenített Petőfi pozsonyi, 1843. évi nyomorának felidézésébe is: „Nem így volt ez hajdanán...” (Visszaemlékezés Petőfire, Nagykőrös, 1859. január 1.)

Az epigonizmus nem csak a versválogatásban, a kötetszerkesztésben is kiüti magát. Losonczy költeményeiből (annak ellenére, hogy nem igyekezett különösebben megkülönböztetni a forradalom előtti és utáni líráját) teljes önéletrajz bontakozik ki azáltal, hogy a beválogatott alkalmi verseket, egyébként érdektelen tartalmakkal, a keletkezés időpontjának és alkalmának feltüntetése igyekszik általános érdekűvé és érvényűvé emelni. Az „alkalmazott literatúra” keretében írott darabok szintén nem vesznek kárba: posztumusz óda, elégia lesz belőlük, költői levél formájában, de megőrzik mindazokat a tartalmi, koncepciós sajátosságokat, amelyek a halotti búcsúztató kellékei, szükségszerű velejárói. Losonczy már 1844-ben verset intézett Obernyikhez, kecskeméti találkozásuk emlékére, 1855. évi halálakor pedig el is parentálta (Ober- nyik Károly halálára), eleget téve a halotti búcsúztató főbb követelményének: a kétévi együttlakás, tehát a személyi hitelesség felemlítésével, beépítve a versbe az Örökség c. Obernyik-dráma címét, sőt, kijelölve helyét Katona József és Czakó Zsigmond mellett a magyar drámatörténetben.

Ez a módszer a kötetszerkesztésben átvezet bennünket az epigonizmus másik ismérvéhez, az irodalmi kapcsolatrendszer és ezen belül a saját hely kijelölésének kérdéséhez. Bulcsu a Duna és Tisza c. versében a nyugat és kelet kettősségében Vörös- martyt az előbbi, Petőfit az utóbbi folyó költőjének tartja, a maga helyét — topográfiát avatva poétái értékrenddé — kettejük között jelölve ki, mindjárt a kezdősorokban: „Két folyam közt élek, pusztánk virányait / Olykor mind a kettő meg-meglátogatja...” Tompához sem irodalmi kapcsolat fűzi, hanem a közös legációs élmények és csínyek felidézése. Byron- és Shakespeare-parafrázisai pedig egyenesen a világirodalomhoz hivatottak kapcsolni őt. Losonczynak e részben könnyebb volt a helyzete: a Pozsonyban megismert Petőfihez már 1844 szeptemberében írt episztolát, Csokonai Vitézhez már a gyönki kisgimnázium tanáraként kötődött verssel (Csokonai Vitéz Mihályhoz, Életrajzomból; Gyönk 1847.), utóbb megénekelte a tévedésből szakácskönyvből prédikáló legátus anekdotáját is (Csokonai deákkorában). Most (1862. szeptember 5-én) Aranyhoz fordult verssel, a két vetélkedő egyházközség, a kecskeméti és a nagykőrösi reformátusok megbékélését remélve kézfogásuktól, a „Legyünk jó barátok és szeressük egymást!” refrén szellemében.

A „genius loci” megnyilvánulásának tekinthető Katona József-kultuszuk: a kecskeméti Losonczy első megjelent verse a Pesti Divatlapban a Katona József sírján volt (keltezése: „Kecskemét okt. 28. 1843.”), ám a jövevény Bulcsu sem vonhatta ki magát hatása alól. A hasonló című versben az apjával együtt, szövőszéken dolgozó „Nép fiát”-t ünnepelte benne, akit „durva és tudatlan kora” űzött el hivatásától, a költészettől.

Hogy az epigonizmus, a tájirodalom és a provincializmus kérdéseivel a prózában és a színpadon is szembe kellett nézni, arra két példát említünk. Márton Ferenc 1853- tól — rövid megszakítással — Abonyban élt és innen vette írói nevét is: Abonyi Lajos néven publikált. Az 1880-as években lakóhelyén és környékén népdalokat gyűjtött (köztük a híres Sej, Nagyabonyban... kezdősorút), munkamódszerül pedig azt vallotta és ajánlotta: „...tárgyamul mindig a nép közt megtörtént eseményeket, történeteket választom s az idealizált mesét, alakot ezekhez idomítom.” Ennek szellemében írt novellát a Magyar népmondák és dalok 382. tételeként közölt Gyuri Bandi-betyárballa322