Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

3. Táj és irodalom - 3.2. Tájszimbólumok Pest megyéből

nak, a Kazinczy-triász egyikének, Horvát Istvánnak szólt. De szólhatott volna Kisfaludy Sándorhoz is, a várromról írott regék atyamesteréhez, akinek erős hatása tagadhatatlan. Balla a három hagyományt együtt szerepeltette: utalt a Mátyás-kori dicsőségre, a vízparti „Salamon tornyára”, ám maga a történet már „Szák Félisz”-ről, leányáról, Kláráról és a leány szintén balsorsú vőlegényéről, Bánfi Dezsőről, Nézsa uráról szólt. Ezzel megkezdődött a Zách-témának az a metamorfózisa, amelynek során a krónikás hagyományból átvett alapelemek (helyszín, dátum, nevek, a merénylet) már a romantika műfajai kompozíciós elveinek rendelődtek alá. A rege előírása például a kialakult szerelmi kapcsolatok, párok felbontása és (páratlan szereplővel való) újraépítése. Itt már kitűzték Bánfi Dezső és Szák Klára esküvőjét, amelyet a leány nagyravágyó anyja egy Kázmér lengyel herceggel kötendő frigy reményében nem néz jó szemmel; amikor Kázmér herceg királyné nénje segítségével, aki üres szobába vezette udvarhölgyét, elrabolja a leány becsületét. (A szereplők nevét mi is a műben előforduló változatban írjuk.) Ugyancsak a regék kedvelt motívuma a menekülés: Klára Nézsa felé szökne, amikor apja merénylete miatt üldözik. A magánéleti csapások nyomán támadó dühös vitézkedés nemcsak a regék, de a lovagdrámák eszköztárából sem hiányozhatott. Itt is megvan, méghozzá a reformkor étoszával és pátoszával: Dezső a Bazaráb havasalföldi vajda elleni sikertelen hadjáratban, ruháját cserélve, megmenti Károly Róbert életét, de ezért a sajátjával fizet. A katonai vereség — a Hymnus megírásának évében és egy protestáns szerző műhelyében vagyunk — a Záchok fölötti kegyetlen ítélet isteni megtorlása az eladdig diadalmas és sikeres királyon. Akár a legtöbb rege, Baliáé is átköt a jelenhez: mivel az uralkodó nem találta meg Dezső holttestét sem, így végtisztessége elmaradt, a Salamon tornyát kísértetek látogatják, és ott sóhajtozik éjjelente Zách Klára lelke is.

Mivel a szaporodó folyóiratok és almanachok nagy számban igényelték az ilyen regéket, novellákat, románcokat, nem tekinthető puszta véletlennek, hogy Igaz Sámuel Hébe c. zsebkönyvének 1823-ra kiadott kötete (3-27.) szintén tartalmazott egy keretes novellát, Döbrentei Gábor írását, Klára Visegrádon címen.128 A Hébét is metszet díszítette; Ludwig Schnorr von Carolsfeld bécsi művész rajzát Blaschke János metszette rézbe. A képen — Galavics Géza tömör leírása szerint — „Az éjszaka sötétjében a visegrádi vár komor tömbje alatt a meggyalázott Zách Klára kibomlott, lobogó hajjal, hánykódó csónakban evezve menekül.”129 A szöveg szentimentális és romantikus vonásokat egyaránt mutat. Az előbbiekhez sorolható a keret: az elbeszélő (kilétére, sőt nemére sem derül fény) barátnőjének, Euláliának — a szentimentalizmus egyik kedvenc női neve! — meséli el a történetet. Döbrenteinél arra is kísérlet történt, hogy a krónikák ellentmondásait feloldja, utalásaikat kiteljesítse. A Thuróczy-krónika félreérthető fordulatát arról, hogy Záh (itt így!) Csák Máté nádora lett volna, alnádorra enyhítette. Azt a történeti tényt, hogy a Visegráddal átellenben fekvő testvérváros, Nagymaros Károly Róbert alatt Buda kiváltságaival rendelkező város volt, úgy hasznosította, hogy ide helyezte Záh várát, és így indokolta az illusztráción is látható, ismételt sajkázást, ami kétségkívül lazította a novella szerkezetét. Itt Klára vőlegénye

12S Német fordítása is megjelent Gaá! György kötetében Klara címen (in: DÖBRENTEI 1834), vö. SZINNYEI 1925, I. 74. és II. 321.

129 MŰVÉSZET 1980, 237. és a 195. képmelléklet.

288