Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

3. Táj és irodalom - 3.2. Tájszimbólumok Pest megyéből

fogság érdekelte, hanem a cselekményesebb „két király”-motívum. A László und Salamon c. elbeszélő költemény (Johann Vogl alsó-ausztriai államhivatalnoktól, 1830) vagy a Die beiden Könige c. vers Johann Paul Köffinger budai német orvostól (1834) ezt a hatalmi harcot dolgozta fel.120

Ismereteink szerint a Visegrádon raboskodó Salamon megszólaltatására csak gróf Mailáth János vállalkozott, német nyelven, amikor magyar mese-, monda- és elbeszélés-gyűjteményében (1825, 18372) a Salamon, König der Magyaren c. elbeszélésébe betétdalt illesztett a meg nem nevezett fellegvárban raboskodó királyról, Romanze des gefangenen Königs címmel.121 (A novella egyébként Thuróczy krónikájára épült.)

A történelmi jelképekre érzékeny Kisfaludy egy esztendővel azelőtt, 1823-ban írta Visegrád c. versét, hogy a Mohács c. elégiában megalkotta volna a magyar romantika múltszemléletének szállóigévé lett parancsát: „El magyar, áll Buda még! a műit csak példa legyen most....” A nemesi ellenállás időszerűsége nem tudta azonban áthevíteni a költeményt (a rom „Mintha kivágyna korunk mostoha terhe alól”), amely éppúgy elégiának indult, a maradandóság, az örökérvényű gondolatok versformájában, mint a Mohács. Csakhogy itt az általánosságban mozgó romantika romkultuszának minden eszközét felvonultató vers a kilencedik disztichon elején, a sor közben félbeszakad — hiába a „bús döledék”, a „ködlepte tető”, „az enyészet vas keze”, „az est sűrű homálya”, „a játszi habok tükre” és a többi, jól ismert fordulat.

A Visegrád töredékben maradása még csak a lírai témaválasztás nehézségeiről tanúskodott; Vörösmarty Mihály verse, a Salamon (1832) már a ballada felé mutat, kijelölve a műfaj egyik lehetőségét. Csakhogy a cselekményes műfajok, a ballada és a dráma a Salamon-témát eltávolították Visegrádtól, és a szerencsétlen sorsú király életének más színhelyeire irányították az írók figyelmét. Jellemző adalék, hogy a tárgyat mind Kisfaludy, mind Vörösmarty drámában is feldolgozta (ez előbbi 1820 előtt, elveszett; az utóbbi 1826-ban), ám ezeknek nincs szerepük a Visegrád-tájszimbólum alakulásában. Salamon magyar király története a „visszavonás”, a pusztító polgárháború nagyhatású, intő példázata volt (Vörösmarty drámájának első változatában, 1822-ben még A ’ belső Háború címet viselte), ami hatásosabban érvényesülhetett a konfliktusos dráma műfajában, a cselekmény csúcspontja pedig (amint arra a 3.2.3. alfejezetben utaltunk) a mogyoródi csata lett.

Nem Visegrád-antológia összeállítása a célunk,122 ezért csupán utalunk arra, hogy a líra megmaradt a hármas motívum (Salamon, Zách, Mátyás) együttes ábrázolásánál, felvillantásánál. Mi több: a középszernek még az is „sikerült”, amitől a tehetség — Kisfaludy Károly — visszariadt. Császár Ferenc 1846. évi verseskötetében közölt egy Visegrádon c. költeményt (30 sor), két Visegrádi dalt (12+8) sor) és egy Visegrád c. szonettet (14 sor), amelyekben kizárólag a dicső múlt *-* sivár jelen szembeállítás nyelvi-stilisztikai kliséit ismételgette.123

120 Neues Archiv für Geschichte, Staatskunde, Literatur und Kunst 1830, vö. GYURIKOVICS 1834, 228. és HORMAYR 1834, vö. HÄUFLER 1847, 9.

121 MAILÁTH 1837, П. 171-172.

122 A Visegrád-irodalom és -ábrázolások legjobb összefoglalása: PMMŰ П. 408-412., 477. és PMM 1/2. passim.

123 CSÁSZÁR 1846, 45-46., 60-62., 140.

286