Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

3. Táj és irodalom - 3.2. Tájszimbólumok Pest megyéből

már eltértek a vélemények, hogy életfelfogásának jellemző tükre-e (amint Arany, Császár Elemér és Bíró Ferenc írta), vagy váratlan, az életmű egészéből kiugró remeklés (ezt viszont Kazinczy Ferenc és Horváth János állította).38 Horváth az igazi Orczyt a Beleznayhoz írott vers típusában, a „társalgó esszé-versekben” vélte megtalálni. Az igaz, hogy benne a bajtársként, rokonként (mindketten Podmaniczky-báró- lányt vettek feleségül) és szórakozótársként (a pipa és a kártya révén) megvallott barátság egyúttal az életfelfogás közössége is, ami kiemeli a verset ugyan az alkalmi po- ézis köréből, de nem emeli át a „pictura” tájleíró technikájába. A „közép szerencse”, a horatiusi megelégedés életmódbeli kultuszának magvas, szentenciákban gazdag kifejtéséhez elég a helynévvel, Ürbő pusztájával történő hitelesítés.39 A Pest megyei táj háttérrajza nem a rokokó „pictura” finomságával készült; elnagyoltsága inkább a parasztbarokk oltárképek erős és határozott ecsetkezelésére emlékeztet.

A Beleznay-episztola jelentősége nem is ebben áll, hanem abban a szerepben, amelyet a „kizárólagosan magyar tájeszmény”, az Alföld genezisében betöltött. (Az idézett kifejezés Sárkány Oszkártól származik.)40 A horatiusi „aurea mediocritas” ugyanis nemcsak megelégedést jelent, netán középszerűséget, hanem az alföldi nemesi életforma érintetlenségét, külső befolyásolástól való szabadságát is. Ez pedig — ha korlátozott formában is — az Alföldnek, jelesül a Duna-Tisza közének szabadság- szimbólumkénti, első értelmezése:

Közép szerentsében vagyon a’ boldogság.

Főkép ha kötve van e’hhez a’ szabadság,

Felette valóbann nintsen állandóság,

Nem függni senkitől, tsak ez a királyság. (...)

Ha szabadságban élsz tsendesen házadnál,

Számot nem tartozol adni a’ bírónál,

Pered nints a’ két Nagy Királyi Táblánál,

Boldogabb vagy Miklós Perúi Királynál.

Ilyen értelemben a két Orczy-vers között, a szakirodalomban felállított ellentmondás csak látszólagos. A Bugac-vers Horváth János említette újszerűségét — a vázolt Alföld-értelmezésen felül, annak következő lépcsőfokán — az adja, hogy benne már a „pictura” kerül túlsúlyra vagy legalább is egyensúlyba a düledező, elhanyagolt csárda és a XVIII. századi kastélyépítő hullám „nagy hívság”-ának szembeállítását intő példázattá emelő szentenciákkal. Ennek lehetőségét — véleményünk szerint — a remekül megválasztott alaphelyzet biztosította: a csárdában megforduló-megpihenő „utas” egyszerre éli át a kívülről szemlélés és a belülről ábrándozás kettősségét. Ezzel megmozdult a fiziko-teológikus tájábrázolás általában egyetlen nézőpontból felvett, egységes látványvilágú technikája. Ezért érezzük újszerűnek a költeményt, amely pedig

38 AJÖM XI. 469.; CSÁSZÁR 1916, 434-435. HORVÁTH 1974, 695. (jegyzetben), 698., 709., 712.; BÍRÓ 1994, 74-75.

39 Vö. VÖRÖS 1991, 175.

40 SÁRKÁNY 1935, 14-15.

261