Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

3. Táj és irodalom - 3.1. Pest megye "irodalmi benépesítése"

— ma már elfogadott ténynek számít, miszerint az eposz címét Vörösmarty az 1823/24 táján megismert Bánk bán ajánlásából vette;30

— Vörösmarty is szembekerült a hősköltemény során az eddig fejlődésében végigkísért „két futás” és az „Alpár-Titel” ellentmondásos motívumával.

Azt már a kezdet kezdetén, 1822 elején eldöntötte (bizonyíték rá az Árpád Zalán ellen c. töredék címe és 29 sora), hogy az Anonymus kínálta csatalehetőségek közül ezt fogja választani; feltehetően azért, mert ez volt az egyetlen ütközet, amelyben a honfoglaló fejedelem személyesen vett részt — igaz, nem a Névtelen jegyző, hanem Dugonics (a Szittyiai történetek) és Virág Benedek, Vörösmarty másik forrása szerint.31 A topográfiai ellentmondás már a töredékben jelen van: „Egy bátor Bolgár” bíztatja harcra a „Tételi síkon” „Búlepte Zalán, Alpár Urá”-t. Az eposz első változata is (1823) az Árpád győzedelme a’ Titeli síkon címet viselte. A magyar szempontból diadalmas címadást 1824-ben változtatta meg. Utóbb ezért sokan és sokszor kárhoztatták, hiszen a végleges cím, Zalán futása az ellenség nézőpontjából vett és vereséges.32

Vörösmarty nem fogadta el a fehér ló mondáját, eposzi erkölccsel ez nem fért ösz- sze, és juss-indokolásul egyébként is jobb az Etele-leszármazás tudata. Nem felejtette el: motívumként ugyanis rendkívül leleményesen felhasználta, amikor nem „homo- kos”-nak, hanem „füves”-nek jellemezte Alpár vidékét, sőt а П. ének elején az éjszakai költői kép kitágításával a Duna-víz és a Tisza-parti fű említett szimbolikájára, a „Dunáid/ a Tiszáig” jelentésre is szerencsésen utalni tudott: „Oh fejedelmi Zalán! te is álmodol a’ siket éjben. / Bátor bajnokokat ’s diadalt alpári meződön, [...] A’ kisded patakok lassú csörgéssel erednek, / Harsog az országos Duna, tétova felszedi őket...” Hogy Zalánnak Alpámál vára állott, Vörösmarty Dugonicstól és Virágtól egyaránt vehette. A vár termeinek belső leírása (IV. ének, 32-36. sor) az antik hőseposzok szokott kelléktárát idézi, porlepte bikabőrös pajzsával, rozsdaette dárdájával, kardvasával és tarajos sisakjával.

Jogos a kérdés: miért nem vált nemzeti-történelmi jelkép Alpárból? A válasz többrétű. Szerepet játszhatott ebben a krónikus hagyomány ellentmondásos volta (Dugonics meg is rótta már az Etelkában Thuróczyt, hogy krónikájában „összezavarta” a történteket és a fehér ló mondáját Szvatoplukhoz meg a Dunántúlhoz kötötte) éppúgy, mint a település lehanyatlása (említettük Katona József jegyzetével), a látványos emlékek (például várrom) hiánya. A romantika ábrázolásmódjának szélesebb körére térve: a romantika számára Árpád volt — folytatva a címváltoztatásról írtakat — a kevésbé érdekes figura (belső konfliktusok nélkül); Zalán inkább drámai hős, gyarlóságaival, magánéleti konfliktusaival, magára maradásával és országvesztésével. Ugyanerre utal, hogy Vörösmarty a Zalánt követő drámáiban, az 1826-os Salamon királyban, az 1830-as A bujdosókban szintén a történelem veszteseinek ábrázolásával foglalkozott. Általában véve is igaz, hogy a honfoglaláskor témáiban a romantika nem

30 WALDAPFEL 1939, 262-276.; KARDOS 1930, 9.; TOLNAI 1930, 91-92.

31 DUGONICS 1806-1808, II. 100-102. és VIRÁG 1816, I. 20-21. A töredék és az eposz kritikai kiadása: ^ VÖM IV.

32 A paradoxon feloldására 1. Szörényi László elemzését: SZÖRÉNYI 1975, 12. Magyarázata az eposz kompozíciójának vizsgálatába épült bele; részeként annak a perújrafelvételnek, amelyet — Fried István tanulmányát folytatva (FRIED 1964, 152-161.) — a Gyulai Pál óta elfogadott irodalmi közfelfogás ellen indított a mű, úgymond, elhibázott voltáról.

257