Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

2. Az irodalmi élet alkalmai, formái és szereplői - 2.2. Az "alkalmazott literatúra" szintje

Noha — amint arra a szerkesztő is utalt — az adatközlés hiányosságai miatt, nem alakulhatott ki teljes képe a beküldés földrajzi és szociológiai kiterjedtségéről, ahol tehette, feltüntette a lejegyzés helyét. Eszerint az I. kötetben 50, a II. kötetben 35 (+ 4 ismert szerzőjű, költői szöveg), a III.-ban 13 olyan dal szerepelt, amely Pest megyéből származott. Ha a csak itteni lejegyzésűeket tekintjük, ez a számarány így alakul: 18, 20+3, 13. Összesen 98+4 és 51+3. A vármegyéből és a Kiskunságból beküldött anyagnak tehát csaknem fele (pontosan 48%-a) más helyütt szintén ismert, kedvelt. A népdalfogalom Erdélyi által használt két jelentéskörének (népdal — népies műdal) ez az országosan kiegyenlített dalkultúrája több okra vezethető vissza, és ezek a Népdalok és mondák köteteiben is megfigyelhetők.

A közköltészet szerepét Erdélyi is világosan látta, hiszen ezért kezdte előszavát a nyomtatott énekes gyűjtemények mint előzmények felemlítésével, és feltehetően ezért illesztette a költők beküldött verseit is a II. kötet végére. Ez utóbbiak elterjedése egyébként — tendenciajelleggel bár, de — követte a szülőhely, az iskolázás és a működés földrajzi pontjait. A Győr megyei születésű Kisfaludy Károly verseiből a legtöbbet a Rábaközben jegyezték le; a Győrött és Komáromban tanított, majd Pannonhalmán könyvtárosként működött Czuczor Gergely szintén ebben a háromszögben volt legnépszerűbb; Csokonai Vitéz és Pálóczi Horváth ismeretségét változatlanul a kollégiumi városok, Debrecen és Sárospatak örökítették tovább.

Jutott szerep a dalok terjesztésében a vándorszínészetnek is. A híres Cserebogár... esetében, amelyet Petőfi Sándor gyermekkori emlékként idéz a Szülőföldemen c. versében (1848), az 1820-as évekre utalva, ezen a funkción osztoznia kellett az almanach, az Aurora hatásával, amely 1830-ban közölte (innen vette át Tóth István is az Áriák, és Daliok kötetébe), ám Déryné Széppataki Róza másik kedvelt és sokhelyütt elénekelt dala, a Mariskám, Mariskám... főleg és elsősorban az ő révén lett népszerű:301 most Fejér megyéből, a Rábaközből, Pestről, Sárospatakról, a Székelyföldről és a felvidéki Vieszkáról küldték be Erdélyinek. Már az új, a Pesti Magyar, majd a Nemzeti Színházra épülő színházstruktúra kisugárzó hatása az 1838-ban bemutatott tündérbohózat, A peleskei nótárius slágerének, a többször emlegetett Hortobágyi pusztán fú a szél... kezdetű juhászkórusának (Gaal József szövege, Them Károly zenéje) országos ismeretsége; ezúttal Kecskemétről küldték be. E téren jelentős mennyiségi változást hozott a népszínmű megjelenése, amelynek A peleskei nótárius műfaji előfutára volt, és amelynek létét voltaképpen Szigligeti Ede Szökött katonájától szoktuk számítani (1843). Ennek „zenéjét szerkesztő Szerdahelyi József’, azaz az alkalmazás színpadi helyzetdal-formája, amely a vándorszínészet napi gyakorlatához tartozott, az új diadalmas színjátéktípusban is folytatódott. A zeneszerző feladata itt néhány új szám megkomponálására korlátozódott; legfontosabb munkája azonban az volt, hogy a színház vagy a vándortársulat zenekarára (ez utóbbi lehetett helybeli cigánybanda is) „alkalmazza”, hangszerelje a közismert dallamokat. Szigorúan csak az említett példáknál maradva: a Cserebogár már a Szökött katona I. felvonásának 1. jelenetében elhangzott (és a népszínműben további hat olyan dal szerepelt, amelyet Erdélyi gyűjteménye is tartalmazni fog, mint „népdalt”, azaz népdalt és népies műdalt); a Mariskám, Mariskám... a Zsidó c. népszínmű (Szigligeti Ede, 1844) IV. felvonásá301 Már 1815-től, vö. DÉRYNÉ 1900, I. 312-313.

241