Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

2. Az irodalmi élet alkalmai, formái és szereplői - 2.2. Az "alkalmazott literatúra" szintje

gyíti a megírás motívumaiban a korra jellemző fordulatokat és szándékokat a helyi színezettel: Széles első zsengéjét üres óráiban írta, hogy unalmát elűzze; hogy a nála nagyobb tehetségeket munkára, az anyanyelv pallérozására késztesse példájával; hogy a darab erkölcsi tartalmával egyszerre jobbítson és gyönyörködtessen. Maga a polgári színmű nincs magyarítva, ám tartalma mégis aktuális, amennyiben a kereskedés, a pénzforgalmazás és az ezzel foglalkozó személyekkel szemben táplált előítéletek ellen szólalt fel. Szemben Mátyási Farsangfarki tanításával, itt az I. felvonás 9. jelenetében Moses „Zsidó, ’s Vevőkerítő” ekképpen foglalt állást: „Uram! én ember vagyok. — Zsidó, keresztény, vagy Pogány előttem mindegy.” így érthetjük meg, hogy a kecskeméti értelmiségieknek ez a fiatalabb köre miért nem tartott kapcsolatot a nemzedékkel idősebb Mátyási-Nemes-Szomor kompániával. A műfajok folytonossága mindazonáltal megfigyelhető: a nőtlen értelmiségiek és városi tisztviselők baráti körében született az a férjhez menendő kecskeméti lányokat karakterizáló csúfoló, amelyet sokáig Katona József versének tartottak. Ma Széles Józsefet gyanítjuk a Kiál- tó-Szó A ’ Ketskeméti Szüzek és Lányokhoz szerzőjének.260 (Széles József nem tévesztendő össze a Mátyási-nemzedéktárs Szeles József városi tanácsossal, aki a század elején 16 évig Kecskemét nótáriusa, 1833 és 1837 között pedig Kecskemét főbírája volt.) Azt viszont jelenlegi ismereteink szintjén nem tudjuk, volt-e valamilyen véleménye a kompániának Katona József 1826. évi színházépítési tervéről, volt-e szerepük a tervnek a boldogabb jövőbe utalásában. (Kecskemét színháza, a Korona vendégfogadó tulajdonosának, Király Sándornak a kezdeményezésére 1833-ban épült meg, a város támogatásával.) így viszont maradtak Katona életmű-lezáró sorai a vacsi vadásznapló sötét humorral megírt utolsó szavai: „...tisztelettel jelentetik, hogy a sze- rentsétlen Tarisznyájú Notarius a Társaságnak minden Kincseivel elszökött, és többé nintsen, hagyván maga után egy megszomorodott, és több siránkozó — Semmit.”261

Láttuk, tapasztaltuk, hogy az alkalmi költő tárgyi tudását, szakmai felkészültségét olyan poétái talentumokban tudta megcsillogtatni, mint az alkalmazás szellemessége, a gyors versírói képesség (ideértve a rögtönzés tudományát is), a jó rímtechnika. Ha ezenfelül tudott még valamit nyújtani, akkor az „alkalmazott literatúra” sokat idézett, sokszor másolt klasszikusa lehetett.

Mátyási József a megverselendő alkalmak körének kibővítésében jeleskedett. Néha megdöbbentő verstémái is akadtak. Az Egy Úri szép Özvegyhez <Báró Krájnál a 15~ apr. 1817.> történt első személyes szerentsémkor <Vadkerten> még beleillik az alkalmi, udvarló-tisztelkedő költemények hagyományába. De Mátyási írt verset

260 HAJNÓCZY 1926, 54-60. Legújabban Orosz László is bizonytalan szerzőjűnek minősítette, ám mint Katonának tulajdonított költeményt kérdőjelesen felvette a kritikai kiadásba, 1. KATONA 2001, 151-163. (főszöveg, 259-265. (jegyzet).

261 KATONA 2001, 16.

230