Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

2. Az irodalmi élet alkalmai, formái és szereplői - 2.1. Az író társadalmi státusának és életmódjának változása

Belgrádi pomázi inspektor67 itt élő leányába, akinek kedvéért fordította le és „szerbe- sítette” Kármán József levélregényét, a Fanni hagyományait Spornen Milice címen (megjelent: Buda 1816). Itt, Pomázon rakhatók ki igazán azok a motívumok, amelyek Vitkovics életformájának belső ellentmondását alakították, és amelyeken ő egyéni kompromisszumok árán lépett túl: Kazinczy feltétlen pesti híveként az új, korszerűbb, városi irodalmi élet kialakításán fáradozott és ennek egyik helyszínét is megteremtette Manoli-Popovic Theodora szalonjában 1812-től — ugyanakkor remekül megélt a rengeteget pereskedő birtokos nemesség ügyeiből, és ezeknek intézése közben maradéktalanul kiélvezte az udvarházi életmód kellemességeit.68

Vitkovics epigrammái — mondhatni — útipoggyászához tartoztak. A XVIII. században az epigramma-írás azért volt kedvelt, mert tudákosságával, ugyanakkor rövid terjedelmével bemutathatta a műveltséget, ám leplezhette az igazi költői invenció hiányát. (Emlékeztetünk gr. Ráday (I.) Gedeon péceli, festménymagyarázó hexametereire, a 2.1.1. alfejezetben.) Vitkovicsnál új motívum merült fel: az állandósuló időhiány. Három hónappal a pomázi időzés előtt, 1820. július 13-án írta Kazinczynak: „Mostan többnyire epigrammatizálok, mivel Ügyészi foglalatosságaimban, a mely- lyek temérdekek (hogy pedig a Szépnek Áldozót halálra untatok, azt úgy is tudod), legalkalmasabbnak érzem magamat e picziny szabású Poesisra.”69 (A prózai műfajok terén ugyanez áll Vitkovics legsikeresebb műfajára, a mesére.) Hogy pontosan melyik epigrammáit írta le Vitkovics, nem tudhatni, mint ahogyan — mai tudásunk szintjén — megválaszolatlanul marad kérdése is: „...lelnek e Nógrádi Tsudálókra?” A válasz azonban feltehetően „igen”: verselgető, a megszaporodott folyóiratokban és almanac- hokban publikál(gat)ó literátorok Nógrádban is szép számmal akadtak.70

Vitkovics — klasszicista szokás szerint — a találkozás történetét episztolában is feldolgozta: Mocsáryhoz, Vitkovics Mihály (az első közlésben) vagy Mocsáry Antalhoz (a gyűjteményes kiadásban).71 A vers már nem Pomázon készült, a 38 disztichom megírásához idő és műgond kellett, hiszen egyik, ki nem mondott szándéka éppen az volt, hogy bizonyítsa (visszautalva a pomázi verstani polémiára) az időmérték fölényét a hangsúlyos-kádenciás verselés fölött. A dátum: „Pesten, nov. 2. 1810.” A levélhez képest megtudható belőle, hogy a véletlen találkozás — aminek lehetősége az udvarházi életformában mindig adott volt — igazi, mély barátságot támasztott a két férfi között. Az ismétlődő beszélgetések ébresztette rokonszenv és az (alkalmasint a bor hatására is oldódó) emlékezet őszintesége még a márványhideg klasszicista formában is élményszerű, erős. Mocsáry változatlanul gyászolta 1803-ban elhunyt feleségét, Darvas Máriát:

67 A Constantinovicsról magyarosított família 1791-ben kapott nemességet; „Belgrády Sándor” Pest vármegye táblabírája is lett.

68 SZIKLAY 1991, 9-11. és FRIED 1979a, 102-103.

69 KazLev VIII. 11.

70 Kéziratos versgyűjteményük: NML Balassagyarmati Fióklevéltára, Nagy Iván-hagyaték, 8. doboz, Nógrád Vármegyei Költők Verses Munkái 1735-1833 (10 költő 53 verse, közöttük Mocsáry 6 alkalmi költeménye).

71 Először megjelent: Ath 1841. dec. 14. 1147-1150. hasáb; kötetben: VITKOVICS 1879, I. 118-120. (Mivel az Ath betűhív közlést adott, idézeteink onnan származnak.)

175