Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

2. Az irodalmi élet alkalmai, formái és szereplői - 2.1. Az író társadalmi státusának és életmódjának változása

öt fővel szerepel (közöttük özv. Marczibányinével); találkozunk Vitkovics négy ügyvédbarátjával (közöttük két szerb nemzetiségűvel), a szerb lakosságú Pomázról három fővel, a pesti és a budai ortodox szerb plébánossal (az utóbbi Vitkovics testvére) és természetesen az előfizetésgyűjtő maga is elöl járt a jó példával, amikor velinpapírra nyomott példányra prenumenált. Az irodalmi „fentebb stíl” terjesztésének ez a fegyverténye teszi indokolttá, hogy Vitkovics — ugyanebben az 1812. szeptember 26-i levelében — leszögezhette, mintegy saját irodalomszervező és stílus-népszerűsítő működésének summájaként: „A Pesti Táj rakva vagyon olly Tisztelőiddel, kik várton várnak látni, köszöntetni, ölelni.” (Az állítást, amint arra még visszatérünk, Kazinczy 1815. évi, Pest megyei tartózkodása teljes mértékben igazolta.)

Ez az átmeneti, már nem a barokk kastélyok főúri udvarai és még nem a városi szerkesztőségek, írószobák köré szerveződő életforma kialakította a maga, véletlen- szerű elemekkel tarkított, de mégis szabályosabb ritmust követő hétköznapi gyakorlatát. A birtokon élő és gazdálkodó nemesek szokásos érintkezési alkalmai, amelyik a családi élethez (születésnap, névnap, lakodalom, halálozás), a gazdasági tevékenységhez (szüret, vásár), a felekezeti hitélethez (egyházi ünnepek közös megünneplése) vagy éppen jogi aktusokhoz (per, osztályegyezség, birtoktagosítás) kapcsolódtak és már évtizedek hagyományát hordozták, most űj, kulturális-szellemi tártalommal telítődhettek. Két megszorítással rögtön élhetünk itt. Az alkalmak számát nem kellett szaporítani, hiszen a nemesi családok erős és gondosan számon tartott kötelékei miatt ezek amúgy is számosak voltak. Kazinczy például távoli rokonának nevezhette — és nevezte is — Kölcsey Ferencet vagy a megyében Fáy Andrást; utóbbit a következő levezetéssel: „Hatodik nagyanyja az én nagyatyám nagyatyjának Kazinczy Péternek leánya volt. Vérek vagyunk tehát...”50 E „magyar rokonság” jogán bármikor betoppanhatott az udvarházba, ott szívesen, atyafiságos szeretettel fogadták. A még nőtlen Szemere Pál 1811 teljes tavaszát végigvendégeskedte. „Holnap reggel Gombára indűlok ki Fáy Andris barátunkhoz, ’s a’ Krisztus feltámadását ’s a’ Bokréta Keresztatyjának innepét együtt fogjuk megüdelni.” — írta április 7-én Kazinczynak. Csaknem kéthónaposra sikeredett Fáy Zsuzsanna névnapi köszöntése is. 1813-ban: „Én Zsuzsanna nap olta egész Józsefig szüntelen a Bényei, Gombai, Kávai vidékeken mulattam. Megjártam Abonyt is, sőt betekintettem Törtelyen is, [...] reggel pedig korán indultunk Czeglédre.” A Pécelen keltezett, április 15-i levél pedig már útitervekről is tudósít: „Bényére és Kávára ígérkeztem husvétolni ’s holnap indúlok is, ’s vasárnap, mint hogy Bényén calvinista templom nincs, Gombán leszek.”51

Új motívum, hogy a rokonsági fok firtatása, a közös kollégiumi emlékek mellett, sőt helyett a nemesi írók egyre inkább számba vették azokat a szellemi szomszédságokat és lehetőségeket is, amelyek oldhatták az elszigetelődés veszélyét, a parlagiaso- dástól való félelem érzését.

Vida László, Törtei földesura már az első magyar színtársulatnak is szerzője volt az 1790-es években, a második pesti együttesnek pedig 1809 és 1811 között mecénásvállalkozó igazgatója volt, amint azt az 1.5. alfejezetben említettük. 1814 februárjában felesége (Bárány Katica, a színtársulat egykori segédszínésznője) Pesten szült, s

50 KazLev XIX. 247.

51 A két Szemere-levél: KazLev VIII. 448. és X. 305., 314.

170