Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)
2. Az irodalmi élet alkalmai, formái és szereplői - 2.1. Az író társadalmi státusának és életmódjának változása
ezután készültek haza: „Előre is örömbe merülök, ha el gondolom, hogy falusi lakásom szomszédjában Szemerében és jövendő hitvesében [...] egy hív és jó szomszédot nyerek. — nagyon közel ugyan nem lakunk egymáshoz, de a’ jó szíveknek kik egyenlően érzenek, egy két mérföldek épen nem messzeség...”52 Vida és Szemere kipróbált barátságának értékét csak növeli, ha tudjuk: Pécel és Törtei légvonalban is 50 km távolságra van egymástól... Amikor 1819-ben Helmeczy Mihály, akinek megélhetősé- gét nem biztosította földbirtok és akinek megfelelő tevékenységi területe még a jövőben rejlett (1832-ben lett Széchenyi hírlapjának, a Jelenkornak kiadó-szerkesztője), földbérlettel is megpróbálkozott, szintén figyelembe vette szomszédságát: „Helmeczy, Törtei mellett, hol Vida lakik, felfogott egy darab földet, és rusticál. Fiscálisko- dik is.”53 A távollakó költők számára (mint Kölcsey Ferenc Almosdról és Szatmárcsekéről, Berzsenyi Dániel Nikláról) a Pest környéki falvak kúriái városközelségük és elsősorban a szellemi-személyes érintkezés lehetősége miatt vágyott helynek számítottak. Ugyanakkor Pécel, Gomba, Törtei stb. írói — mint említettük — családi problémáik, gazdálkodási gondjaik miatt hónapokig nem juthattak be Pestre, Budára. Szemere Pál 1813. június 14-én megértéssel írta Kölcseynek Pécelről: „Mi mind a ketten falunla- kók vagyunk, s te még inkább az, mint én. Azok, kik ottan hozzád közel vágynak, nem értik érzéseidet...” Egy év múlva, tartósabb péceli tartózkodása idején, a néhány napra magára hagyott és a pesszimizmusra alkatilag is hajlamos Kölcsey Helmeczytől kért könyveket Pestről, hozzátéve: „Én itt, Pesthez közel fekvő faluban, mély tudatlanságban ülök mind a politikára, mind a literaturára nézve. [...] ... illő, hogy a városi literátor a falusinak adjon valamint a maga bővségéből.”54 Ugyanakkor látnunk kell, hogy azokban az években, amikor Kölcsey komolyan fontolgatott egy élet- és pályafordulatot (1814, 1817), ideértve a Pestre költözést is, Szemere Pálhoz fűződő barátsága okán Pécelt tekintette természetes bázisául. Az idős korában is tevékeny, mozgékony és útjait mindig nagy gonddal tervező Kazinczynak nem voltak ilyen problémái. 1828-ban, 1829-ben és 1831-ben (69, 70 és 72 évesen!) is felkereste a Pest megyei kastélyokat és kúriákat. 1828. május 3-án Foton részt vett gr. Károlyi Istvánná Dillon Georgina halálának egyéves emlékmiséjén, és immár az egyházi nyelvben is tapasztalhatta nyelvújító tevékenységének visz- szavonhatatlan jeleit: „Vice Esperest Mericzai Úr egy predikatziót tarta, szellem, lény és szerény és több illy szókból szőve.”55 1829-ben, bár az úton tüdőgyulladást kapott, mégis eljárt Szemere házassági ügyében és idejét megosztotta Pest és Pécel között. Ekkor írta Guzmics Izidornak: „Tanulni szeretőnek mindég anyavárosban kellene lakni, ’s Szemerének e’ részben is irigylendő sors juta: reggel megindúl Péczelről, ’s három óra alatt Pesten van, ’s ismét Péczelen éjszakára. így együtt éli a’ városi és falusi élet’ örömeit.” S bár rezignáltan hozzátette: „De nekem falu az elementumom.” — megjegyzésével Kazinczy éles szemmel vette észre az okot, miért maradhatott meg Pécel, Pest irodalmi központtá fejlődése mellett és után is, irodalmi műhely.56 52 KazLev XXIII. 231. 53 Vitkovics levele Kazinczynak: KazLev XVI. 365. 34 A két levél: KÖLCSEY 1990, 19. és 48. 55 KazLev XX. 509. 56 KazLev XXII. 422. 171
