Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

2. Az irodalmi élet alkalmai, formái és szereplői - 2.1. Az író társadalmi státusának és életmódjának változása

elprókátoroskodott Vitkovics” (Szemere Pál minősítése 1816-ból)46 ezúttal szerb költői ambícióitól búcsúzik, egy olyan magánlevélben, amelyben nyomát sem leljük az elfoglaltság és a leterheltség irodalmias szenvelgésének: „...amióta testestül-lelkestül a prókátorságra adtam a fejem, szemlátomást kezd elapadni vidámságom patakja. Három éve, hogy nem fakadtam dalra a pesti és budai szépeknek! Azelőtt meg minden tavasszal, minden szüretkor összehoztam egynémely szerb dalocskát. Testvérem! Én irodalomra, nem pedig prókátorságra születtem, de mivel amabból nem szerezhetek megélhetést, kénytelen vagyok mások dolgaiért perlekedni és bosszankodni.”47

Kazinczy — 1808. évi pesti útja óta — maga nevezte Szemerét, Horvátot és Vit- kovicsot pesti triásznak. A jelző sem takarhatja azonban el a valóságot: a ritkább esetnek az számíthatott, amikor a triász — esetleg kibővülve — pesti üléseket tartott. A gyakoribb helyzetet Virág Benedek így jellemezte Kazinczynak, 1812. június 27-i levelében: „Szemerénk három vagy négy nap előtt búcsúzott el tőlem Péczelre... [...] Vitkovicsunk, minthogy sok házhoz tartozik, majd szüntelen jár. Alig látom őtet. — Horvát régen Válban, Ő Exc[e]l[lenciájá]-nál ex offo tartózkodik.”48 Mindez persze nem kívánja meg a triász irodalomtörténeti szerepének átértékelését, csupán arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy tevékenységük nem korlátozódott a kettős városra, hanem kiterjedt a (zömmel Pest megyéhez tartozó) környékre is. S az életmód szabta működés során — ez már viszont adatokkal bizonyítható — a szükségből erény ková- csolódott. Szemere pesti-péceli kétlakisága regionális irodalmi központtá emelte Pécelt; Vitkovicsnak pedig ezentúl nem csupán pesti szalonját kell számon tartanunk élettársa, Manoli-Popovic Theodóra házában, hanem azt az „összekötői” tevékenységet is, amellyel a kastélyok és kúriák hivatalos, ügyvédi és nem hivatalos, baráti meghívásoknak eleget tevő végiglátogatásával irodalomszervezői érdemeket szerzett.

Kazinczy, miután — mint említettük — 1809-ben hiába kért gr. Beleznay Sámueltől mecénási támogatást, Dayka Gábor általa összegyűjtött és sajtó alá rendezett verseinek kiadásához, nekifogott az előfizetők toborzásának, előfizetésgyűjtő baráti segítséggel. A kötet az új irodalmi ízlés vízválasztója lett, hiszen nemcsak a szentimentális költő verseit tartalmazta, hanem függelékben, a Poétái berekben Kazinczy saját költeményeit is, a triásznak ajánlva. Az Újhelyi Dayka Gábor’ Versei végül 1813-ban jelent meg, 272 előfizetéssel, háromféle papírminőségben, amelyeknek különbsége az árakban is tükröződött. Vitkovics 1812. szeptember 26-i levelében a következő helyzetképet küldhette Kazinczynak: „Dajkád’ Verseire 36 praenumeranst szerzettem eddig, még pedig többnyire velín papiros példányokra” — azaz a 3 váltóforintba kerülő, legdrágább változatra. Nem tudjuk, hogy Vitkovics ígéretéből, hogy ti. novemberig ezt a számot megduplázhatja, mennyi teljesült. Összehasonlításul azonban említsük meg, Kis János Sopronban és környékén, noha ő már ekkor evangélikus szuperintendens, mindössze 12 előfizetőt tudott jelenteni szeptember 12-én és egyet-kettőt ígérni 49 A kötet végén megjelent névjegyzékből nem tudjuk bizonysággal azonosítani Vitkovics legalább 36 prenumeránsát, de annyi bizton állítható, hogy minden hivataliügyvédi és magánemberi kapcsolatát mozgósította. A Majthényi család és rokonsága

46 KazLev XIV. 204.

47 VITKOVICS 1978, 250.

48 KazLev IX. 523.

49 KazLev X. 127. és 121.

169