Bánkúti Imre: Pest–Pilis–Solt vármegye a Rákóczi korban I. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 2. (Budapest, 1997)

Bevezetés

10 létre körzetünk e korbeli történetéről. Minden bizonnyal a legelső és a legértékesebb, legizgalmasabb leírását Székudvari János „Sűrű siralmakkal rakott jajhalom" című verses krónikája tartalmazza.

1 A szerző, kecskeméti református rektor, szemtanúja volt annak, hogyan dúlták fel a barbár rác hordák a városát 1707. április 3-dikán. Tinódi krónikás énekeire, és szinte a modern harctéri tudósításokra emlékeztető munkája nélkülözhetetlen adalék a körzet e korbeli történetére (noha az eseményről hivatalos jelentés, sőt kimutatás is készült). A személyes élményen és az emlékezeten alapuló másik forrásunk már egy generációval később keletkezett, de a szerző az egyik résztvevő, saját apja elbeszélése alapján írta meg Nagykőrös 1708. szeptember 11-dikén történt megtámadását, a lakosság és a befutó kuruc lovasság hősies ellenállását, amely meghiúsította a rác támadók eredeti tervét. (Bár így is súlyos károkat okoztak a városnak). Ballá Gergely

2 krónikája átmenet a személyes élménybeszámolótól a bizonyos mértékig már történetíróinak minősíthető műfaj felé. A XVIII. század első felének kiemelkedő tudósa, Bél Mátyás 1730-ban gyűjtött visszaemlékezéseket a Kiskunságban a Rákóczi felkelésről.

3 Azt hiszem, ez volt az utolsó olyan alkalom, amikor még személyes élményen alapuló adatokat lehetett rögzíteni. Ezután már csak az írott (hivatalos és magán) dokumentumok megszólaltatása szolgálhatott újabb adatokkal. Igaz, még a XIX. század elején is van példa arra, hogy a lakosság megőrizte valamely erőd, vár kuruckori hiteles emlékét. 1829-ben a Tolna megyei Madocsa lakói még emlékeztek arra, hogy a helység sokat szenvedett mind a rácoktól, mind a labancoktól, mind a kurucoktól, „kiknek ezen a tájjon ama híres Vak Batthyány volt gyenerálissok, akinek földsántza a Paksi Hegyen még ma is megláttzik, ámbár már nagyobb része a Dunába szakadt."

4 Míg ezek a források csak jóval később kerültek kiadásra, addig tudomásom szerint az első olyan nyomtatásban megjelent munka, amely Kecskeméttel és az egész XVII-XVIII. századi Duna-Tisza közével - igaz, csak egyházi és oktatástörténeti vonatkozásban -, foglalkozik, Blahó Vince 1775ben megjelent könyvecskéje.

5 A szerző valószínűleg szlovák származású ferencrendi szerzetes volt, 1753-tól tanítóként is működött. Munkáját akkor írta meg, amikor 1772-ben a kecskeméti plébániát, amelyet addig a ferencesek láttak el, királyi rendeletre át kellett engedniök a váci püspöknek, vagyis: a világi papságnak. Könyvecskéjében közli rendtársai addigi vallási, oktatási, betegápoló tevékenységét, viszontagságait, s erről 12 oklevelet is közöl (a Rákóczi szabadságharc idejéből valót is). A reformátusok közül is ki kell emelnünk két papot, akik e téren úttörők voltak. Tormássi János Kiskunhalas város és egyház történetére gyűjtött anyagot,

6 Pósfay János pedig a kunokról és „anyavárosukról", vagyis úgy-