Bánkúti Imre: Pest–Pilis–Solt vármegye a Rákóczi korban I. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 2. (Budapest, 1997)

Bevezetés

9 belső tényezőt a magyar történettudománynak közel sem egyenletes, de mára magas szintet elért fejlődése jelenti, amely sok gátló hatást leküzdve, gyakran visszaesésekkel, hosszabb-rövidebb szünetekkel, de jelentős forrásanyagot feltárva, a szabadságharc számos problémáját feltárta és megoldotta, igaz, sokat nem megnyugtatóan. A történettudománynak - és benne a helytörténetírásnak -, ez az immanens fejlődése természetesen nem légüres térben ment végbe. Társadalomtudomány lévén, állandóan hatottak rá a társadalomban meglévő politikai irányzatok, különböző világnézeti tendenciák, nemzeti, sőt nacionalista igények, az egyes társadalmi osztályok és csoportok érdekei, vallási tényezők. A helytörténetírásnál pedig lényeges volt a helyi környezet: a városi vagy megyei vezetés hozzáállása, a helyi lakosság műveltsége és igénye. Mindezek hol segítették, hol gátolták az objektív, tudományos álláspontok kialakítását. A szatmári békekötés utáni évszázadban a bécsi abszolutizmus és a magyar rendi-nemesi felfogás egyaránt a feledés fátylát igyekezett borítani a szabadságharc emlékére. Csak a polgári átalakulás folyamatának lassú kibontakozása keltette fel mind a történettudomány, mind a közvélemény érdeklődését Rákóczi és felkelése iránt, ami viszont a kiegyezés után azonnal az ellenkező végletbe csapott át. Elsősorban Thaly Kálmán munkássága révén a szabadságharc a nacionalizmus igazolására szolgált, Rákóczi alakja pedig árnyék és hiba nélküli hőssé magasztosult. Hogy mi volt a közvélemény, valamint a történészek jórészének a felfogása, arra klasszikus példa Szekfű Gyula 1913-ban megjelent könyvének (A száműzött Rákóczi) visszhangja és sorsa. Ugyancsak hátráltatta a téma tudományos kidolgozását az 1950-60-as évek marxistának mondott felfogása, amely ezt a tipikusan rendi-nemzeti mozgalmat teljesen haladó, majdhogynem forradalmi szakasznak igyekezett ábrázolni. (A „népi demokrácia" mintájára megalkotva a „népi kurucság" valóságban nem létezett fogalmát). Történetírásunk mindmáig érzi ezeknek az éveknek a hatását és következményeit. Rátérve most már a bevezetésben meghatározott körzetünkre, kuruckori történetének megismerése természetesen a személyes, egyéni élmények rögzítésével kezdődik, ezek azonban a nagyobb, országosan is elhíresült események feljegyzését jelentik (egy-egy csata, vagy város feldúlása stb.). A nyolc évig tartó háborúnak persze tízezrével voltak résztvevői, szemtanúi, aktív vagy passzív alanyai, de élményeikből nagyon kevés került rögzítésre, még a hivatalos iratokban is alig - s ezekből is mennyit, de mennyit semmisített meg a következő évszázadok sok viszontagsága. Az egykorúak tudatában természetesen sok élmény megmaradt, de a generációk szükségszerű váltásával ezek elapadtak, eltorzultak, végül elfogytak. Ennek ellenére, a megismerésnek ez az első lépcsője mégis jelentős forrásokat hozott