Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1941-1942
1942-01-28 / 1941/42. tanév harmadik rendes ülése
ri dékán őt a dékáni irodába akarta vezetni, ellenszegült, kirántotta kezét a dékán kezéből, s "a beállott kavarodásban az épület földszintjére ment, ahol a WC. ablakán át távozott az épületből." Csupán a vádpontok másodikát tagadta Baracs Brno, hogy t.i. a jogi kar III.sz. tantermében lármásan izgatott volna, 3 további tüntetésre és erőszakoskodásra szólította volna fel az ifjúságot,- ennek a vádpontnak a tagadása mellett azonban nem kevésbé súlyos be3zémitás alá eső cselekményt vallott be, azt t.i. hogy a tüntetésben résztvenni nem akaró egyetemi hallgatót, a jogi kar tantermében "a tüntetés sikere érdekében el akartuk némi tani és számunkkal és erélyes fellépésünkkel oly irányban hatni rá, hogy féljen a tömegtől. Unnék az igyekezetnek a során én a padra ugrottam, hogy a kör a tüntetőkkel szembeforduló, előztem ismeretlen joghallgató körül bezáródj on.M Vagyis elismeri, hogy az egyetemi fegyelmet védő joghallgatót rendzavaró társaival együtt terrorizálni törekedett. Bgészen komolytalan és akadémikus ifjúhoz nem méltó Baracs Úrnőnek az a-35-