Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1941-1942

1942-01-28 / 1941/42. tanév harmadik rendes ülése

33 védekezése, amellyel a tüntető tömeg­re, amelynek ő ”nem vezetője, hanem csak mintegy névtelen tagja” volt, akarja hárítani a felelősséget. Baracs Brno ugyan töbh, mint há­rom héttel a tüntetés után megjelent a jogkari dékán előtt, s tőle tiszte­letlen magatartásáért bocsánatot kért, de ennek az elkésett és nem is motu proprio eredő bocsánatkérésnek alig lehet belső értékét tulajdonítani. Megjelentek azonban a jogkari dékán előtt Baracs Úrnőnek Pécsre utazott, mélyen megszo.noritott szülei is, akik fiuk helyett és nevében tőle bocsánatot kértek, s enyhítő körülmény­ként kérték mérlegelni azt, hogy 'Ba­racs Brno atyjától i3 alapos atyai fe­nyítésben részesült. í-egjelsnt továbbá a dékán előtt a tüntetések idején legkorrektebb maga­tartást tanúsított Emericana három ta­gú küldöttsége is, hogy Baracs Brno f egy élni büntetésének kiszabásánál jó­indulatú elnézést, s az enyhítő körül­mények mérlegelését kérjék. Kijelen­tették, hogy Baracs Ernő tiszteletlen magaviseletét ők ugyan helytelenítik, de ígérik, hogy a jövőben oda fognak hatni, hogy fegyelmi alá vont társuk-36-

Next

/
Thumbnails
Contents