Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1936-1937
1936-11-30 / 1936/37. tanév harmadik rendes ülése
/fof kieszközölni, olyan kérdés, mely egyedül a felügyeleti hatóság hatáskörébe tartozik. Ez egyúttal arra vall, hogy a rovancsoló bizottság nyomozását a rectori hivatalra is kiterjesztette, amint tanukat is kihallgatott s általában a számvizsgálatnál sokkal szélesebbkörü nyomozásokat folytatott, ami a továbbiakból is kitűnik. Tény, hogy augusztus hó 8-16.napjain nemcsak az egyetem székhelyétől voltam távol, de nyári házamban Íróasztalom mellett voltam, mert sürgősen dolgoznom kellett Magyar Földrajzom II. kötetén. Megállapítván ugyanis, hogy Pécsett az ügyek jelenlétemet nem kívánják, azzal utaztam vissza, hogy a rectori hivatal minden ügyet postán utánam küld, ami valóban meg is történt. Az. egyetem érdekét is szolgálta ez, mert képtelen voltam a nyári hőségben itt dolgozni. Nemcsak könyvem, hanem nyári egyetemi bezáró előadásom és a Studi Romani kongresz- szus megnyitója is nyugodt munkát követelt. Aug. 17.-én utaztam Keszthelyre, ahol felülvizsgáltam a Nyári Egyetem ügyeit és előadást tartottam annak záróünnepén. Ugyanezt tettem a Studi Romani kongresszusán, azután Pécsett átvizsgáltam a hivatalomat, végül Budapestre utaztam egyetemi ügyek, tornacsarnok építésének stb. ügyében s-43-