Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1936-1937
1936-11-30 / 1936/37. tanév harmadik rendes ülése
M onnan egyenesen külföldi tanulmányútam- ra. Felügyeleti hatóságom erről bizonyosan tudomást szerzett. Egész utazásom tehát az egyetem szolgálatában történt, számomra csak súlyos kényelmetlenséget, terhet és nem csekély szellemi munkát jelentett. Hozzá kell tennem, hogy előadásaim magától értetődően nem szerepelnek a Nyári Egyetem tiszteletdijainak jegyzékében, mint a többi összes előadóké. így nem is tudok elképzelni utat és munkát, mely kevésbbé volna a reprezentativ kiadások köréből kikapcsolható, hozzá még olyan hónapban, amikor egyetlen fillér rectori jövedelmem sincs." A bizottság véleménye szerint minden hivatalos utazás esetén szabály- szerű utiszámla állitandó ki, tekintet nélkül arra, hogy az utazás az egyetemi javadalom, vagy a rendelkezési alap terhére nyer-e elszámolást. Felhívandó lenne tehát dr. Prinz Gyula Prorector ur Öméltósága, hogy a jelentésében említett hivatalos utazásról szabályszerű uti- számlát állitson kij amennyiben pedig a jelzett összegben reprezentativ kiadások is bennfoglaltatnának, ezekről a kiadásokról elszámolást mutasson be. II. Diákszociális alap. Ezen alappal kapcsolatban a szám-44-